Festmények mesélve

Két óra volt tegnap egy élet,
nem könyvszagú "tudomány"
csak néztem és hallgattam,
s magával ragadott az idő.

Maga a festészet, nem
közelít hozzám,
ám vannak kedvenceim.
Az aranyecset lebilincselt
engem, félig jutottam,
mert nem bírtam az
átérzett-átélt érzelmekkel.

Igaza volt páromnak,
méltatta volt tanárát,
aki nem magyarázott,
hanem mesélt,
láttatta ami a festményeken
nem látszódhatott,
olyan nyelven, amit
én mint laikus is megért.

S a festő, maga az ember,
beteg létében is tökéletes,
vérében az alkotás,
és már az én tudásom
sem felületes.
Valahol minden festmény
is vers, de színekben
s nem betűben,
élénk tűzben tartja a lelkeket.