Elzavartam a zűrzavart

Mamamaci40•  2012. április 22. 15:46

Az elmúlt napok viszontagságai eléggé felőrölték az idegeimet. Fájunk mindannyian, sajnos, ki jobban ki kevésbé van akiét én viselem már napok óta. Nénim azt hiszi, ez is a "szolgáltatásaim" közé tartozik. Máskor nem érdekelne, ám a gyulladt lábam, s a doktornő nem épp hízelgő szavai eléggé padlóra küldtek, sőt...olyannyira jött össze minden, hogy pénteken délután kis híján felgyújtottam a házat.

Nyugi, semmi baj, akkor is csak az ijedtségem volt nagyobb. A palacsintasütő széle kívül olajos maradt, s az lángra kapott. Buta eszemmel vízzel próbáltam oltani...s persze még jobban égett. Ledobtam a kőpadlóra és szerencsésen el is aludt a tűz. 

Ilyen még nem volt, méltatlankodott a néni, de tisztáztam a félreértéseket, az én idegeimnek is van végük. A mosógépünk "bevonzott" egy hűtőgépet is mégpedig anyámék hozták le valamelyik délután, s pattant az isteni szikra, ha már hűtőt cserélünk, rámoljuk át a konyhát is.

Feng-shui-ban, csoda hókuszpókuszokban sosem bíztam. Bár volt feltartott ormányú elefántunk ajtóval szemben, és van a hálószobában páros bútor. Alkalmaztam piros színt én is, a konyhában, 3 nap után csökkentettem a felére, mert mindenen vitatkoztunk.

Ám abban hiszek, hogy néha nem árt átrendezni a helyiségeket. Az is jó, hogy kijöhettem a sarokból:)) A konyha egyik sarkában a kémény kiugró fele mellett volt a gáztűzhely, ott "raboskodtam" hónapokig.

Most már minden rendben, így ez is olyan igazi medvésen ténykedős vasárnap lehet:)) Közben két pályázatot "írok" egyelőre fejben, és félig kész a sálam:))

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402012. április 24. 04:19

Papamaci ment dolgozóba:)) aztán ilyenkor kihasználom az időt, hogy még csend van:)))))))

mezeimarianna2012. április 24. 04:05

:))jó korán keltél

Mamamaci402012. április 24. 03:55

köszönöm Maya, és most már minden a helyére is került, éppen az előbb csodáltam meg:))

mezeimarianna2012. április 24. 03:28

helyes jót tesz az a léleknek is:))

Mamamaci402012. április 22. 20:05

köszönöm szépen mindenkinek!

Törölt tag2012. április 22. 19:34

Törölt hozzászólás.

pepo2012. április 22. 19:31

:)

Kicsikinga2012. április 22. 18:59

Macika, nagyon megértelek! Az átrendezés az nagyszerű ötlet bizonyos időközönként,nem csak a környezetünkben, hanem ott belül is!
Nagyon megértve írtam e sorokat!

Törölt tag2012. április 22. 17:39

Törölt hozzászólás.

kalitka2012. április 22. 17:27

Átrendezésen gondolkodom én is...ezt hozza a tavasz...:)
A tűzzel csak óvatosan.
Örülök, hogy rendeződtek a dolgok nálad!
Ölellek. :))

Törölt tag2012. április 22. 16:41

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402012. április 22. 16:39

Ari köszönöm!

Juli nyugodj meg Te is, tudod az elmúlt évek hányattatásai megvédték a házasságunkat, a családot is, de ettől függetlenül nekünk is össze kell csiszolódni ami nem könnyű.

juli482012. április 22. 16:33

Macika, rémülten olvastam azt, hogy mennyi minden összejöttaz utóbbi napokra, egyik tenni való vonzza a másikat... Az már örömteli, hogy túlvagy a nehezén, a kötögetés, az írás csak jót tesz.

Mamamaci402012. április 22. 16:13

hát ha Neked ez hihi, akkor jó Neked!

arany522012. április 22. 16:08

Jól tetted Emi, hogy elzavartad a zűrzavart, sokszor jönnek kéretlenül is, az idegeink meg sajnos nem a budafoki kábelgyárban készültek.
Most már szép , nyugodt, békés napokat kívánok és jó főzést az átrendezett konyhában.

skary2012. április 22. 16:00

hihi...viszi magával a zsebbe :)

Mamamaci402012. április 22. 15:58

skary, a ''jár'' meg a viszi magával...az kettő:)))

skary2012. április 22. 15:57

némondjadmáhogyapapkötötsapeszbenjár? :)

Mamamaci402012. április 22. 15:56

nem nyárra...a lánynak is kell majd egyet kötnöm, sőt Papamacinak egy sapkát is:))

ki ebben hisz, ki abban hisz Limmike, én még nem jártam azzal pórul ha átrendeztem valamit:)

Törölt tag2012. április 22. 15:52

Törölt hozzászólás.

skary2012. április 22. 15:50

sáál? nyárra? :)