Élményfürdő szívnek-léleknek

Mamamaci40•  2015. március 17. 09:16

Kinyitom az ajtót, és már a tavaszban találom magam, már ha a fejlődésben lévő barna bundás miatt meg nem csókolom az anyaföldet, pontosabban kövezetet. Jószándékú eb, csak kissé szertelen, és szeretet-mókás látvány, ahogy a leffegő füleivel süvít át az udvaron, játékra, kedves szóra várva, ha ez elmarad, és csak dorgálás a bér, a világ legbájosabb kölyök-sértettségével néz rám, s hiába már a szavak édessége, elvárja hogy én lépjek oda megdajkálni.Az egy sor szőlő titkokat rejt, szomorú lenne a barna magány, ha a tövek között nem élednének új életek, az ibolya lilája már most kedves a szemnek, de lesz tulipán, és jácint is, a köztes vaskerítés tövében páfrány várja a tavaszt, a szomszéd ház oldalánál nyomokban eper bújik meg.

Kívül a ház előtt mégnemtudnimilyen gyümölcsfa álldogál, cseresznye vagy meggy, két rózsabokor társaságában. 

Itt bent, az íróasztal sarkán barna cserépben négy élet éledezik, egyelőre még csak szárak sejtetik önnön valójukat, az ablakban jól megfér a kis angyaloltár mellett a karácsonyra kapott fűfej, és a karácsonyi kaktusz.

Az előtérben a szekrény tetején az elevenszülő és két aloe vera álmodik a tavaszról. Egész színkavalkád ami körülvesz, festő vagyok, de nem kell sem ecset, sem vászon, csak ihlet, gép és egy jó klaviatúra:)


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402015. március 20. 15:39

Zsuzsi, nálunk mindig zajlik, köszi az olvasást!

Radaszsuzsanna2015. március 20. 12:16

Szia, Emő!

Ma kicsit visszaolvastalak, és nagyon örülök, hogy zajlik Nálatok az élet:-))) Külön gratulálok a kicsi babákhoz, hiszen Ők adják az élet igazi ízét!!!
Szia.

Zsuzsi

Mamamaci402015. március 18. 05:14

Szinita köszönöm az olvasást, a jókívánságot továbbítom, és küldöm a nap folyamán a mesét! Köszönöm Klára!

MKKlara2015. március 17. 23:16

Ébredező természet... kellemes mindennap! :)

Törölt tag2015. március 17. 20:56

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402015. március 17. 19:23

köszönöm Sea!

Törölt tag2015. március 17. 19:20

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402015. március 17. 19:16

Rozella köszönöm! Tudom Erika és köszönöm!

BakosErika2015. március 17. 18:16

Kedves életképek, Emi.
Szeretettel olvaslak mindig.

Rozella2015. március 17. 17:21

Az bizony...:) és akkor még a bogárkákról, madarakról, pillangókról nem is esett szó... sőt jöhetnek gólyák is:)

Mamamaci402015. március 17. 17:04

köszönöm Erzsi!

Doli-Erzsi2015. március 17. 17:00

Jó volt megint veled nézegetni az éledő növényeket!
Ölellek.

Mamamaci402015. március 17. 16:36

csak az á-ig jutottál, skary? köszönöm drága Kinga!

Kicsikinga2015. március 17. 15:27

Jó volt Nálatok Emőkém, és Veled örülni annak, ami már a Tiétek, és idővel az sem lesz már rejtély, hogy mi terem majd a fán!
Élvezem az írásaidat!

skary2015. március 17. 13:02

áá

Mamamaci402015. március 17. 12:35

igen, nem ismered, skary?

skary2015. március 17. 11:37

mi az az elevenszülő? mégél ? :)