Életkép a patikában

Tegnap csak délután volt kirándulásom,
két ilyen tappanccsal sokszor a kapuig is az,
kitalálta az önkormányzat, nehogy egyszerű legyen,
gyermekvédelmi juttatást utalványban ad.

Augusztusban még nyitott ajtónál
sorjáztunk befelé, most nem
mintha valami titok lenne,
egyesével nyílik-csukódik az ajtó
pár pillanat de már kint lennék.

Antipatikus patikus megrendelte a gyógyszeremet,
én meg attól vagyok hisztérikus hogy elsőre valamit
elintézni ritkán lehet.
Na megvan a gyógyszer, s arrébb beváltva apró nyeremény,
indulnék hogy az utalványnak hamar búcsút mondjak.

De hoppá, a szívgyógyszert elfelejtettem én,
persze, mert dicsekedtem előtte...
hogy mese...meg antológia... nesze Neked,
esze semmi beteg tappancsnak kétszer
kell odacammognia.

Kérem a Panangint...ugyan írjuk már fel, aztán majd...
úgy érzem az arcom vörösebb mint a doboz,
semmi baj a dologgal, csak kellemetlen tud lenni.
Mondom, egy Cavintont is, antipatikus patikus
a szemüvege alól rám mosolyog,
(én meg mindig belül a kopasz fején, s az előreugró homlokán,
nem mindennapi látvány)
mire a pénztáros ijedten...tényleg?
Mondom...dehogy...hát már...akartam ajánlani
a Bilobilt...néz nagy kerek szemekkel...
ránevetek...ennyire nincs még baj,
köszi még nem kell:)))
Végre már lassan
zord múlt-telem után jelen-tavaszom jön el.