Életkép - jel

Várakozás a postán, új szelek fújnak,
új a munkamódszer, de a sor a régi,
megint volt időm nézelődni.
Úgy ahogy általában lenni szokott,
ha olyat látok...
lelkem a mennyben szívem szakad,
s még jó hogy nem muszáj beszélni,
mert nem találok szavakat.

Szociális otthon értelmi  beteg lakóit sétáltatták,
látni kit vert a sorsa már születéskor,
s ki az aki valamit visel, de a szófogadásuk
példaértékű, lelkemet nagy szégyen önti el.
Ők aztán valakire vannak rászorulva,
s alkalmazkodásuk figyelemre méltó,
az én számat mindig jajszó hagyja el,
mellettük...én vagy ok szánandó.

Jel volt, jó úton vagyok, jó a járás,
de nem mindig kiszámított a lépés,
van még mit javítani, ám Isten hála
van még sok-sok ismétlés.