Életigenlés

Mamamaci40•  2012. május 8. 19:50

Már a rajtvonalnál megítéltettem, egy nagy semmi vagyok

fejem felett felelőtlenül döntöttek így sorsom felől a nagyok,

valami téveset hittek, és születésemet úgy hitték

ez a gonosz végzet, sorsomra hagytak szeretetileg,

meg voltak nagyon elégedve magukkal  (de nem értették az egészet).

Nemekből, nemlehetekből kordont vontak körém,

néhány még ma is megvan, nem süt át rajtuk az éltető napfény,

ám maradt s van is és erősödik egyre egy pici hatalom,

ez az én életigenem, s ezt már nem adom.

sokáig nagyon sokáig szerettem volna hasonlítani, csak hogy szeressenek,

kedves kérlelő szavakat elengedtem fülem mellett, hiba volt,

de eljött az én időm is...hasonlítani már nem AKAROK!

A sok gonosz nemből az én igenemmel építek egy nagy-nagy kövér nullát, 

akkorát, hogy letörjön minden korlát,

s ne maradjon más, csak mi itt lelkem mélyén ég rég,

magam vagyok, leszek, egy az egyben az ÉLETIGENLÉS!

Jó társat adott mellém munkámhoz az  Ég,

ketten együtt megmutatjuk a szeretetünk erejét.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402012. május 9. 11:34

nagyon köszönöm mindenkinek! Egyébként szegény macinak sem volt egy nyáresti séta az élete, talán ezért is tudjuk egymást segíteni mindenben annyira.

Törölt tag2012. május 9. 10:07

Törölt hozzászólás.

irenke2012. május 9. 08:30

Igen!
Szép életet...:)

starlit2012. május 9. 08:20

:)))) jó lett a vége:)))) megnyugodtam....

BakosErika2012. május 9. 06:17

''Jó társat adott mellém munkámhoz az Ég,

ketten együtt megmutatjuk a szeretetünk erejét.''

A legfontosabb Macika!
Szép napot nektek!

skary2012. május 9. 05:14

ritkajófeleség :)

mezeimarianna2012. május 9. 04:08

hát igen...legyél is!:))

animka2012. május 8. 21:29

Pozitív minden sorod,mégis sokat sejtető a múltról ami nem annyira volt pozitív.Nagyon tetszik ahogy írsz.Szép estét Nektek!

Mamamaci402012. május 8. 21:22

köszönöm szépen Gigi!

Avalon2012. május 8. 21:20

Macika!:) nagyon átérzem a gondolataidat, hasonlót éltem meg én is, csak kilépnem nehéz a korlátok mögül... De az is meglesz... Szeretettel ölellek: Gigi

Mamamaci402012. május 8. 21:00

virag91, Attila köszönöm!

Törölt tag2012. május 8. 20:56

Törölt hozzászólás.

virag912012. május 8. 20:55

Ölellek Macikám:)

Mamamaci402012. május 8. 20:48

azon vagyunk Ari!

arany522012. május 8. 20:45

Szomorú indulás, de ketten együtt , no meg a lánykád felépíthettek egy új életet szeretetből.

Mamamaci402012. május 8. 20:33

Köszönöm Juli, Neked is szép estét!

juli482012. május 8. 20:06

Éljen az élet, Macika! Én is rá szavazok!
Szép estét nektek!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom