Eldobott életek

Mamamaci40•  2015. október 22. 15:30

Kifejező címet akartam, de másképpen szól a tartalom. Pék volt a nagybátyjám, és pici koromtól belém nevelték a kenyér szeretetét, úgy is mint élet-étel, de úgyis mint a nehéz munka megbecsülése. Azt az iskolában tanultam, hogyan lesz a zöld növénykéből a mindennapi kenyerünk. Otthon aztán továbbképeztek, a kenyérszegéstől egészen addig, hogy az utolsó sarkocska is jó lesz prézlinek.Sok-sok év elmúlt, a nagybátyjám lelke elszállt mint a sóhaj, földi útját sajnos csalódások és üres üvegek jellemezték. Nagyon jó volt vele a kapcsolatom, bár felnőttként tán én veszekedtem vele a legtöbbet, sajnos hasztalanul.

A minap reggeli indulásomkor észrevettem valamit a járda közepén. Kettő egészséges szelet kenyér esőáztatta vízesen, a szívem szakadt meg, s közben családfáját is elszidtam annak a láthatatlan valakinek, aki ezt a merényletet elkövette. Dédim hangja ült az agyamra, hirtelen előkerült az emlékezet magnószalag, "gondold el, milyen fárasztó a pékek munkája..." Visszafelé már csak egy szelet árválkodott, az is a fűben, és ott volt még tegnap is. Reggel párom mondta, hogy a szomszéd csontokat szokott kidobálni kóbor kutyáknak, de most kenyeret tudott kitenni, dehát vízes, méltatlankodtam...nem baj így is megeszik ha éhesek, és nem szóltam többet, de tudtam miről szól a mai napi történet.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mikijozsa2015. október 24. 20:55

Szia, szépen írtál

Pera762015. október 24. 20:41

@csillogo: Így van, fel kell nőni a feladatainkhoz... de okos ember képes rá. :))

Mamamaci402015. október 23. 12:46

Erika,. Marika köszönöm!

csillogo2015. október 23. 07:56

@Pera76: Akkor annak az egynek van intelligenciája, hisz ezen múlik - fel kell sok mindenhez nőni, mert csak kúszunk mászunk... átlépünk másokon, de (talán) nem tehetünk róla - ilyenek a "lapjai"...... lehet nem volt keresztanyja és ha volt is... nem kapott, nem kért, nem érzett rá....

Emi - tetszett az írásod!

BakosErika2015. október 23. 07:22

Nagyszerű írás Emi.
Egyetértve az előttem szólókkal, szívből gratulálok.

Mamamaci402015. október 22. 22:08

Köszönöm szépen. Gyuri!

dobosigyorgy2015. október 22. 20:32

Nagyon jó írás!Én mindig azt szoktam mondani:-Előbb győződj meg,mi az oka a cselekedetnek és úgy szólj hozzá.Itt is,ha nem olvasom végig,akkor a lényegről lemaradtam volna,mivel ott tudatosul az eldobott kenyér szerepe.A jólelkű ember még a kóbor állatokra ia gondol,más pedig a bajban lévő emberben inkább még egyet belerúg,hogy még nagyobb bajba legyen.

Mamamaci402015. október 22. 18:29

Köszönöm. Joli!

Molnar-Jolan2015. október 22. 18:19

Nagyon jó írás.
Már éppen szörnyűlködni kezdtem én is, az "élet" sárba dobásán, de a vége jó fordulatot vett. :)
Egyébként nálunk ugyanúgy "halálos" vétek egy falatot is eldobni ételből. A nagyszüleimet is éppen úgy nevelték, mint a nagybátyádat, talán családilag erre vagyunk predesztinálva.

Mamamaci402015. október 22. 15:47

köszönöm Era!

Pera762015. október 22. 15:41

Sok tanulságot leadsz.
Az esőről nem tehet a kitett kenyér.
A kutya örvendjen, ha vizeset is kap. (Egynémely ember is örvend annak.)
Az üres üvegek hiába mondják, hogy fijam.
Amúgy egy mai történetem: kényes a szemem, jóideje a cigifüstre is allergiás vagyok, ezt tudják is a környezeteim, mégis ma az egyik szomszédnál a másik szomszédasszony egyetlen gondolat nélkül mellettem rágyújtott. Soha nem értem meg, hogy ki miért füstöl - ez nem is az én bajom, ám az már plafonra való, hogy miért nincs tekintettel arra egy dohányos, ki nem mérgezi magát avval. Egyetlen, ismétlem egyetlen ismerősöm van, ki nálunk soha nem gyújtott rá, soha - akkor se, mikor megengedtük, mert most már nem engedélyezem - és tiszteletben volt képes tartani a másikat.
Ilyen a világ.