Egy kommenthez

"a fából kinyertük a hamut és a fény visszament a fénybe :)"  írta Miki tegnap nekem, és én ültemben estem padlóra, hogy aztán magamhoz öleljem a pillanatot, és rászámoljak magamra, hogy hahóóó igen, ez az amit tudtál már rég, és vártál és akartál, most itt van, s akkor mi van? mégis mi ez a gyengeség, ez a szégyenlős derű, ez a biztos zavar, a tudatlan tudatosság.Tavaly még vitáztunk, és letiltottalak Miki, de aztán tisztáztuk a félreértést, felmostam magam a padlóról, és elkezdtem gondolkodni.

Felködlött egy iskolai házi feladat...versben rajzolni, ki vagyok én, és hetedikes-nyolcadikos koromban kicsit kivertem a biztosítékot azzal, hogy én vagyok a fény az éjszakában...messzi hordom fényemet, hogy a világnak.......innen nem tudom....de a vége, hogy én legyek.

Akkor még nem tudtam, milyen fény és milyen éjszaka, csak azt tudtam, hogy az egyik kedvenc mesém A titkolózó kisfiú és az ő kardja, bennem a kislány titkolózott és nem mutatta meg az írótollát. Tovább forgott az észkerék, nomen est omen, volt pontosabban van még Istennek hála, egy Miklós aki a 12 éves valómban már értelmet látott, és 10 év múlva amikor már okafogyott volt az anyai tiltás, az esküvői meghívó átadásakor közölte nagynénémmel, hogy most már aztán megissza a pertut velem...3 év múlva egy augusztusi éjszakán én vigasztaltam őt párommal egyetértésben amikor éjfélkor potyogtak a könnyei a menyasszonytánc után, Te nem tudod milyen az...amikor rohanni kell a kórházba mert lázas...nem tudom...igazad van, néztem rá barátságosan, de már nem sok idő hiányzik, lévén már elég nehézkesen mozogtam az áldott teherrel.

A következő Miklós, EMBER a mai napig tartom vele a kapcsolatot, mint megtudtam tőle, hogy minden gyereknek van egy nemző apja és egy szülőapja, az orvos, nos ő Ildi szülőapja, velünk volt jóban-rosszban, és most büszke nagyon.

S akkor még egy Miklós...személyesen ugyan nem ismerem, de ha hozzászól mindig kapok egy építőkövet, vagy mint most mérföldkövet, az új életemben a régi utamon. Köszönöm!