Egy kép még múlt hétről

A kaputól néhány lépésre mindig megállok egy pillanatra. Házak sűrűjéből kimagasodó gyönyörű magány, a templomtorony. Ködös időben teljesen elveszik, s hiszem, hogy ilyenkor éppen olyan mint az ember hite, nem látjuk, de tudjuk hogy van, vagy szeretnénk tudni. Nem vagyok templomjáró, sosem voltam, de érzem, hogy mindig jön fentről segítség, ha úgy rezdül az ember lelke, hogy meg is érezze, most valóban angyalszárnyak suhogtak körülötte. Ám az ajándékot illik megköszönni is, ezért mindennapon hálát mondok az Égnek, hogy élhetek, s tehetem dolgomat, azt is érzem, jobban bírom erővel, megmosolyoghatom a rosszabb napokat.
Köszönöm a templomtornyot!