Csak a boltban voltam:)

Először nem tudtam elképzelni, miért áll az út két oldalán az a rengeteg autó, a templom elé érve esett le, hogy ünnepi istentisztelet van. Kicsit furcsállottam, hogy a feketéllő tömeg, most vajon kint rekedt, vagy be sem akart menni, de nem az én dolgom."Kedvenc" zebrám elé érve, jóval kisebb tömeget találtam, s még azt mondják a férfiak nem pletykásak, ááá kicsit sem...elkaptam néhány foszlányt, az idősebbek véleményt cseréltek a látvány kapcsán, a néhány fiatal pedig talán tanulni állt oda. Nagy nehezen

csak átjutottam köztük a zebráig, varázsa van, mert vagy addigra áll össze a fejemben az írnivaló, vagy a boltból visszafelé még gyorsan ott jut eszembe, mit felejtettem el.

Visszafelé, más a téma már, az egyik bácsi önérzetesen szavalja, hogy ő ugyan nem megy többet a horgászegyesületbe...na nem azé' mert nem jó...csak egy-két ember miatt.

S elgondolkodtam, vajon kit büntet a hatalmas egója arcával, mert valószínűleg leginkább saját magát elsősorban, másodsorban az ismerősöket-barátokat, az az egy-két ember, pedig talán nem is tudja, hogy ők az az egy-két ember, s bizonyára nem is érdekli őket. Mindannyian részei vagyunk egy teljes egésznek, tudunk adni valamit, és meg is kell tanulnunk adni, hogy legyen mit kapnunk/elfogadnunk.

A boltba még tegnapelőtt majdnem egyszerre értem oda a postáról egy párral, a néni karjánál fogva húzta arrébb a párját, hogy nem férnek el tőled, nem látod? mondtam én beelőzők de csak nyugodtan, tudok én várni, nyugdíjba belefér, mert a bácsi megfellebbezhetetlenül közölte, miután megkapták a szeletelt kenyeret, hogy megyek a Sanyikámhoz, aztán bocsánatkérően nézett rám, sokat vásárolnak, biztosítottam igen ráérek, ő a párom, csak dolgozzon. Nehéz volt nem észrevenni, a sok boltos ruhás irigy arcot, én mosolyogtam, hiszen a kisugárzásáért értő emberek minden munkahelyén szerették Papamacit. 

S amikor most már lassan 4 évvel ezelőtt jelentkezett ide, bár csak egy évre kerestek munkaerőt, bíztam benne, hozzáértő ember a maszek és felismeri a tehetségét, és egykönnyen nem válik meg tőle. 

Már én is látom kinek vagyok szimpatikus, ki szólja meg a páromat azért a néhány mondatért is, hogy aszongya, randevúzni nem itt kell, de kijár egy kedves szia és egy mosoly a főnökasszonytól, a pénztárnál egy kérdés, hogy áll a könyvem?

Nem nagy dolgok után kell kutatni, apróságokból is lehet építkezni, úgyis tudja az öreg idő a dolgát, akkor meg?