Címe nincs

nyugalmas délután, forgalmas délelőtt után, zöld lobogót feszít a remény, idő szörföl a naptáron, legalább két hónap, de nem bánjuk. Állam bácsi köteles elismerni a temetési számlát, s itt sajnos forintosítva is látszik, hogy madárnak néztek, de kívánom, hogy amaz felét amit a vállalkozó aljas negédessége miatt nem kapunk, költse a kastély alá kacsalábra meg patikára. Emberbarát közjegyzőnk aszonta, áldja Isten érte, az ő díja nem tőlünk jár, s hogy ne kelljen még egyszer járni, a végzéssel mehetünk majd a MÁK-ba, Kecskemétre.

Még mindenek előtt megtapasztaltam, hogy mi minden nem az ember, s igen gyengén volt felszegezve az ég:(( tavaly még névleg Ildivé válva átvehettem az Erzsébet-utalványt, az idén az asztal mögül ülve néztek le engem legalább a pincébe, míg hivatalos nyelven megtudtam, vagy éjszakába fáradt egyszülöttem jelenik meg, vagy készítek meghatalmazást, az ő aláírásával és két tanúval. Csemeténk dióhéjban levonta a tanulságot...Anya, elköltöztünk Tassról!

S végül, csakúgy egy semmi...ki tudja verssé dagad-e, vagy csak egy hangulat, bár jó volt hallgatni a csendet.

Dallamot zeng bennem a csend,

Fény-utadon látom a jelent,

s bár ez másnak semmit sem jelent,

indulj, Tiéd a végtelen!