Bukfenc a boldogságba:)

Mamamaci40•  2014. november 16. 15:43

Nem ez nem az az itthoni, bár az is megvanugyan a világ zaja miatt alaphangon, de

nem tétlenkedik - hangol - a költözés ritmusára.


Tegnap délután vendég voltam, vendég

a Költészet alkalmi templomában, két óra

kimenőn volt lélek-életem, azt hittem

feltöltöm a bennem kesergő Duracell-nyuszit,

tévedtem...kaptam még egyet:))


T. Ágoston László könyvbemutatója volt,

innen indult az ő szellemi élete, s most

kicsit ide tért vissza, hogy megossza velünk

új köteteiről is gondolatait. A szervezés-

rendezés profi munka, jó volt a bevezető,

a kiválasztott néhány novella hol gondolat-

ébresztő, hol andalító, korona a beszélgető-

társ személye, az ő három előadása

eddig három versemnek volt ihletője.

Kor- és sorstársak, jöttek sorban a történetek,

aztán a tanár úr helyettünk is kérdezett.


Jóból csak keveset adnak, tartja a mondás,

az a közel két óra is hamar elszállt, nagyon

nem volt kedvemre a búcsúzkodás, sőt

a tanár úr csalódott lett, mert a következő

előadásán már nem biztos, hogy itt leszek,

(tudtam akkor még ilyenformán...)

tétován nézett, hiszen mindig jövök, 

családtag vagyok, ez mégis hogy lehet?


Aztán ma reggel tudtam meg, jönnöm kell

nincs mese, az én versem lesz a tanár úr

ajándéka, nem tréfa ennek, fele sem:))


Pegazus már nem vet le a hátáról, 

de készül már a tükör, kell az is amit én

csinálok, ez is egy boldogság, mitől

lelkem Napja mindenkor felderül.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402014. november 17. 15:34

köszönöm Erzsi!

Doli-Erzsi2014. november 17. 08:09

Macika szeretettel gratulálok!
Erzsi

Mamamaci402014. november 16. 21:49

köszönöm Ari!

arany522014. november 16. 21:34

Örülök, hogy T. Ágoston László könyvbemutatóján voltál. Férjemnek barátja volt, a Krúdy körnek , ahová jártunk és már csak én járok, egy ideig az elnőke volt. Nagyon jó humorú novellákat ír.
Kicsi a világ, mindenhol találni közös ismerőst, barátot.

Mamamaci402014. november 16. 20:56

köszönöm Marika!

csillogo2014. november 16. 20:33

Gratulálok kedves Emi!

Mamamaci402014. november 16. 20:20

Éva, Sea köszönöm!

Törölt tag2014. november 16. 19:31

Törölt hozzászólás.

dreaming582014. november 16. 19:12

Ölellek Macikám, és szívből gratulálok!

Puszi: Éva