Boldog számtan:)

Mamamaci40•  2015. március 22. 22:30

Ebédmeghívás igen váratlan meglepetéssel, maciszótárban az autó = négykereke van, gurul, és csillagászati ára van a benzinnek, két zöld a család, de van egy piros is...csak nem? hátha, olyan jó lenne már látni Tóth Csengét is, de épeszű ember nem megy betegen babát látogatni. Erikáék, igen, mondja a párom, na akkor itt a kicsi is? ködlik fel bennem a sejtés.Beérünk szokásos létszám, de érkeznek még nemvendégek, már alig férünk. A csöppség éppen aludt, nem zavartuk. A könyv-bejelentésem örömre talált, jóleső kérdések kendőzik gyógyulgató lelkemet.

Felébred Csenge, élő hajasbaba rózsaszínben, az egyik legtüneményesebb kislány, akit életemben láttam. Forog a forgatókönyv, ebéd után elvegyülni a társaságban helyet hagyni az újonnan érkezettnek.

S pillanatokon belül megtelik zsivajjal a szoba, egy tucat gyerek játszik, hangoskodik együtt, illetve a legkisebb még pocaklakó, húsvét után érkezik talán, vagy előbb, a kismama mosolyog, semmi baj sincs, áldott a teher, de ahogy mondja, s igazat adunk, 8 év telt el, hosszú idő, lány talán a tesó, de majd kiderül.

Jó az a közös majdnem két óra, de lassan szétszéled a család, viszont az erős kötelék nem szakad szét, megtart minket egymásnak az élet-időben.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402015. március 24. 13:19

köszönöm Sea!

Törölt tag2015. március 24. 13:17

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402015. március 23. 18:21

Köszönöm Rozella! De igen, ma tartom Kinga, Neked köszöntöm a köszöntést!

Kicsikinga2015. március 23. 17:54

Talán nem ma tartod?

Rozella2015. március 23. 17:54

Boldog névnapot Emi! :) Sok szép számolgatást kívánok, a meséd közeli megjelenéséhez is szívből gratulálok, szeretettel, Róza

Mamamaci402015. március 23. 17:28

köszönöm szépen Kinga!

Kicsikinga2015. március 23. 11:25

Jó volt Nálatok Emőkém!

Szeretettel kívánok Boldog Névnapot Neked!
Ölellek!

Doli-Erzsi2015. március 23. 10:31

Jó érzés volt olvasni!
Ölelésem.

Mamamaci402015. március 23. 07:57

skary, petruchio

petruchio2015. március 23. 07:12

irígykedek...

skary2015. március 23. 04:51

ohh