Bőgőmasina vagyok!

Csak egy hajnali ébresztő,

illetve az egyik, a másik

még ráér, ilyenkor szoktam

töprengeni, számot vetni, tervezni.

És bőgni... lassan 27 évvel ezelőtt

kaptam egy tekintetet, egy világra

csodálkozást, először emlékké

született a többi pillanattal, aztán

szép lassan hanggá vált, és

féltett kincsem lesz, ha láthatom.

Potyognak a könnyeim, és jön

a nem bánok semmit, nem is fáj

semmi, bódulata.

Több mint harminc éve apjáért

zokogtam, most érte.

Nem tőlük, nem miattuk, hiszen semmi baj,

csak annyi amennyire az ember

a létben létezik.

Csodavilág, erőt ad, megérte.