Blogszemle

Mamamaci40•  2015. január 13. 18:16

Hat éve vagyok itt köztetek, és brummogok össze meg vissza, ezt meg azt, jót meg rosszat. Voltam, def. 67-89, janow kérdezte, hogy ez hogy jött, hát játszi hirtelenséggel, abc és számsorrend, aztán egy törlés, majd ildi95, megint jött egy szél, és egy kedves "valaki", lettem mortimer, s végül fecske22-nek és Ildinek köszönhetően, Mamamaci40, 2010. májusától, úgyhogy, olyan 5-6 éves vagyok/leszek.Mamamaci msn-ből lettem, a negyven már nem reális, de jó ez így is, a medvebunda medvebunda, akármilyen évjárat is:)

Tegnap végül engedtem a kisördög szavának, és ha már nem tudtam, huszonéve, hogy az Élet és irodalmat csak röviden ÉS-nek hívják, tanárnőm le is szidott érte, gondoltam, hogy két antológiás versemet elküldöm a versrovathoz, élve a lehetőséggel, kíváncsian várom nyerek-e publicitást, beleolvasva tavaly a lapba, gondoltam jó helyen "lennék" megpróbálom. A másik tervhez a netbubus is kell a kisLant folyóirat folyamatosan vár novellát. Emellett meg várok, egyre türelmetlenebbül, de a postás akkor sem jön gyorsabban, szeretném ha elfogadnák a mesémet, és kérnének még, és jó lett-e az angol fordítás.

Életet tervezni is remek, in medias res, a közepébe, sose szerettem sem a frázisokat, sem a közhelyeket. Felderítettem az itteni családsegítőt, készítem a ruhacsomagot, ami már nem kell, hadd örüljön más, én meg kihasználom a felszabadult helyet. Ha már ottjártam, kérdeztem, hol van a könyvtár...tágra nyílt szemek, pedig nem vagyok sem zöld sem ufo, mondtam kvázi szakmai ártalom, s ha már ott voltam, reklámoztam is magam, nem kicsit...nagyon.


Megyek az oviba, nincs is messze, éppen átellenben a bolttal, tavaly felújították a művelődési házat, és a könyvtár még nem költözött vissza. Hozok ki néhány Szilvási-regényt, remélem itt nem barbár módra selejteztek, és léphetek tovább, a Tüskevár, már nem rám vár, bár Fekete István Tutajos alakjában megírta az én kapkodó-tétova lelkemet is, ám a felnőttnek eljött az idő, és viszi magával a gyermeki énjét, összekapaszkodva állnak a fordulatokban, más kedvenc visz majd tovább, és degeszre tömöm az emlékek tarsolyát:)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402015. január 14. 09:24

Erzsi, Judit köszönöm!

judit.szego2015. január 14. 07:00

Tüskevár....Téli berek...de nagyon szeretem. Meg nem tudom mondani, hányszor olvastam...

Doli-Erzsi2015. január 14. 06:29

Nagyon jó lett!
Örülök, hogy köztünk vagy, maradj még sokáig!
Ölellek.

Mamamaci402015. január 14. 05:59

köszönöm Miki!

Mikijozsa2015. január 13. 21:11

medvebunda "brum", igen ez jó

Mamamaci402015. január 13. 19:58

köszönöm skary!

skary2015. január 13. 19:55

előremama :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom