Barka

Szokásos reggeli út, fájdalmas kísérővel,
könnycseppek arcomon, de menni, tenni kell.

Gyönyörű kusza természet-kép,
kerítés van mögötte, de az idő leplet szőtt,
s nem látni mást, a házból kicsit, s a háztetőt.

Szomorúságomra vigaszt kerestem,
és hatalmas mosolyt találtam,
szégyen ide, szégyen oda egy barkát szakítottam,
most egy másik aprósággal itt áll a vázában.

A barkának története van,
visszapörgetek pár évtizedet,
valamivel több mint kettőt,
s akkori-most hangulatot idézek.

Húsvét táján erre jártunk mindig
kirándulni, barkát szedni,
zsilipnél a hajókat nézegetni,
akkor még nem sejtette senki sem,
lelkemet itt marasztalja a barka,
s idehoz haza a rámtalált szerelem.