Az élet legcsodálatosabb igazságtalansága:))

Amikor felsírt, én aludtam, felébresztettek és félig kótyagosan is csodálgattam őt.Akkor láttam meg azt a tekintetet, még mindig őrzi szerencsére, ami értékesebb

 

egy édesanyának minden gyémántnál.

 

 

Teltek az évek, játszottam-játszattam, ha megsértettem/ megsértem, sírtam/sírok.

 

Erős voltam, aztán kerékbetörtek az évek, lassan-lassan sírok csak kevesebbet.

 

Ő sokkal erősebb lett, megríkattam, ki tudott nevetni...haragudtam, sírtam megértettem.

 

 

Nem is tudtam, hogy a mosogatás is ríkatós, a CD-m utolsó dalait ő válogatta, bele-

 

tette a lelkét.

 

Néztem a tablóját...nem sírtam össze:))

 

 

igazságtalanság, de így van ez jól!!!  Ő egyszer sírt fel, én azóta sírok érte...

 

 

érte...de nem miatta!