Ás(at)ás

Mamamaci40•  2013. január 25. 04:20

Már elapadtak a könnyeim,
csendben figyelem, hogyan
alszik el bennem a fájdalom,
hogy helyét átvegye a
mindent elémesztő dühöm,
míg megtépázott maradék
büszkeségem darabkáit
valahogy együvé tapasztgatom.

Szakadék van köztünk,
és évek óta mint szellem
ólálkodik körülöttem a tévedés,
azt hittem, ó én naív lélek,
felnőttem, hát elmúlik
a szenvedés.
Szó sincs róla, még rosszabb lett,
csak a terhet nem egyedül cipelem,
Gúnykacajjal üldöz a mannon,
mérgezett dárdával sebet üt szívemen,
míg harmóniaolaj nélkül csak
csikoroghat a mókuskerék,
addig csak vacogva didereg
a szeretet és a szerelem.

Miért jó nekik, mit várnak ettől,
kétes dicsőség milyen örömmel
tölti őket el...nézem a dolgokat,
mint csínytevő gyermeket
az életbefáradt felnőtt,
és visít a létem, hogy ezt már
nem hiszem el.

Maguktól nem tudják, az én
szavam nem hallják meg,
nincs is mód, hogy elmondanám,
nekem most elmondhatatlanul rossz,
de szenvedni mégsem én fogok,
nekem valahogy azért
mindig virrad jó nap
minden rosszkedvem hajnalán.

De kezükbe már én adom az ásót,
szakadék kell, hát legyen még
mélyebb ha kell, aztán majd
idő múlva ha tétova lesz a
reszketeg lépés, jön a zuhanás,
szavukra majd csak a
csendem felel.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402013. január 25. 16:20

nekem is:(((

Törölt tag2013. január 25. 15:22

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402013. január 25. 15:15

Igaz Kinga, így van:((

Kicsikinga2013. január 25. 14:38

Mennyire fáj a lelked Emőkém!

Mamamaci402013. január 25. 10:19

Sea, Ari köszönöm!

arany522013. január 25. 09:32

Találd meg a harmónia olajat Emike.

Törölt tag2013. január 25. 08:05

Törölt hozzászólás.

Mamamaci402013. január 25. 05:43

Szép napot Neked is skary!

Neked is szép reggelt Vitorla...a konyhában lassan a jácint is nyílik:))

Törölt tag2013. január 25. 05:35

Törölt hozzászólás.

skary2013. január 25. 05:33

azafőőő...namama...mék valóraváltomazálmaim...szépnapot :)

Mamamaci402013. január 25. 05:32

még egy a másikra? na az érdekes látvány lesz:)

skary2013. január 25. 05:29

mondoménhogykőazaszemüveg :)

Mamamaci402013. január 25. 05:28

előre gondoskodnak rólunk, hát én tényleg semminek sem tudok örülni:)))

skary2013. január 25. 05:23

akkor látodmilyenjóóó? jövőtélreismárelőre? :)

Mamamaci402013. január 25. 05:22

van amikor sokat, jó magyar szervezés...lehetett igényelni fát, be adtam a papírt ahogy illik...lejárt a határidő...talán majd februárban ideér, mert még nincs egyeztetés sem a szállítóval sem az erdészettel:(

skary2013. január 25. 05:17

párfokideoda..mitszámít? :)

Mamamaci402013. január 25. 05:17

akkor arrafelé jó...itt nekem be van állítva, hogy milyen idő van a kosárfülű híd másik oldalán...van olyan hogy óra eltéréssel másképp mutatja a hőmérsékletet

skary2013. január 25. 05:13

azé nagyjából már pár napra tudja errefelé :)

Mamamaci402013. január 25. 05:12

nem lehet mindent elhinni...valamelyik nap is azt mondta, hogy errefelé nem fog esni a hó, csak azt nem tudom, mi volt az a sok fehér izé...ami miatt megint nem tudtam elhagyni a birtokot:))

skary2013. január 25. 05:08

az éppen fagy...vasárnapra mondja a nagyobb hideget :)

Mamamaci402013. január 25. 05:08

a macska kint aludt szokott helyén a palakerítés mellett...ha ő nem fagy meg, én sem...

skary2013. január 25. 05:00

namögníztem -1 :)

Mamamaci402013. január 25. 04:59

hány? szegény...:)))

skary2013. január 25. 04:57

még nemnéztem hányfok :)

Mamamaci402013. január 25. 04:57

itt sincs...csak jó tiszta hideg...legalább megint kimozdulhatok, a rakott zöldbab alapja nem jön haza magától...:))

skary2013. január 25. 04:50

erre hósincsmama :)

Mamamaci402013. január 25. 04:44

skary, Bea köszönöm!

remélem úgy lesz Juli!

juli482013. január 25. 04:43

Mannonnal vigyázni kell, a harmóniiát könnyen megsebzi! :)
Legyen derűsebb a napod, Macika, mint ez a szép vers! :)

beam2013. január 25. 04:39

:(

skary2013. január 25. 04:38

....jóóröggeetazé :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom