Akkor is "Mit nekem Te..."

Magyarnak születtem, lettem s vagyok, nehezen forog a fogaskerék most, és
kinek-kinek a maga dolga, kevesek
"jókedve" ha sokszor jól hallom, de én
elcammogni nem fogok, itt a barlang.


Ma velem is élt Budapest, láttam ahol
döntenek az én sorsomról is, 
a sok turistát, akik megörökítették, 
jól tették,nézegessék, én a belül
folyó életet, a bőrömön érzem, s nem
vagyok egyedül, de másé a politika.


Vízszínű szerelmem csodálatosan csillogott,
sok dolga volt, kirándulók indulását várta.
Befelé menet "régi ismerősöket" üdvözöltem,
és szemben láttam a csodát, ahogy 
az Ég a földdel összeér, gyönyörködtem
csendben a sok-sok szépségben, de el
nem cserélném az "Alföldemért". 
Beépül egyre jobban, riaszt a zsúfoltság
léleküdítő út volt, és eredményes, 
visszafelé a szülői ház csak olyan mint eddig,
de most nem szegte kedvem.


Könyv kiválasztva, rajzok készülnek,
a nehézségekről itt most nem szólok,
de akiket érint tudják, értük hálaimát mondok.
Aztán, ahogy közeledtünk haza,
s egyre jobban kinyílt a táj,
hagytam hogy elragadjon az érzés,
csak a szem lát, de nem szól a száj.


S végül csak egy községgel arrébb,
lelki szememben is megragadt egy emlék,
idős pár ült a ház előtt a padon,
a néni előtt járókeret, karja rajta pihen,
és ők ketten beszélgetnek kedvesen,
azt hiszem igazán ez az élet, amikor
elteltek a naptári évek, de megmaradt
a kedély, s bár a sors sosem kegyes,
én magam láttam, ott élt a szeretet.