A téma nekem jön útközben

Mamamaci40•  2015. október 21. 07:50

Söprik az utcát...jutott eszembe hétfőn Baján, mikor üggyel-bajjal próbáltunk parkolót keresni a kórház előtt, semmi baj, meghívót kaptam mammográfiai vizsgálatra. De a hölgy nem az utcát söpörte, hanem a kocsiutat, és ha szemmel ölni lehetne, már özvegy lennék, hiszen megjelenésünkkel megzavartuk a fontos munkát. Portán kérdezem hová kell menni..tudja hol a vérvétel? Nem, néz rám úgy a portás mint egy csökkentértelmű lényre, hogy miért nem tudom. Papamaci meg is jegyezte, igazán tudhatnám, hiszen mindennap arra járok.Viszonylag hamar végeztünk, de így sem úsztuk meg, egy igen öntudatos beteg monológját, és az itt fáj-ott fáj előadást több hangon.

A tegnapi Blikkben olvastam, hogy a szekszárdi háziorvos nem ismerte fel a stroke-ot azt mondta a néni fiának, hogy édesanyjának csak ki kell aludnia magát, a mentősök sem akarták bevinni, de végül bekerült a kórházba, várakozás közben ellopták a holmiját, a mentősök, a kórház nem nyilatkozik, a háziorvos eltünt.

Jó pár éve nagybátyjám felesége mondta, ha az ember bekerül a kórházba, nem biztos, hogy élve jön ki, azóta eltelt egy évtized, már csak felfelé mondhatom, hogy igaza volt, kiegészítve azzal, hogy már az sem biztos, hogy bekerül.

Maratoni utunk végén hétfőn, még egy spontán stand-up comedy részesei is lehettünk. Kifelé a Lidl-ből, ha jól sejtem, anyja-fia volt a pár, a fiatalember meglát egy kivilágított kamiont, s megjegyzi, hogy ott egy karácsonyfa, jó, szoktuk mondani, mire anyja odaérve a bevásárlókocsival...tengelye körül megfordul, s megkérdezi nagy örömmel...hol????

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402015. október 21. 10:50

Köszönöm. Erzsi!

Doli-Erzsi2015. október 21. 10:34

Jó élet mese!
Szeretettel olvastalak!