A szeretet-élet feketén-fehéren és sárgában

Hol volt, s hogy is volt, nem olyan régen volt, talán egy órával ezelőtt. Éppen elmélkedtem a látott megírnivalón, amikor tekintetem felbukott egy hanyagul otthagyott bicikliben.A patika kirakatát ügyes-szorgos kezekkel tisztította mackóruhás, természettől szoláriumozott hölgy, az üvegen már bukdácsolt a napfény. Minden tiszteletem az építőknek, a lépcső nem túl magas, de nekem hegynek tűnik, ám erről ők nem tehetnek, a rámpa szépen kialakított, én ott szoktam felfelé sétálni.

Szoktam volna most is, ha a kétkerekű nem mértani pontossággal a rámpa előtt középtájon terpeszkedik. Óvatosan közelítettem meg, és éppen széltemben sikerült átférni a perem és a jármű között.

Kérdezem én, mit ér (nekünk) a méregdrága szabály, ha rosszul van kidolgozva a példa? Bár ezt még jobban toleráltam, mint a kerekegyházi rendelő elé odavágott rámpát, a köveket nem fugázták ki rendesen, és szó szerint mozgott a talpam alatt a "talaj",  amikor ráléptem.

Ám a cím nem erről szól. Az út másik oldalán egy nénit láttam biciklivel, a kosárban vödörben még néhány csokor sárga nárcisz, ma van piac itt. Szegény öreg alig volt magasabb a járműnél, de rendíthetetlenül tolta tovább, arcán a belenyugvás mosolya.

Kis idő múlva a bolt előtt megint láttam a virágokat, beértem, éppen ő vásárolt, kutyusnak-cicusnak, csendesen nevetgélt párom humorán. Kosárba virág, virág a piacra, piacon pénz, pénzből eledel, ez is a szeretet!