A szeretet-élet feketén-fehéren és sárgában

Mamamaci40•  2015. április 2. 11:35

Hol volt, s hogy is volt, nem olyan régen volt, talán egy órával ezelőtt. Éppen elmélkedtem a látott megírnivalón, amikor tekintetem felbukott egy hanyagul otthagyott bicikliben.A patika kirakatát ügyes-szorgos kezekkel tisztította mackóruhás, természettől szoláriumozott hölgy, az üvegen már bukdácsolt a napfény. Minden tiszteletem az építőknek, a lépcső nem túl magas, de nekem hegynek tűnik, ám erről ők nem tehetnek, a rámpa szépen kialakított, én ott szoktam felfelé sétálni.

Szoktam volna most is, ha a kétkerekű nem mértani pontossággal a rámpa előtt középtájon terpeszkedik. Óvatosan közelítettem meg, és éppen széltemben sikerült átférni a perem és a jármű között.

Kérdezem én, mit ér (nekünk) a méregdrága szabály, ha rosszul van kidolgozva a példa? Bár ezt még jobban toleráltam, mint a kerekegyházi rendelő elé odavágott rámpát, a köveket nem fugázták ki rendesen, és szó szerint mozgott a talpam alatt a "talaj",  amikor ráléptem.


Ám a cím nem erről szól. Az út másik oldalán egy nénit láttam biciklivel, a kosárban vödörben még néhány csokor sárga nárcisz, ma van piac itt. Szegény öreg alig volt magasabb a járműnél, de rendíthetetlenül tolta tovább, arcán a belenyugvás mosolya.

Kis idő múlva a bolt előtt megint láttam a virágokat, beértem, éppen ő vásárolt, kutyusnak-cicusnak, csendesen nevetgélt párom humorán. Kosárba virág, virág a piacra, piacon pénz, pénzből eledel, ez is a szeretet!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402015. április 3. 14:09

Neked is Estván!

estvanbalog2015. április 3. 13:59

Drága Emőke.

Kívánok neked és családodnak áldott vidám húsvéti ünnepet szeretettel...Estván...

Mamamaci402015. április 3. 09:05

Sea, Rozella, Szinita köszönöm!

Törölt tag2015. április 2. 21:34

Törölt hozzászólás.

Rozella2015. április 2. 21:09

Szép gondolataidat jó érzéssel, köszönettel olvastam!

Törölt tag2015. április 2. 21:03

Törölt hozzászólás.

Doli-Erzsi2015. április 2. 18:39

Nagy szeretettel olvastalak!
Ölelésem.

judit.szego2015. április 2. 17:30

Jó volt olvasni Emikém!

Mamamaci402015. április 2. 12:16

köszönöm Kinga!

Kicsikinga2015. április 2. 11:50

Nagyon szeretem az írásaidat Emőkém!
Őszintén mondom, és örömmel!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom