A két ötvenes

Sorsom megtanított, valamiben mindig hinni kell. Ismerem, és hiszem a fenti szellemvilágot, és tudom, hogy van Isten. Sok jó képességem közé tartozik az is, illetve, talán a legfontosabb, hogy látó is vagyok. Valaki mondta nemrégiben,

hogy amit mondunk, szavaink mindig az Ég felé szállnak, legyen az jó vagy rossz, de nem mindegy, hogy mit vonzunk

be. Párom nem hisz benne, én mélységesen. Az álmaimban is hiszek, abban is hogy eltávozott szerettem, ha hirtelen

megjelenik és ellentétesen viselkedik, mint életében ott változás lesz, éltem át erre példákat.

De, itt két ötvenesről van szó:)  Neveltem unokahugot, sajnos évekkel ezelőtt csúnyán összevesztünk, néha hiányzik,

de neki is annyi az út ide, mint nekünk oda. A történet még abból az időből való, amikor egy kirándulás végeztével,

nálunk húzták fel a karikagyűrűt. Előtte Pannonhalmán jártunk, és az apátsági templomban volt oldalt, félreeső helyen

egy vasállvány, tele mécsessel, mellette szöveg, ha valaki úgy érzi van akiért mécsest gyújtana, akár élő akár holt, 

ötven forint fejében megteheti, jött a szokásos mert-miért kételkedés, én akkor is csak mosolyogtam, kettőt a párért

gyújtottam, kettőt apósomékért, bölcsen tűrve az ellenérzéseket.

Sok-sok év eltelt már unokahugomék most voltak 14 éves házasok, apósomék 15 éve fentről figyelnek minket.

És én tegnap a szobában a szőnyegen találtam két ötvenest...rögtön bele is tettem a pandamacis perselybe...

(nem véletlenül bömbölök, hogy a "nincs pénzünk, nincs pénzünk" az ártalmas lehet!)