"Ősz húrja zsong..." pályázatra

Nekem az Ősz

Csodamesét zeng nekünk a természet, teszi ezt azóta, mióta Isten megteremtette. Szívvel adja kincseit, csak mi emberek már nem úgy fogadjuk, ahogy igazán kellene, kár, nagy kár. A naptárunk múló időnket mutatja, igencsak benne járunk az őszben már. Ahogy gyarapodik éveim száma, úgy változik gondolkodásom is, ezzel nem egyedül vagyok így, tudom biztosan. A lányom pólyája már csak emlékeimben, bár mégis mintha tegnap lett volna, lassan talárrá változik, most kezdődött az új időszak, de hát szalad az idő velünk, sorsvonatunkon ülve is haladunk egy gyorsvonaton, míg egyszer majd a végállomáson minden megáll.

 De addig még várnak ránk csodák, csak észre kell venni, hogy mindenen áldás van körülöttünk. Mindig is szerettem a kikeletet, és voltam évente a nyár szerelmese, ám valami változott itt belül. Darab ideje meghallom az Ősz suhogó hangját is, meglátom szépségét, hallgatom meséjét, tanítását, hogy a csendesedés is értem van, élő, harsogó színei pedig még egy ideig életvidámságot hoznak, mielőtt megérkezik a negyedik testvér a Tél, és fehérre fest mindent. Az idén is szedtem fel gesztenyét, bár már csak néhány darabot, hagyomány, régen ketten szedtünk sokkal többet, és készítettünk mindenfélét belőle. Volt sok erdei sétánk, beszélgetéssel, jó hangulattal, mostanra változott a kép, hétvégenként élettől lopott perceinkben az öreg Duna mesél nekünk szép mesét, mossa el bennünk a hétköznapok szennyesét. Ünnepre hívnak mindig a színek, hiszen az Ősz is előhúzza palettáját, rózsáit festi, fák leveleit, sőt bőven ajándékoz meg minket gyümölcsökkel, páratlan a szüreti hangulat.

 Emlékeznünk is most kell, felkeressük a temető csendjét, könnyes mosollyal élünk pillanatokra régi életet. Az ember halandó, porhüvely a földben, lélek a Mennyben, s nekünk marad az emlékezet, vetítővásznán létfilm pereg, ilyenkor közelebb érezzük magunkhoz az eltávozott kedves lelkeket. A költöző madarak rég úton vannak, elképzelem az erdőt, a gyűjtögető mókusokat, gyermekkorom kedvenc mesekönyvében sün buzgólkodik hátán almák, aztán majd erdő is alussza boldog-békés álmát. Boldog évszak az Ősz is, ha nem a legboldogabb, hiszen az év bölcselete tán egyedül az övé. Tavasz bája, nyár szenvedélye, ősz bölcselete, s a tél csendje, sorakozzon még sokáig mindannyiunk üdvére.