Komjáthy, József A, Móricz versek Jehova nevével

Zrínyitől József Attiláig

 

    - költőink Jehova imádatában

 

A teljesség igénye nélkül tízegynéhány magyar kereszt(y)én(y) költőt, írót fogok idézni, akik ismerték, és használták műveikben a Biblia Teremtő Atyaistenének nevét, akihez egyetlen nemzett Istenfia, Jézus Krisztus is imádkozott 2 ezer éves földön létekor rendszeresen, s akinek odaszentelt jeruzsálemi templomába járt - mint Izrael kirendelt Főpásztora/Megváltója/Áldozati Báránya - istenimádat céljából.

Rimay János, Zrínyi Miklós, Amade László, Földi János, Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Garay János, Tompa Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Reviczky Gyula, Jókai Mór, Komjáthy Jenő, Ady Endre, Móricz Zsigmond, József Attila

*******

Akinek lassú a blog-részletek alkotónkénti adagolási tempója, megelőzhet engem a neten föllelhető cél-elérhetőségek azonnali tanulmányozásával, hasonló kereső szavak segítségével: Jehova a (magyar- és világ-)irodalomban… Istenes versek… Ki az igaz Isten?... Létezik-e külön „magyarok istene”?... Jézus: Isten, de Ő: AZ ISTEN is?...  (Helyes válasz, megoldás erre a dilemmára) a Háromság- Isten-tan(?)... Szükség van Istenre (az emberiségnek)?... Ha van Isten, szükség van emberiségre?... Ha van Isten, hogy lehet megismerni?... Lehet-e (isteni) törvények nélkül békében, harmóniában élni az anyagi világban, pl. a földön úgy, hogy mindenki rendelkezhessen szabad akaratával?... Ugye, hogy nem?! Ezért „kutassuk Őt, amíg megtalálható, keressük, amíg közel van” - a Biblia szerint is! (Ézsaiás 55:6, Sofóniás 2:3, Máté 7:7-8, Máté 6:33, Jakab 4:8)

Aki publikálásra érdemes eredményre jut, vagy műre bukkan bárhol, részlet- és bibliográfia-megjelöléssel, ossza meg velünk, nevével hitelesítve, erősítve és gazdagítva aktuális témánk példatárát!

*******

 

Komjáthy, József A, Móricz versek Jehova nevével

 

 

Komjáthy Jenő

ANTIKRISZTUS
 

A tűz, a víz, a föld s a lég enyém.
Ily úton lettem optimista.
Oly bamba, félszeg és ügyetlen,
Hogy elbámul az öreg isten!
Így lett belőlem optimista.
Hozsannát zeng nekem az újkor,
Az eszme vaskos, kézzelfogható.
Hát vesszen az,
Ki elszédül forró lehelletétől.
Az ég üres; ezt így találta Laplace
Legyen a föld is minta-hízlaló,
Az eget átkutattam s mit se lelt,
Csak óriási űrt, a távcső.
Jehova, akit imádnak
A zsidók és vénasszonyok.
A szentirás hazug, veszett könyv,
Minden rossz tőle származik.
Botor, kietlen s béna bölcsesége.
Kopott és gyermekes minden sora.
Az élvet hirdetem. Határtalan
Legyen az ember üdve, mámora!
Szinültig még az élet színbora,
S bár nem jövök szamáron,
Utamra is virágot hintenek.

 

Komjáthy Jenő

ÓDA A NAPHOZ
 

Üdvöz légy, csillagok királya, büszke hatalom!
Lángszekerén a lelkesedésnek
Tündöklő trónodig emelkedem
Zengeni s áldani téged ó, dicső!
A mozdulatlan, ős világtalan világot
Lángra te gyújtád;
Harmatcsep, orkán, kedv, sirám, a bűn s a pompa,
A virág és a gondolat, az állat és az eszme:
Mind a te munkád.
 

Te vagy az Isten! Mint a többi, én nem alkotok
Magamnak semmiféle bálványt,
Se holt kövekből, sem a gondolat
Kiszáradt, zörgő, síri váziból.
Ők lelket tűzaranykohódban nem keresnek,
Mert vakok arra;
De látom én sugárzó csillagtetemedben
Az örök tűzmagot s az ősi, az isteni lelket
Ömleni abba!
 

Mert te vagy Adonáj s te vagy a sokszemű Ozír.
El-Saddaj is te vagy, a szörnyű,
A halhatatlan Jehova te vagy
És te vagy Moloch is, a tűz, az úr;
Te vagy a fénylő Jupiter, Zeusz, az égi
S te vagy Apolló!
A pusztitó, a zord, a sivatag Azázel,
S a ragyogó, a lobogó Bál - jól tudom - te vagy mind,
Lángokat oldó!
 

Lobognak más napok, tündöklő csillagistenek,
De egy sem áll olyan közel szivemhez,
És senki sincs nálad jóságosabb.
De vészt szemöldököd egyetlen rándulása hozhat,
És semmi sem lehet fönségesebb az űrben
A te haragodnál.
Ó, boldog én, kinek szerelmed óriási terhe könnyű!
Ugy érzem olykor, mintha egyesülnénk, és szivemben
Mintha te lobognál.
 

Üdvöz légy, csillagok királya, büszke hatalom!
Lángszekerén a lelkesedésnek
Tündöklő trónodig emelkedém,
S dicsőjtve zengtelek, atyám!
Gyújts halhatatlan lángokat te bennem,
Örökre lássalak!
Csókolj és ostorozz, szívd, égesd föl lelkemet bár,
Ölelj vagy ölj meg: üdvözítesz; sújts avagy emelj bár:
Tégedet áldlak!
 

 

 

József Attila

ÉN DOBTAM

Én dobtam ide magamat, szívünkben vakok topognak, de
szándékunk egyet jelent a rádiummal
Maholnap Jehovák leszünk, hogy emberré teremtsük magunkat újra
Ez a szerelem s a patakhúrú ének, mely most kinyújtózkodik,
hogy fölérjen valahogy kedvesem bokájáig
A lélek hullámhossza éppen a magasságom, ezért van az,
hogy csóknak mondjuk a szédítő naprendszereket
Forognak és zengő fekete hajuk alatt szelíden mosolyognak az imádságok.

Nehéz álomban hervadnak az órák
De violakert úszik belőlünk arasznyira a város fölé
Odaindul a vonat s a könnyek árnyékában odasikoltanak a karcsú tornyok
Hát gondoljatok a hárfaszemű fiatalokra, szegények
Nincs, aki friss, tiszta vízzel borulna ártatlan életükre.

 

Móricz Zsigmond / CXXIII. ZSOLTÁR
 

Nyomorúságban veszteglők
 

Szemeimet Hozzád emelem,
Ki lakozol mennyben Istenem!
 

Mint szolgák a gazdát figyelik
S szolgálók az urnő kezeit:
Jehova úgy vészünk mi körül,
Amig rajtunk lelked könyörül.
 

Könyörögni hajt az alázat,
Mert gyalázat rajtunk, gyalázat.
Csúfolkodnak vélünk a dúsak,
Legyaláznak gőggel koldúsnak.