Zrínyitől József A-ig Jehova imádatában

DanyiDenesDezso•  2021. május 8. 01:07

Rimay és Petrőczy versrészletek Jehova nevével

  Zrínyitől József Attiláig
 - költőink Jehova imádatában

 

A teljesség igénye nélkül tízegynéhány magyar kereszt(y)én(y) költőt, írót fogok idézni, akik ismerték, és használták műveikben a Biblia Teremtő Atyaistenének nevét, akihez egyetlen nemzett Istenfia, Jézus Krisztus is imádkozott 2 ezer éves földön létekor rendszeresen, s akinek odaszentelt jeruzsálemi templomába járt - mint Izrael kirendelt Főpásztora/Megváltója/Áldozati Báránya - istenimádat céljából.

Rimay János, Zrínyi Miklós, Amade László, Földi János, Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Garay János, Tompa Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Reviczky Gyula, Jókai Mór, Komjáthy Jenő, Ady Endre, Móricz Zsigmond, József Attila

*******

Akinek lassú a blog-részletek alkotónkénti adagolási tempója, megelőzhet engem a neten föllelhető cél-elérhetőségek azonnali tanulmányozásával, hasonló kereső szavak segítségével: Jehova a (magyar- és világ-)irodalomban… Istenes versek… Ki az igaz Isten?... Létezik-e külön „magyarok istene”?... Jézus: Isten, de Ő: AZ ISTEN is?...  (Helyes válasz, megoldás erre a dilemmára) a Háromság- Isten-tan(?)... Szükség van Istenre (az emberiségnek)?... Ha van Isten, szükség van emberiségre?... Ha van Isten, hogy lehet megismerni?... Lehet-e (isteni) törvények nélkül békében, harmóniában élni az anyagi világban, pl. a földön úgy, hogy mindenki rendelkezhessen szabad akaratával?... Ugye, hogy nem?! Ezért „kutassuk Őt, amíg megtalálható, keressük, amíg közel van” - a Biblia szerint is! (Ézsaiás 55:6, Sofóniás 2:3, Máté 7:7-8, Máté 6:33, Jakab 4:8)

Aki publikálásra érdemes eredményre jut, vagy műre bukkan bárhol, részlet- és bibliográfia-megjelöléssel, ossza meg velünk, nevével hitelesítve, erősítve és gazdagítva aktuális témánk példatárát!

*******

 Rimay János (késő reneszánsz), és báró Petrőczy Kata Szidónia (magyar barokk) versrészletek Jehova nevével

 

Rimay János  /1570–1631/

/ [ELSŐ RÉSZE] / [X] MÁS

Egyedül tebenned,
Mellém híván neved,
Szent Jehova, reménlek,
Hív ígíretedben
S fiad érdemében
Bizom, hol járok-kelek,
Tebenned nyugodván,
Mint lelkem oszlopán,
Minden jókkal bételek.


Rimay János

/ MÁSODIK RÉSZE / [XXV] MÁS
HATALMASKODÓK ELLEN
Hallgass meg engemet,
Ki hívom nevedet,
Mennybéli Úr, Jehova,
Nyavalyával teljes,
Bűnnel lévén terhes,
Nem mehetek sohova,
Tégedet tisztellek,
Tégedet követlek,
Vezérelsz valahova.


Rimay János

/ MÁSODIK RÉSZE / [XXVIII]
MÁS
Kegyes Jehova, tekints reánk mennyből,
Kid rád kiáltunk keseredett szívből,
Ment meg éltünket az sok undok bűnből,
Nagy kegyelmedből.
Légy azon kedvvel hozzánk, romlottakhoz,
Amellyel voltál régi atyáinkhoz,
Kik folyamodtak úgy te irgalmadhoz,
Mint ércoszlophoz.


Petrőczy Kata Szidónia /1658-1708/

 V.
Hatalmas emberek törekedéseket,
Megutálván megveti.
S én sok siralmimot és jajgatásimot
Látya de csak neveti,
Hogy utána járok nem szán hogy fáradok
Sőt szivét keményiti.
Senki nem tudhatja által nem láthatja
Mit forralnők szivébe
Hogy így tétovázik hol hevül hol fázik
Ravaszul elméjében.
Csak te látod uram Szentséges Jehovám
Mit tölt fel ő szíveben.
Előtted nints reitve sem semmi elfedve
Az ő gondolatiban.
Tudod ő szándékát istentelen voltát
Ne segéld dólgaiban.
Támagj fel melettem és légy segedelmem
Vezérem utaimban.

*******

DanyiDenesDezso•  2021. március 31. 08:27

Jókai regényrészletek Jehova nevével

Zrínyitől József Attiláig

 

    - költőink Jehova imádatában

 

A teljesség igénye nélkül tízegynéhány magyar kereszt(y)én(y) költőt, írót fogok idézni, akik ismerték, és használták műveikben a Biblia Teremtő Atyaistenének nevét, akihez egyetlen nemzett Istenfia, Jézus Krisztus is imádkozott 2 ezer éves földön létekor rendszeresen, s akinek odaszentelt jeruzsálemi templomába járt - mint Izrael kirendelt Főpásztora/Megváltója/Áldozati Báránya - istenimádat céljából.

Rimay János, Zrínyi Miklós, Amade László, Földi János, Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Garay János, Tompa Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Reviczky Gyula, Jókai Mór, Komjáthy Jenő, Ady Endre, Móricz Zsigmond, József Attila

*******

Akinek lassú a blog-részletek alkotónkénti adagolási tempója, megelőzhet engem a neten föllelhető cél-elérhetőségek azonnali tanulmányozásával, hasonló kereső szavak segítségével: Jehova a (magyar- és világ-)irodalomban… Istenes versek… Ki az igaz Isten?... Létezik-e külön „magyarok istene”?... Jézus: Isten, de Ő: AZ ISTEN is?...  (Helyes válasz, megoldás erre a dilemmára) a Háromság- Isten-tan(?)... Szükség van Istenre (az emberiségnek)?... Ha van Isten, szükség van emberiségre?... Ha van Isten, hogy lehet megismerni?... Lehet-e (isteni) törvények nélkül békében, harmóniában élni az anyagi világban, pl. a földön úgy, hogy mindenki rendelkezhessen szabad akaratával?... Ugye, hogy nem?! Ezért „kutassuk Őt, amíg megtalálható, keressük, amíg közel van” - a Biblia szerint is! (Ézsaiás 55:6, Sofóniás 2:3, Máté 7:7-8, Máté 6:33, Jakab 4:8)

Aki publikálásra érdemes eredményre jut, vagy műre bukkan bárhol, részlet- és bibliográfia-megjelöléssel, ossza meg velünk, nevével hitelesítve, erősítve és gazdagítva aktuális témánk példatárát!

*******

Jókai  regényrészletek Jehova nevével

 

Jókai Mór

„Egy az Isten”

című regényében olvassuk:

 

Amint a nap feljön, a folyammeder túlsó partszakadéka felől szuronyhegyek kezdenek felvillanni. Egy csekély kis honvédcsapat az, melyet a magyar csapatparancsnok, értesülve Diurbanu seregének mozdulatáról, előre küldött, hogy a hidat foglalja el. Későn érkeztek, Diurbanu plájászai tömött hadrendben nyomulnak már a hídon keresztül.

Ekkor a Felvinc felöli hegyi útról egy lovas csapat száll alá, csörtetve.

Hetvenen voltak.

És ők hetvenen nekivágtak egy hídnak, mely rakva volt fegyveres gyaloghaddal.

A plájász elbízta magát abban, hogy célozni tanult. Messziről lőttek. A lovasok sisakján, páncélján pattogott a golyó.

Mert ezek nem huszárok voltak, hanem vértesek.

A sors, magas iróniájában, nem Attila dédunokáit küldé a szörnyű leszámoláshoz Traján dédunokáival, hanem kiválasztá azt a kis olasz lovas csapatot, mely a magyar trikolór alatt harcolt (a Cress-lovasezredből), s azokat állítá velük szembe. Traján utódai ezek is: az alpesi légiók ivadékai.

S másodszor megtölteni a fegyvert nem volt idejük a hídon levőknek. Mint a fergeteg rohant közéjük a kis olasz csapat, s pár perc múlva a híd két oldalán omlott alá, aki élve akart maradni; aki helytállt, az halott lett.

S a lovas csapat nem érte be azzal, hogy a hidat elfoglalja. Mintha egész hadsereg jönne a háta mögött, nekirontott az egész felkelő seregnek, s hetven ember négyezer ember ellen nyílt mezőn csatát kezdett. A keresztes háborúk óta, Bayard, Du Guesclin, Oroszlánszívű Richárd harcai óta ehhez hasonló viadalt nem látott a csatapiac! Hetven Horatius Cocles Porsenna tábora előtt! Aki fel kívánta költeni a régi római népet, íme, megkapta azt!

A felkelő táborban e héroszi dühroham szétzilált minden rendet; eldobták a fegyvert, futottak az erdőnek, fel a hegyoldalnak, s az olasz kentaur-ivadék még ezután is óra járásnyira űzte őket maga előtt, véres hullákkal szórva be az utat. Alig bírta őket a takarodót fúvó trombitaszó visszatéríteni. Háromszáz halottat hagytak a csatatéren. – S a hetven olasz még csak el sem rekedt a harcban. Visszatérve Ernani kardalát énekelték.

     

Torockó még csak a dörgését sem hallotta meg a jégfelhőnek, melyet feje fölül elfújt – a szél.

A kis völgybe ismét leszálltak az est árnyai. Az Adorján-háznál kétéjszakai virrasztás után mindenki korán sietett lepihenni. Manassé is bevezette kedvesét kis lakába, melyet elébb felszentelt a gyász, mint az öröm.

Csak Áron bátya nem volt még honn. Az ő útjai után nem lehetett tudakozódni.

Egyszerre csak megzörgetik kívülről Adorján ablakán a vastáblát. Áron bátya hangja szólal meg:

– Egy az Isten! A Jehova Isten! Az Úr, ki Szenakhérib táborát összetörte, az ma reggel Diurbanu seregét a Szilvás hídja mellett pozdorjává szórta. – Nyugodjatok az Úr oltalmában, ti igaz emberek!

S ezzel továbbment a városba, ablakról ablakra bezörgetni, és bemondani a hírt, ami meghozza az alvók lelkének a nyugalmat.

 *******

Jókai Mór

„Vashajó a hegytetőn” és „Bona”

című regényeinek bevezetője

 

Mert hát a pénz mindenütt isten.

Afrika kaffereinél és a Jeges-tenger csukcsjainál; ha nincs is császárkép nyomtatva rá. Egyik helyen a kaurikagyló, másikon a tengeri-kutya-fog a pénz: abban számítanak. Ahány nép, annyi neve az istennek. Talán Buddha, Brahma, Szjadei Hahe, Viclipucli, Jehova? Dehogy! Lak-rúpia, Taël, Millereis, font sterling, tallér, líra, frank, lej, márka, korona, piaszter, rubel, duros, dollár: ez az isten.

A bálványhoz, a láthatatlan istenhez csak azért imádkoznak, hogy segítsen nekik ehhez a másik istenhez, az igazihoz kegybe jutni.

Délelőtt prédikál nekik valaki a mennybéli istenről, azon elalusznak, délután prédikál nekik más valaki a földi istenről, a pénzről, arra fölébrednek.

A Jehova kiadja nekik a tízparancsolatot: azt nem fogadják, meg; a pénzisten az ellenkezőjét hirdeti, azt megfogadják: „de lopj, de ölj, add el, vedd meg a szerelmet, hamisíts, kívánd a másét, óhajtsd apád és anyád halálát, hogy örökséghez juthass e földön!”

Hogy az emberek a Jehovát, a Krisztust káromolják, az úton-útfélen hallható, de hogy azt a „Krisztus”-t, aki alatt a pénzt értik, szidta volna valaha ember, ez nem történt meg soha.

Akinek pénze van, az a próféta.

Akinek pénze van, az idvezül.

Akinek pénze van, azé a hatalom, az ország és a dicsőség. (Azért ki is maradt ez a három szó a Miatyánkból: nagyon természetesen; mivelhogy a „mi atyánk”-tól csak kenyeret kérünk, nem pénzt.)

Milyen világ lehet ott, ahol a „mi Atyánk” ád kenyeret, amennyi kell, ideértve minden földi boldogságot; de ahol a pénzt nem ismerik?

Ilyen hihetetlennek látszó történeteket írtam én le két külön regényben.

Az egyik a jelenkorban folyik le s még jövendőre is kiterjed, ennek a címe: „Vashajó a hegytetőn”; a másik kétszáz évvel ezelőtti adatok alapján épült, ennek a címe: „Bona”.

Nem mesék, nem fantazmagóriák, reális helyzetek leírásai, ahogy kezemhez kerültek.


******* 

Jókai Mór 

Egetvívó asszonyszív

Második rész

VIII. Az égküldte tanú

 

Mikor már mindenki elhagyta a szegény nyomorult asszonyt, elhagyta a férje, el a vádlott-társa, el az apja, a papja; mindenki ellene fordult: akkor leküldött neki a jóságos Isten egy élő tanút az égből.

…Ó, te örök Isten! Te mindenható Isten! Akinek a csillagvilág rendjén kívül még arra is van gondod, hogy igazságot tégy a nyomorú férgek között, akik arcod képmásával dicsekszenek. Oh, te közös Atyánk! De sok keserves éjszakán feküdtem előtted arcra borulva, könyörögve, hogy tégy csodákat – érettem – a szeretteimért – eltiprott hazámért! Mindig meghallgattál: csodáid leküldted! Nyitva találták buzgó kéréseim mennybeli ajtódat! Hogyne jegyezném fel a te csodatételedet, melyet e halálra, pokolra, örök gyalázatra ítélt asszonnyal cselekedtél: amit itt olvasok megfakult írásban!…

Egy éjjel Baranyi Miklósné egy fiúcskának adott életet a tömlöcben. Egy boszorkánysággal vádolt rabtársnője segített neki vajúdásában. Szép, egészséges gyermek volt az újszülött.

Ezt az élő tanút küldte neki a Jehova a megszabadítására.

Amint ennek a híre elterjedt a városban, egyszerre megfordult az egész közvélemény. Valamennyi asszony mind rohant az urához, rohant az utcára, telekiabálta vele a világot.

„Hazugság! Cudarság! Nem lehet az az asszony bűnös. Bolond volt, ördög lelke volt, aki bevádolta.”

De akit legjobban kiforgatott eddigi ellenséges indulatából ez a hír, az volt maga a fürmenderné, a Katalin anyósa.

Zokogva rohant az urához.

Ez az asszony nem vétkes! Mindnyájan megcsalattunk az árulkodók által. Lehetetlen az, hogy egy asszony abban az állapotban, amikor Isten ítéletét várja magára, hogy új életet ád-e, vagy magának halált lel? Ilyen undok bűnre még csak gondoljon is! Ezt a nőt szabadon kell bocsátanotok!

És ő maga rögtön gondoskodott, hogy Katalinnak a börtönébe bölcsőt, gyermekruhát, babadunnát szállítsanak. Ő maga főzött neki herbateát, gyönge csirkebecsináltat, s odaküldte hozzá, mindennél jobban eső azon ízenetével, hogy megbánta, amit ellene elkövetett.*

Nem késtek a remonstrációikkal a bírónál és fürmendernél a város bölcsei: az orvosdoktor, a patikárius allegálták, hogy ily bizonyosság után patológiai abszurdum annak a bűnnek elkövetése; amivel Katalin vádoltatik, hozzájárult a püspök és Gyarmathy professzor előterjesztése a pszichológiai lehetetlenség felől. Mindannyian követelték Katalin azonnali szabadon bocsáttatását. A szövő-fonó asszonyai odasereglettek a városház ablakai alá, s hangos lármával követelték asszonyuk kiadatását, amiben az egész kofasereg segédkezett nekik. Tele volt velük a piac: egész ribillió volt már. A tanács meg volt szorulva.

Végre fürmender uram kitalálta a módját a megoldásnak.

– Inkatta kibocsátható a börtönből, ha jótáll érette valamelyik szomszédja, hogy el nem szökik.

Rögtön előállt a külső tanács padjából Seress György uram (a becsületes Seressnének a férje), s felajánlotta, hogy ő fejével és minden vagyonával jótáll Baranyi Miklósnéért, a szomszédasszonyáért.

Erre azonnal kimondotta fürmender uram a határozatot, hogy ezek szerint, a törvényes formalitásnak elég tétetvén, inkatta fogságból kibocsáttatik, s a törvénynek különben szabad folyás engedtetvén, nekie megengedtetik, hogy az ítélet meghozataláig magát szabadlábról védelmezhesse.

Ennek kihirdetése után a börtön ajtaja megnyittatott, s az Ungváriék munkásasszonyai bebocsáttatának, akik aztán, ahány csak hozzá tért, mindenütt vállvetve, fölemelték a faragatlan fából készült nyoszolyát, s úgy vitték azt haza a lábasházhoz, végig a dobogó hídon nagy diadalkiáltással. Olyan volt az, mint egy hadvezérnek triumfális bevonulása. A gyermekágyas asszony ott feküdt a tarka párnákon, s a kicsinyét szoptatta a világ szeme láttára. Az egész asszonynép, még az ablakból kinézők is, hangos vivátozással kísérték hazáig. Ott pedig felvitték a saját hálószobájába, amelyből elhurcoltatott. Ott várt reá a derék jó Dabóczy Marcsa, aki tanult javasasszony is volt, s gondja alá vette.

Íme tehát, amin nem tudtak segíteni se az egyházi, se a katonai, se a polgári hatalmasságok, véghezvitte egy icipici kis angyalka, akit a Jehova Isten küldött az ismeretlen másvilágból, hogy kiszabadítsa a méltatlanul szenvedő, boldogtalan asszonyt kétségbeejtő nyomorúságából. Szárnyai nem voltak már az angyalkának, mégis el tudta vinni az anyját.

…Van már, kit szeressen! Van már, kiért megostromolja az egeket, ha a földet, a poklot nem lehet.

*******

DanyiDenesDezso•  2021. március 19. 05:10

Reviczky Gyula versek Jehova nevével


Zrínyitől József Attiláig

 

    - költőink Jehova imádatában

 

A teljesség igénye nélkül tízegynéhány magyar kereszt(y)én(y) költőt, írót fogok idézni, akik ismerték, és használták műveikben a Biblia Teremtő Atyaistenének nevét, akihez egyetlen nemzett Istenfia, Jézus Krisztus is imádkozott 2 ezer éves földön létekor rendszeresen, s akinek odaszentelt jeruzsálemi templomába járt - mint Izrael kirendelt Főpásztora/Megváltója/Áldozati Báránya - istenimádat céljából.

Rimay János, Zrínyi Miklós, Amade László, Földi János, Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Garay János, Tompa Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Reviczky Gyula, Jókai Mór, Komjáthy Jenő, Ady Endre, Móricz Zsigmond, József Attila

*******

Akinek lassú a blog-részletek alkotónkénti adagolási tempója, megelőzhet engem a neten föllelhető cél-elérhetőségek azonnali tanulmányozásával, hasonló kereső szavak segítségével: Jehova a (magyar- és világ-)irodalomban… Istenes versek… Ki az igaz Isten?... Létezik-e külön „magyarok istene”?... Jézus: Isten, de Ő: AZ ISTEN is?...  (Helyes válasz, megoldás erre a dilemmára) a Háromság- Isten-tan(?)... Szükség van Istenre (az emberiségnek)?... Ha van Isten, szükség van emberiségre?... Ha van Isten, hogy lehet megismerni?... Lehet-e (isteni) törvények nélkül békében, harmóniában élni az anyagi világban, pl. a földön úgy, hogy mindenki rendelkezhessen szabad akaratával?... Ugye, hogy nem?! Ezért „kutassuk Őt, amíg megtalálható, keressük, amíg közel van” - a Biblia szerint is! (Ézsaiás 55:6, Sofóniás 2:3, Máté 7:7-8, Máté 6:33, Jakab 4:8)

Aki publikálásra érdemes eredményre jut, vagy műre bukkan bárhol, részlet- és bibliográfia-megjelöléssel, ossza meg velünk, nevével hitelesítve, erősítve és gazdagítva aktuális témánk példatárát!

*******


Reviczky Gyula versek Jehova nevével

 

 

Reviczky Gyula

Magány

Nevedet még alig gagyogtam,
S mégis már jól ismertelek.
Nap fényiben, sötét sarokban
Borongó árnyad reszketett.
Te vettél át, midőn születtem,
Kis bölcsőmet te ringatád.
Bús dajkadal gyanánt fülemben
Zsong most is: nincs apád, anyád!

Azóta részvétlen világban,
Magány! karöltve jársz velem.
Bolygok, mindig sötétben, árnyban:
Szülőföldem' sem ismerem.
Bús télidőn családi fészek
Védő melegje nem fogadt;
Anyai csók, epedtem érted,
S leltem közömbös arczokat!

Más gyermek anya-ölbe fogva
Csitúl el, hogyha könnyezik:
Az én szemem sivár homokra
Hullatta forró gyöngyeit.
Nőttem s velem nőtt, mintha árnyam
Lett volna, a sötét magány.
Egy sírra hullt, hogy azt se lássam;
Abban feküdt szegény anyám!

Tavasz nevetgélt; ujra éledt
Virág a földön, lomb a fán;
S kit izzó vágyak perzselének,
Szomjam' csak én nem olthatám.
A féreg is meglelte párját,
Virág ölén szeretkezett;
Én akkor voltam a legárvább,
Kit senki, senki sem szeret.

Lihegtem, boldogság, utánad,
De hajh, nem leltelek sehol!
Csak azt láttam, hogy a világnak
Gyönyöre, fénye éjbe foly.
A mozdulatlan, komor árnyban
Olvastam ezt a mondatot:
Neked a napban is homály van,
Ahol te jársz, ott nem ragyog.

Óh gyászos árny, hát sose lészen
Nyugalmas, nyájas otthonom?
Igaz barátom, feleségem,
Olyan, ki lelkemmel rokon?
Hiszen nincs szív, hogy ne találja
Meg sorsa mását, részesét!
Csak az enyim maradna árva,
Magános, gyászoló, setét?

Küzdjek közönnyel, félreértve
(Van-e magány irtóztatóbb?),
És könnyet ontsak a szemétre,
Mint Jehova szolgája: Jób?
Az élet gyors hullámverését
Epedve halljam, mint a rab;
S az életszomj, a lelki éhség,
Mint Tantaluszt, úgy marjanak?

Mindegy! Ne jajgass, árva lélek.
Azért magány a végzeted,
Mert titkon, öntudatlan' érzed,
Hogy a tömeg közt nincs helyed.
Avagy ki óhajt oda menni,
Hol a virág is sárba' nyit?
A hol varangyot költenek ki
Óh égi nap, sugáraid?

Csitt, gyönge szív! Hiszen ha nézed,
Kik úsznak itt a felszinen:
Pusztába rejtőznél, ugy érzed,
Hogy ott élj vadmézen, vizen.
Pusztába, mert ott csúszva-mászva
Kutyák a konczot nem lesik;
Mert ott nincs sujtva, megalázva,
Ki érző szívvel születik!

A földi vágyak, gerjedelmek
Lefoszlanának rólad ott;
Szennyüktől megtisztulva, lelked
Azt hinné, hogy csak álmodott.
Erős szivek nehéz erényét,
A lemondást gyakorlanád,
És Nirvánával így cserélnéd
Fel a kábító Szanzarát.

S majd egy nap', eljövén az óra,
Mely egyszer üt mindenkinek:
Megtudnád, álmok álmodója,
Hogy élni szép, de halni szebb.
Nap szórna fényt haló szemedbe,
Rád hullna hervadó virág,
S a lombok közt szellő rebegne
Fölötted halkan gyászimát.

 

Reviczky Gyula

Az utolsó költő

- Látomány -

Hervadt világ, haldokló égi test!
Megöregedtél, véred hülni kezd,
Hajdan virágos kebled most aszott
S fonnyadt öled nem szül több magzatot.
Kis rőzsetűz kivánatosb ma néked
Mint izzó vágyak, égő hevülések.
A nap jégtányér, ólomszürke fénnyel,
S nem tudni, nappal-é ez még, vagy éjjel.
Azt tudni csak, hogy minden füst, hiuság
S hogy legtovább él itt a nyomorúság.
Nem kell neked már népek áradása,
Nem kell, hogy dögvész öldössön rakásra,
Nem kell se vízözön, se tűzeső,
Véredben gázoló világverő:
Magadtól hervadsz, haldokolsz, enyészel;
Világosságod örök éjbe vész el.

Hol vannak ők, kik mint királyok éltek!
Hétszáznejű bölcs Salamon mivé lett?
Aranyba' járt, nárdusszal kente testét,
Élvezte szép nők csókjait, szerelmét;
S mégis jóllakva hírrel, gyönyörökkel:
Csupa hiúság minden! - így nyögött fel.
Hol vannak, kikről költők ajka zengett!...
A szép leányokat sehol se látom.
A hősregék, kalandok és szerelmek,
Valóság volt-e mindez, vagy csak álom?...
A trubadúrok ábrándos hadát,
Szelid virágok édes illatát
Nem őrzi többé csak mesék homálya; -
Hideg van, hó van: ennyit tudni márma.
Nincs több erő a földben, Anteusz;
Villámod megfagyott, szegény Zeusz.
Jehova, Buddha, Alláh nagy nevének
Nem száll a földrül égbe hálaének.
A végitélet szörnyü harsonája
Az isteneket holtakúl találja.
Prométeusz, lelánczolt istenember,
Mi hasznot hajtál ellopott tüzeddel?...
Hiába hoztad földre az Olimprul:
Nézd a világot: megfagyásnak indul.
Epikur, mézes ajku bölcselő,
Gyönyört, de mérsékeltet hirdető:
Szólj, életünk' hogy' kell beosztanunk,
Hogy élvezzünk, habár éhen halunk!
Mit ér a tudomány, óh Faust, mit ér!
Tudósnak lenni, lásd, ma nincs kiér'.
Koriolán, hajolni nem biró,
Ma már nincs nyers tömeg, csak eszkimó.
Bübájos Héloise, mesés alak,
Nincs több szerelmet suttogó ajak!

S hiába támadnál fel, Don Juan;
Mézes szavadtól nem csábúl a lány.
Nem is tud már csókolni és ölelni;
Csak azt tekinti, van-e még mit enni.
Kizökkent a világ, jó Hamletem,
De helyre már nem tolhatod te sem.
Költője a pokolnak és halálnak,
Óh Dante, borzasztóbb ez, mint te láttad!
S te, ki a végső éjt megálmodád,
Byron, már én megértem alkonyát.

Óh, mi a hirnév, eszmék győzedelme!
Csak egy lehellet, semmiségbe veszve.
Egy röpke sóhaj, egy habloccsanás csak,
Futó villáma az örök mulásnak.
Proféta hangja csak légy zümmögése,
Martir halála féreg szisszenése,
Költőnek híre porszem csak a szélben,
Királyi gőg aranylégy a szemében.
Hiába törtök ég felé, hegyek!
Hiába, a föld mégis csak kerek.
Hiába égtél földet rázva, vulkán,
Holt kőtömeg vagy, lángod kialudván.
Erény és gazság, gyöngeség s erő,
Útszéli koldus és világverő,
Őrültség, bölcseség, ah, minden egy,
Ha a mi volt, nem lesz majd s tönkre megy,
Pusztulhat a világok ezre sorba':
Az idők teljén nem lesz semmi csorba:
Mert nincs idő s mely el tud múlni, élet,
Az örökkévalósághoz ha méred
Egy rebbenésig élni nyögve, sírva,
Vagy kéjmámor közt tántorogni sírba,
A földből átváltozni újra földé,
És semmiről se tudni soha többé:
Hol itten a különbség?... Minden egy,
Köny és kaczaj, vér s balzsam egyre megy.

Ki kérdi a ki volt, erényt tiport-e,
Balgák közt balga, vagy lángelme volt-e,
Koldúsnak született-e, vagy királynak,
Ki volt a társa: üdv-e vagy a bánat;
Vivódott-é álmatlan éjszakákon,
Feljajdult-é a földi hiuságon?...
Minden csak semmi: ez a végtanulság.
Örülni, sirni egyformán hiúság.
Az volt a bölcs, csak annak állt az élet,
Ki hírt, hatalmat nem hajszolt, csak élvet;
Ki rozsák közt járt s tántorogva itta
Arany nedvét a gyöngyöző kehelynek;
Ki érzelmét nem kongó rímbe irta,
De meleg ajkakon vallott szerelmet.
Ki utjában letört minden virágot,
S a kérdéssel, hogy mért él, nem tusázott.
Csak szívta a virágok illatát
És lepke módra élte át nyarát.
S ha már nem járt virágok közt, de hóba:
Úgy halt meg mint a lepke, mint a rózsa.

Az ezredévek száma olvasatlan.
Születtek, meg' letüntek szakadatlan';
Bölcsek, próféták, költők elenyésztek;
Királyok hamva lett játéka szélnek.
Százszor megváltozott a földnek arcza;
Meg-meg pihent az ember földi harcza;
Más korszakok más istenben hivének;
Ruhát, erkölcsöt egyformán cseréltek.
Csupán a költő volt mindég a régi.
Kihült a föld s ő nem tudott kiégni.
Szenvedtetek ti rég letüntek is,
Midőn a lét bús is volt, édes is.
Virág is nyilt, madár is csattogott,
És zengtétek: nem élni jobb dolog.
Pedig rátok még a jövő tekintett,
S ezért el tudtatok viselni mindent.
S ha keserűség volt is sorsotok:
Nektek még volt miért meghalnotok.
Magasztaltak más újabb nemzedékek,
Midőn ebéd után a föld emésztett.

De már beállt a vén gömb éjszakája
S ti is aludni fogtok nemsokára,
Ti egykor fényes, égő csillagok,
Avagy gúnynéven: halhatatlanok.
Eltüntök az örök homály ködébe
S nem tudják majd egyikőtök nevét se.
Shakespeare és Goethe, Dante... óriások,
Egykor napok, most kialudt világok:
Óh, jó nekik! hogy oly régen halottak,
S hogy idáig, mint én nem vánszorogtak.
Kegyes Nirvána, béfogadtad őket,
A soha többé fel nem ébredőket.
De én szegény, elkésett jövevény,
Végpusztulásnak hirdetője én,
Elátkozom, mely szült, az anyaméhet,
S a véletlent, hogy itt vagyok, hogy élek.
Itt jajgatok, itt sírok és tünődöm;
Kétségbeesve minden volt időkön.
Siratom enmagam s kik vélem élnek,
Hogy e törékeny gömbre mért jövének.
Óh, jaj nekem, hogy így elkésve jöttem,
Előttem nincs jövő, csak mult mögöttem
S az észbontó, a rettentő valóság,
Hogy a mi volt, mind hiábavalóság.
Nincsen jövő már s nem fog soha lenni;
Mi ezután jő: a kaosz, a semmi,
Óh, jaj nekem, jaj, hogy mindezt belátom,
Én az utolsó költő a világon.
Nincsen vigasztalásom, nincs reményem,
Hogy küzdelmimnek folytatása lészen.
Igazság, nem fogsz vívni több csatákat;
Csend, béke lesz, de csendje a halálnak,
Nincsen mit várni, nincsen mit remélni,
Legjobb nem tudni semmiről, nem élni.
Óh, jaj nekem, kinomnál nincs nagyobb!
Miről ember valaha jajgatott:
Itt zúg, üvöltöz gyötrő forgatagja,
Itt zakatol, nyilal, pusztít agyamba'.
Salamon undorát, Jób istenátkát,
Jeremiás proféta jajgatását,
Bábel zavart nyelvét, sátán tusáját,
Szanzára kábitó zaját, zugását,
És Dante poklát mind szivembe' látom,
Én, az utolsó költő a világon.
Csak te örülsz, bolyongó czimbora,
Ki nyugtot nem lelél sehol soha;
Csak a te lelked várja a napot
Midőn fejed' álomra hajthatod.
Az utolsó költőnek hivatása,
Hogy elringasson kérve-kért halálba.
S hirdesse, béfogván haló szemed':
Ahazvér boldog, mert kiszenvedett.

DanyiDenesDezso•  2021. március 9. 04:09

Komjáthy, József A, Móricz versek Jehova nevével

Zrínyitől József Attiláig

 

    - költőink Jehova imádatában

 

A teljesség igénye nélkül tízegynéhány magyar kereszt(y)én(y) költőt, írót fogok idézni, akik ismerték, és használták műveikben a Biblia Teremtő Atyaistenének nevét, akihez egyetlen nemzett Istenfia, Jézus Krisztus is imádkozott 2 ezer éves földön létekor rendszeresen, s akinek odaszentelt jeruzsálemi templomába járt - mint Izrael kirendelt Főpásztora/Megváltója/Áldozati Báránya - istenimádat céljából.

Rimay János, Zrínyi Miklós, Amade László, Földi János, Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Garay János, Tompa Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Reviczky Gyula, Jókai Mór, Komjáthy Jenő, Ady Endre, Móricz Zsigmond, József Attila

*******

Akinek lassú a blog-részletek alkotónkénti adagolási tempója, megelőzhet engem a neten föllelhető cél-elérhetőségek azonnali tanulmányozásával, hasonló kereső szavak segítségével: Jehova a (magyar- és világ-)irodalomban… Istenes versek… Ki az igaz Isten?... Létezik-e külön „magyarok istene”?... Jézus: Isten, de Ő: AZ ISTEN is?...  (Helyes válasz, megoldás erre a dilemmára) a Háromság- Isten-tan(?)... Szükség van Istenre (az emberiségnek)?... Ha van Isten, szükség van emberiségre?... Ha van Isten, hogy lehet megismerni?... Lehet-e (isteni) törvények nélkül békében, harmóniában élni az anyagi világban, pl. a földön úgy, hogy mindenki rendelkezhessen szabad akaratával?... Ugye, hogy nem?! Ezért „kutassuk Őt, amíg megtalálható, keressük, amíg közel van” - a Biblia szerint is! (Ézsaiás 55:6, Sofóniás 2:3, Máté 7:7-8, Máté 6:33, Jakab 4:8)

Aki publikálásra érdemes eredményre jut, vagy műre bukkan bárhol, részlet- és bibliográfia-megjelöléssel, ossza meg velünk, nevével hitelesítve, erősítve és gazdagítva aktuális témánk példatárát!

*******

 

Komjáthy, József A, Móricz versek Jehova nevével

 

 

Komjáthy Jenő

ANTIKRISZTUS
 

A tűz, a víz, a föld s a lég enyém.
Ily úton lettem optimista.
Oly bamba, félszeg és ügyetlen,
Hogy elbámul az öreg isten!
Így lett belőlem optimista.
Hozsannát zeng nekem az újkor,
Az eszme vaskos, kézzelfogható.
Hát vesszen az,
Ki elszédül forró lehelletétől.
Az ég üres; ezt így találta Laplace
Legyen a föld is minta-hízlaló,
Az eget átkutattam s mit se lelt,
Csak óriási űrt, a távcső.
Jehova, akit imádnak
A zsidók és vénasszonyok.
A szentirás hazug, veszett könyv,
Minden rossz tőle származik.
Botor, kietlen s béna bölcsesége.
Kopott és gyermekes minden sora.
Az élvet hirdetem. Határtalan
Legyen az ember üdve, mámora!
Szinültig még az élet színbora,
S bár nem jövök szamáron,
Utamra is virágot hintenek.

 

Komjáthy Jenő

ÓDA A NAPHOZ
 

Üdvöz légy, csillagok királya, büszke hatalom!
Lángszekerén a lelkesedésnek
Tündöklő trónodig emelkedem
Zengeni s áldani téged ó, dicső!
A mozdulatlan, ős világtalan világot
Lángra te gyújtád;
Harmatcsep, orkán, kedv, sirám, a bűn s a pompa,
A virág és a gondolat, az állat és az eszme:
Mind a te munkád.
 

Te vagy az Isten! Mint a többi, én nem alkotok
Magamnak semmiféle bálványt,
Se holt kövekből, sem a gondolat
Kiszáradt, zörgő, síri váziból.
Ők lelket tűzaranykohódban nem keresnek,
Mert vakok arra;
De látom én sugárzó csillagtetemedben
Az örök tűzmagot s az ősi, az isteni lelket
Ömleni abba!
 

Mert te vagy Adonáj s te vagy a sokszemű Ozír.
El-Saddaj is te vagy, a szörnyű,
A halhatatlan Jehova te vagy
És te vagy Moloch is, a tűz, az úr;
Te vagy a fénylő Jupiter, Zeusz, az égi
S te vagy Apolló!
A pusztitó, a zord, a sivatag Azázel,
S a ragyogó, a lobogó Bál - jól tudom - te vagy mind,
Lángokat oldó!
 

Lobognak más napok, tündöklő csillagistenek,
De egy sem áll olyan közel szivemhez,
És senki sincs nálad jóságosabb.
De vészt szemöldököd egyetlen rándulása hozhat,
És semmi sem lehet fönségesebb az űrben
A te haragodnál.
Ó, boldog én, kinek szerelmed óriási terhe könnyű!
Ugy érzem olykor, mintha egyesülnénk, és szivemben
Mintha te lobognál.
 

Üdvöz légy, csillagok királya, büszke hatalom!
Lángszekerén a lelkesedésnek
Tündöklő trónodig emelkedém,
S dicsőjtve zengtelek, atyám!
Gyújts halhatatlan lángokat te bennem,
Örökre lássalak!
Csókolj és ostorozz, szívd, égesd föl lelkemet bár,
Ölelj vagy ölj meg: üdvözítesz; sújts avagy emelj bár:
Tégedet áldlak!
 

 

 

József Attila

ÉN DOBTAM

Én dobtam ide magamat, szívünkben vakok topognak, de
szándékunk egyet jelent a rádiummal
Maholnap Jehovák leszünk, hogy emberré teremtsük magunkat újra
Ez a szerelem s a patakhúrú ének, mely most kinyújtózkodik,
hogy fölérjen valahogy kedvesem bokájáig
A lélek hullámhossza éppen a magasságom, ezért van az,
hogy csóknak mondjuk a szédítő naprendszereket
Forognak és zengő fekete hajuk alatt szelíden mosolyognak az imádságok.

Nehéz álomban hervadnak az órák
De violakert úszik belőlünk arasznyira a város fölé
Odaindul a vonat s a könnyek árnyékában odasikoltanak a karcsú tornyok
Hát gondoljatok a hárfaszemű fiatalokra, szegények
Nincs, aki friss, tiszta vízzel borulna ártatlan életükre.

 

Móricz Zsigmond / CXXIII. ZSOLTÁR
 

Nyomorúságban veszteglők
 

Szemeimet Hozzád emelem,
Ki lakozol mennyben Istenem!
 

Mint szolgák a gazdát figyelik
S szolgálók az urnő kezeit:
Jehova úgy vészünk mi körül,
Amig rajtunk lelked könyörül.
 

Könyörögni hajt az alázat,
Mert gyalázat rajtunk, gyalázat.
Csúfolkodnak vélünk a dúsak,
Legyaláznak gőggel koldúsnak.

DanyiDenesDezso•  2021. február 22. 19:49

Ady versek Jehova nevével

Zrínyitől József Attiláig

 

    - költőink Jehova imádatában

 

A teljesség igénye nélkül tízegynéhány magyar kereszt(y)én(y) költőt, írót fogok idézni, akik ismerték, és használták műveikben a Biblia Teremtő Atyaistenének nevét, akihez egyetlen nemzett Istenfia, Jézus Krisztus is imádkozott 2 ezer éves földön létekor rendszeresen, s akinek odaszentelt jeruzsálemi templomába járt - mint Izrael kirendelt Főpásztora/Megváltója/Áldozati Báránya - istenimádat céljából.

Rimay János, Zrínyi Miklós, Amade László, Földi János, Kisfaludy Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Garay János, Tompa Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Madách Imre, Reviczky Gyula, Jókai Mór, Komjáthy Jenő, Ady Endre, Móricz Zsigmond, József Attila

*******

Akinek lassú a blog-részletek alkotónkénti adagolási tempója, megelőzhet engem a neten föllelhető cél-elérhetőségek azonnali tanulmányozásával, hasonló kereső szavak segítségével: Jehova a (magyar- és világ-)irodalomban… Istenes versek… Ki az igaz Isten?... Létezik-e külön „magyarok istene”?... Jézus: Isten, de Ő: AZ ISTEN is?...  (Helyes válasz, megoldás erre a dilemmára) a Háromság- Isten-tan(?)... Szükség van Istenre (az emberiségnek)?... Ha van Isten, szükség van emberiségre?... Ha van Isten, hogy lehet megismerni?... Lehet-e (isteni) törvények nélkül békében, harmóniában élni az anyagi világban, pl. a földön úgy, hogy mindenki rendelkezhessen szabad akaratával?... Ugye, hogy nem?! Ezért „kutassuk Őt, amíg megtalálható, keressük, amíg közel van” - a Biblia szerint is! (Ézsaiás 55:6, Sofóniás 2:3, Máté 7:7-8, Máté 6:33, Jakab 4:8)

Aki publikálásra érdemes eredményre jut, vagy műre bukkan bárhol, részlet- és bibliográfia-megjelöléssel, ossza meg velünk, nevével hitelesítve, erősítve és gazdagítva aktuális témánk példatárát!

*******

 

Ady versek Jehova nevével

 

 Ady Endre: KÁIN MEGÖLTE ÁBELT


Uram, én Jehovám,
Tudtam, hogy ölni nem szabad
S Káin megölte újra Ábelt:
Megöltem magamat.


El sem bujdoshatom,
Nem mostam meg véres kezem,
Nem vétkeztem, mikor gyilkoltam
És most sem vétkezem.


Nincs senkihez közünk
S Te nem adtál elég erőt,
Uram, hogy ketten legyünk egyek
A te arcod előtt.


És föltámadt Káin,
Ki százszor többet szenvedett
S megölte önmagával együtt
Ábelt, gyermekedet.


E földön senki sincs.
Ki vádolhat halottakat,
Te sem, Uram, az Égben ott fent,
Bár ölni nem szabad.


Megöltem magamat,
Mert furcsák voltunk kettesen:
Fogadj, Jehovám, két-együnket
Értőn és kedvesen.

 

Ady Endre: A bölcsesség áldozása
 - Papp Viktornak, szeretettel -
 

Íme, halld erényim rendjét, Jehova.
 

Hiszek, habár rég elváltam a hittől.
Bűnhődöm, holott bűntelen vagyok.
Álmélkodom a nem-csodákon.
Hazudtolom az igaz Életet.
Lámpával segítek sütni a Napnak.
Behunyom szemem a sötétnek.
Filléreimet gazdagnak adom.
Mézet csempészek a kasba a méhnek.
Rózsákat kötözök a rózsafára.
Tejjel itatom meg a tehenet.
Borral locsolom meg a szőlőt.
Kacajom van ellenem öröméhez
S a nem kívánt leányhoz sóhajom.
És még ezenfölül is meg fogok halni.
 

Fogadd el, uram, áldozásomat.

 

 

Ady Endre: Dalok a labdatérről / részlet

 

Talán más most a világ,
Nincs játékból kitudott,
Csenevész, sárga fiú.
Pedig, nagy Labdaverő,
Én titkos, nagy Jehovám,
Úgy szeretném az ilyet
Mindet összegyűjteni
S egy vígságos játékban
Egy utolsót játszani.

 

Ady Endre: ISTEN, A VIGASZTALAN

Ő: Minden, de áldani nem tud,
Ő: Minden, de senkit se büntet,
Ő teljesíti az Időt
S nem érti meg a mi szívünket.

Hatalmasabb a Jehovánál,
Ő a hideg ámennek atyja,
Ő csak mosolyog és akar
S egy fagyott Nap az ábrázatja.

Úgy forgatja a Mindenséget,
Mintha unott játékot űzne,
Egy-egy világot megfagyaszt
S ötöt-hatot hajít a tűzbe.

Nem int, nem bosszul, nem jutalmaz,
Mennybe nem kísér, föld alá nem.
Vele, holott egyek vagyunk:
Ő: a Muszáj, a Lesz, az Ámen.

Ha ízeinket összetépjük
Istentelen, nagy fájdalomban,
Ő csak mulat: se nem szeret,
Se nem dühít bennünket jobban.

Ő: a nagy-nagy Élet-folyóvíz,
Zuhogva zúg, kacagva harsog,
Sodor, zúz, ont, fut szüntelen,
Nem fogják gátok s renyhe partok.

Ő: a folyásnak akarója,
Melynek forrása s vége nincsen,
Ő: Minden és vigasztalan,
Egyetlen és borzalmas Isten.

 

Ady Endre: ÉSAIÁS KÖNYVÉNEK MARGÓJÁRA

 

1. Seirből kiált énhozzám is az Úr: >>Vigyázó, mit mondasz az éjszakáról, vigyázó, mit mondasz az éjszakáról?<< Ilyen hiábavalóság hát az ember isteni elméjének fényessége, hogy egy fuvalom által éjszaka lesz? 

2. Hányszor kell még sírnia a szeretet és géniusz doboló vigasságának szűnésével a Földnek, megromolnia s megerőtlenedniük a Föld népe nagyjainak?

3. Miért, hogy a föl-fölemelkedett Embert mindig visszarántja Valaki, kit Úrnak is neveznek, Jehovának is, Rendelésnek is, Sorsnak is? Az Ember már-már készül jónak és Istennek változni, de Perazim hegyén fölkél az Úr. 

4. Mi jókedvet csinál az Úrnak, hogy csak mutogatja az Embernek nagyszerű célját, az Élet egyenlő kibékülését mindnyájunkkal s a békének szivárvány-hídját? Miért keresi meg bennünk, mint a Gibeon völgyében megharagvásában, a mi ősi vadságunkat, hogy gonoszságainkat egymásra tüzelje? 

5. Bizony a >>kegyetlen, hosszú Léviátán kígyót és a tekergő Léviátán kígyót<< kemény, nagy és erős fegyverével nem látogatja meg senki És a >>veres ború szőlőt<< vérrel öntözi most megint az Úr. Óh, miért olyan szeretetlen és boldogtalan az Ember, ki úgy kívánja a szeretetet és boldogságot? Vigyázók, hiába vigyáztok, óh, jaj, vigyázók, hiába vigyázunk, mert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca. 

 


Ady Endre: VEZEKLŐ VIGADOZÁS ZSOLTÁRA

Tudom, hogy magasságba küldtek
S pályám grádicsát mégis sírva hágom.
Rút bűn az én szomorúságom.


Víg zengedezésre hívattam
S gonosz jajjal illettem nagy személyed,
Jehovák Jehovája, Élet.


Feledtem, hogy szent az én testem,
Mert örök Rend fehér folyói mossák:
Csodálatos csodálatosság.


Mindenki szent, ki életet nyer,
Mindenki fia és mindenki atyja
S átkozott, ki létjét siratja.


És egyformán szent minden élet,
Magverő vagy rothadt, csirátlan semmi,
Bűn az életet nem szeretni.


Minden nemzés, a meddőség is,
Zseni, állat-sor egyben-egyek, hősök,
Belső sebek s varral-verősök.


Csak örülni szabad, örülni,
Ellankadni soha: mindent lebírni,
Sírni nem szabad, sohse sírni.


Jehovák Jehovája, Élet,
Minden jajom víg- hahotázva szánom,
Bocsásd meg a szomorúságom.