Egy nyugdíjas monológja

Nyugdíj képzőbe nem jártam
kicsit görbe is a hátam.
Párnám alatt temérdek kincs
fogamból már egy darab sincs.
Fogtündér most boldog, számol,
vagy az élet rosszul vámol.
Kezemben sok szerszám forgott,
kaptam néha elszórt bókot.
Gatyám tartalma határérték,
bár nem vízmértékkel mérték.
Ritkán álltam, akkor néztek,
hittek három lábú széknek,
most csak ülök, órákon át
tudom, a szépségemnek nem árt.
Hosszú sor van a wc előtt:
Az öreg bent van, beköltözött.
Nincs ferrárim, sem motorom,
ladám van, de többet tolom.
Teniszlabdás járókeret:
boltba inkább avval megyek.
Ha az asszony erősködik
eszem egy kis macska pöcsnyit.
Minden úgy van, ahogy mondja,
kikezdhetetlen az állaspontja.
Ő a jobb, el kell ismernem,
főleg, ha az erőspaprika verseny.
De így van jól, hisz szeretem,
Lehet erősebb a gyengébbik nem.
Szerepelhetne itt poén, altesti
de még pofon vágna egy kartesni.
Elég legyen a szócséplésből,
a lényeg itt van elsőkézből:
Karom erős, tenyerem puha,
nem ereszti hű Rózsika,
sem a vállam sok jó barát,
nem kell arany, több száz karát.
Elég majd, ha összeülünk,
ez lesz az egészség-ügyünk.
A főzést másra bízni vétek,
Nyugdíjas vagyok, nyugi ráérek.