Játék a szavakkal

Elszökött a Cirmos

Elszökött a Cirmos,
vajon miért tette,
elfogyott az egér,
vagy a friss tejecske?

Így egyik sem igaz,
egyszerű az oka,
szerelembe esett,
a szomszéd cicába.

Udvarol őkelme,
áriázva nyávog,
pár hét elteltével,
újra otthon találod.

Elsők közt köszönti
az ébredő Napot,
mely felszárítja róla
a hajnali harmatot,
lágy szellőtől ringó
napraforgó tenger,
aranyló szirmaival,
szívemnek kedves.

Emberek elől menekülök,

kik lelketlenül bántanak,

jó lesz nekem magányosan,

elbújva a sziklák alatt,

Egész nap gondolkodom,

időm bőséges, végtelen,

társaim a kismadarak, kik

csodálkozva figyelnek.

Nem tudják ki vagyok,

mégis hívnak, csalogatnak,

- a fák közt biztonságosabb,

s én bánatosan utánuk indulok.

Felépítem lomb kunyhómat,

őszig biztos menedék,

teremnek a bogyók, gombák,

mindig van étel, - nekem elég.

Mikor jön a téli hideg,

már messze járok én,

elmegyek egy más világba

hol nincsenek madarak,

vagy ki tudja, lehet, vannak,

vissza mégsem találtak.

Én sem jövök, ott maradok,

itt senkinek sem hiányzok.

Megadott szavakra írtam: paskolja, fáradtan, buga, pléhkrisztus

Útszéli kereszten
pléhkrisztus zörög,
előtte egy vándor,
fáradtan ücsörög.
Arcukat senki sem
simítja, paskolja,   
egyszer majd eltűnnek,
elmúlás bugyrába.

Száraz buga magját
őszi szél repíti,
majd a tavaszi Nap
valahol kikelti.
Újra éled, meleg
földi bölcsőjében,
növekedik nyári 
Nap fényében.

Szerelem...

Szerelem lobbantott szikrát,
feledteti a múlt piszkát,
felhőtlenül kék az ég,
most nem kell a menedék.

Sűrűn lombos az erdő,
benne a vágy is megnő,
szenvedély ölel körül,
majd csendben elszenderül.

Lehet, - sokasodnak véreim,
lesznek még boldog éveim,
nem gondolok a halálra,
nem vágyódom a magányra.

Mert szerelemre születtem vala,
körül ölelt a boldogság vala.

Kesergő

Égő tűz pattogtat szikrát,
míg égetem életnek piszkát,
fölöttem megdörren az ég,
sehol nincs már menedék! 
Körül vesz a sűrű erdő,
benne a félelem megnő,
sötét árnyak ölelnek körül,
éltem lassan elszenderül.
Ah, hol vagytok véreim!
Már fogyatkoznak éveim,
ítéltettem lassú halálra,
holtig tartó magányra.

Én bíztam bennetek vala.
Ti mégis elhagytatok vala.