Túl a fényhatáron

Bakos Kiss Károly

Legyen vers
(Rímjáték ars poeticára)

Legyen vers, hogy legyen minden,
Szív ne vágyjon menni innen.
Ész ne vágyjon megbomolni.
Hisz a test sem olyan holmi,
Mit levetni könnyű lenne.
(Azért van, hogy legyünk benne.)
S legyen ír, hogy így ne fájjon
A mozdulat e nyesett tájon.
Mindnek társ hogy el ne essék,
Aki esne. Szava: tessék!
Legyen tűz, ki fázik, annak.
S ezt nevezzék, akik vannak,
Majd szabálynak −
Íratlannak.

Legyen vers, hogy legyen minden,

szív ne vágyjon menni innen…”

Mert hiányzik az e világból

a tűznek lángja, mely világol.

Ó legalább csak világolna,

Halványfényű lángot szórna,

Mely édes gyógyír a jeges szívnek,

A megkövesedett mindenségnek,

Ellensége a kopott szónak,

Segítője minden jónak.

Ej, ez a tűz, hogyha lángolva –

S nem pusztán csak világolna,

A magasságba, az égig csapva

Gyógy-illatú meleg volna

Minden szívnek, lelkeknek,

kik igazán bátrak

beismerni: a szeretet

fő része a mának.

2013. április 30.

Csupaszon állt,
nem mozdult,
arca komor volt,
s merev,
ruhátlan vigyázott,
nem hívott,
csak karja,
mit az égre emelt.

Csupaszon állt,
néztem egy ideig,
aztán már nem bírtam,
átöleltem őt,
hideg volt, hideg,
kőkemény,
én azt hittem szobor,
pedig ember -

könnye folyt.

Mezei Marianna
(Budapest, 2012. január 29.)

/ps.: remélem nem bántom meg evvel Mariannát, de nem tudtam nem elhozni a blogomba/

Én, a Festő, ki egy új világot

Festett itt most hirtelen,

Senki ily fényt még nem látott

Sehol e csillagtengeren.

A Festő, kinek nem szab határt

E kicsinyes világ sok keze,

És szabadon festhet, nem árt

Senkinek a szeretete.

Mint annyi helyen érezhettem

Padlóként a kék eget,

És igazán nem élvezhettem

Ama véges végtelent.

Mondták: szép és jó lesz nékem...

Pedig nem ezt szabta az ég,

Habár igen sokszor kértem,

Nem adta meg mostan még.

De én tudom, és hittel vallom,

Hogy Jézus itt él és szeret,

Minden keze nyomát látom,

Mert minden úton Ő vezet.

A földön tőle jobbat, szebbet

Nem adhatott ember soha,

S ha kérdeznék, a kedvesebbet

A Lelket mondanám noha.

A művészetnél most itt szebb nincs,

És nékem mindez eszköz mégis,

Ami a legeslegnagyobb kincs

Aranyként csillan a feketeség is.

Nincs fenségesebb e világon,

Mint maga az emberi lélek,

A festetlen nagy titok-alkotáson...

Ha ismered, mondd el, kérlek!

S én nem e test szerint élek,

Megvetem bűnös kívánságai,

Mily csodás az emberi lélek,

Érzem végtelen rejtélyeit...

Új világban egyesül a lét,

Test nélkül léphetünk oda,

A hegyikristály-tiszta kép,

Egy lépés választhat el, noha.

A tér és idő nem kell már,

És nem kell e szó sem nekünk,

A kegyetlen és gyötrő határ,

Mit gátként emelt ez életünk.

Új világot teremt a lét,

Míg lélek a lélekkel egyesül,

A holdfény nyújtja hét kezét,

A haragvó szél lecsendesül.

Festő vagyok, ki egy más világot

Fest és alkot most neked,

Kedves Olvasóm, ha látod:

Megnyitja kapuit a Képzelet.

De mielőtt átlépnél rajta,

Kérlek, hagyd itt a testedet,

Ne félj: nyitva áll ajtaja

Hisz kulcsa hozzá a szeretet.

(20. 02. 2010.)

Zöldszemű fényben lépkedem,
Dalillatú a két kezem,
Festettem.
 
Boldog lelkem szállt, dalolt,
Hozzá egy új lélek hajolt,
Némán szólt.
 
Nem láttam, csak éreztem,
Belevitt a képemben,
Ő engem.
 
Körém életdarabkát szórt,
E pillanatra idegen szót,
Vélhettem...
(05. 08. 2010.)
 
...míg holdas éjben lépkedtem,
Egy falevelet szétszedtem
Lefestettem...
(13. 11. 2011.)
 
Boldog voltam, semmi más,
Művészet az alkotás-
Megtettem!
(05. 12. 2011.)

(Nagyon megtetszett nekem ez a vers, pedig nem nagyon szeretem a kötelezően feladottakat olvasni, kivéve amit Beregszászi A. ad,(na meg még 1-2 tanár...) amúgy nem csak ezért fordítottam le ...német, és én...igen megszerettem ezt a nyelvet)

GOETHE

Wanderers Nachtlied

Über allen Gipfeln
ist Ruh,
In allen Wipfeln
Spürest du
Kaum einen Hauch,
Die Vögelein schweigen im Walde.
Warte nur, balde
Ruhest du auch.

Vándor éji dala

(szó szerinti fordítás)

Minden (hegy)csúcson
nyugalom van,
minden (fa)csúcson
érzel
alig egy leheletet,
A madárkák hallgatnak az erdőben.
Várj csak, nemsokára
megnyugszol te is.

I.
Vándor éji dala
(TÓTH ÁRPÁD)
Immár minden bércet
csend ül.
halk lomb, alig érzed,
Lendül:
Sóhajt az éj.
Már búvik a berki madárka,
Te is nemsokára
nyugszol, ne félj...

II.
Vándor éji dala
(EGYEKI-SZABÓ TAMÁS)
Csönd van minden bércen,
a szél
majd észrevétlen:
fán ha vélsz
szemernyi neszt;
madár se szól már a vadonban.
Várj csak, maholnap
te is pihensz.

III.
Vándor éji dala
(KOSZTOLÁNYI DEZSŐ)
A szikla-tetőn
tompa csönd.
Elhal remegőn
odafönt
a szél lehellete is.
madárka se rebben a fák bogára,
várj, nemsokára
pihensz te is.

IV.
Vándor éji dala
(MÓRICZ ZSIGMOND)
Ott nyugszik a csúcsokon
a csend.
És itt a lombokon
alig leng
szellő, ha sejted is.
Az erdőn is hallgat a kis madár.
Várj csak, nemsokára már
megnyugszol te is.

V.
Vándor éji dala
(SZABÓ LŐRINC)
Csupa béke minden
orom.
Sóhajnyi szinte
a lombokon
a szél s megáll.
A madár némán üli fészkét.
Várj, a te békéd
Sincs messze már.

VI.
Vándor éji dala
(WEÖRES SÁNDOR)
Valamennyi ormon
Tág csend.
Mindannyi lombon
Átkereng
A gyönge szél.
Madárnép gunnyad az ágra.
Várj, nemsokára
Nyughatsz, ne félj.

 
VII.
Vándor éji dala
(TANDORI DEZSŐ)
Már minden ormot
Csend borít,
A fákon a lombot
Alig
Járja a szél:
Madarak csendje az erdőn.
Érted is eljön,
Várj csak, az éj.

VIII.
Vándor éji dala
(DSIDA JENŐ)
Csúcson, élen hallgat
az éj.
A lombfuvallat
is csekély
sóhajnyi nesz;
fészkén elült a madárka.
Várj - nemsokára
te is pihensz.

IX.

Vándor éji dala
(KÁNYÁDI SÁNDOR)
Minden bércen néma
csönd van;
egy-egy levél ha
még moccan.
Ültek a kis
madárkák is el mind a fákra.
Már nincs sok hátra
s pihensz te is.

X.
Vándor éji dala
(Ismeretlen)
Minden hegycsúcs alszik
csendben.
Érzed, a szél alig
rebbent
lombot a fákon.
Madarak hangja se hallik.
Várj csak, iramlik
érted is az álom.

XI.

Vándor éji dala
(Ismeretlen)
Odafönn a sziklacsúcson,
néma csend.
Alig hallik sötét lombon,
Érzed ezt
a lágy szelletet.
Kicsiny madár ül a fészkén,
Tűrd a sorsod, várj csak békén,
S nyugalmad Te is megleled!

XII.

Varró Dániel: Vándor éji dala*
(a "viccelõdjünk azon, amit nem bírunk
lefordítani"-sorozatból)

Szelídített változat kisebbeknek

Minden orom csupa
öröm,
a lombokon, a
lömbökön
szél szól: lihi.
Madárdaltól nem zeng az erdõ.
Örvendj, tekergõ,
itt a pihi.

Bunkósított változat nagyobbaknak

A hegytetõn fent
nyugi van,
csak a szél böffent
sutyiban
a lomb közt, de slussz.
A madárkák kussolnak a fákon.
Belõled is, barátom,
kifogy a szusz.

XIII.

Vándor éji dala

(Morozovszki Marianna)

Nyugalom s béke honol

A hegytetőkön ahol

Alszik a csend.

Minden lombcsúcsot,

Lenge fuvallatot

Szél keze leng.

Minden nesz elhal,

Semmi madárdal,

Itt van az éj.

Várj csak, nemsokára,

Megnyugszol még mára,

És ne félj.