Túl a fényhatáron

Jártam

Majdnem  húsz országban

Úgy jöttem-mentem mint a szél,

És minduntalan csak azt kerestem,

Ami itt most bennem él...

(Beregszász, 2025. május)

Ráléptem a szarvas nyomra,

S tudom, hogy már soha újra

nem vagyok az…

ki egykor voltam:

Harmatban, hajnalban hajszoltam

a kék katicabogarat,

Kinek hangja szólongat,

Ha egy picit csöndben vagy.

Mert akár akartam, akár nem,

Most már biztos, hogy ráléptem,

Arra a híres szarvas nyomra,

S tudom, hogy már soha újra

nem leszek az,

ki egykor voltam…

Beregszász, 2013. március 23.

a Beregszászi Hegyeinkhez (és az őket követőkhöz)

vs.

a munka

Fáj az otthoni lét hiánya,

mely megsimítja a lelkemet,

Kékségbe száll és ködbe várja

az árván elhagyott gyermeket.

Szép a mező, mely búzát rengett

az őszi fényben csöndesen,

De szebb a lankás, hol a fenyves

titkot énekel kedvesen,

hol patak folyik, mely felkacag

az apró, fényes köveken...

S az erdő, hol a fenyő

nincs egyedül, mert a szél

megfésüli ezüst haját-

üzenetével szárnyra kél...

Titok-békés, béke-csöndben

ha fölpattansz a szél-szárnyra,

Mint hajdan itt az ős táltosok

a legfürgébbik paripára.

És körbeszáguldva a tájon

a fényességből az ég alatt

képet festesz, hogy magadnak

örök legyen a pillanat.

Holnap péntek, hazamegyek,

hol ragyog a lét, s a határ -

Érzem várnak, hívnak a hegyek:

gyere haza, gyere mááár...

De hétfőn kezdődik minden újra,

vagy folytatódik a lét-kerék,

A távolból érzem, hogy lehunyja

köd-titok- szemét a messzeség.

Csaholc, 24. 09. 2015.