M.Laurens • Blogja
A BÉKÁKNAK VEZÉRE (fabula)
M. Laurens
A BÉKÁKNAK VEZÉRE
(Variáció: Ezopusz nyomán elkövetve)
Az embernek, bármily jól is legyen dolga,
Elunja, s hiszi, másképp még jobb volna.
Ekként lett a békáknak az egyenlőség nyűg,
A demokratikus brekegés káros tételük.
Össze vartyogták hát a béka-népgyületet
Senki sohasem látott még ily őrületet.
„Vezér kell minékünk!” Így a határozat,
S a vastaps túllépet minden határokat.
Az egekig érő kuruttyra felébredt az Isten,
És nagyot nevetett, ez őrületen itt lenn.
„Óh, ti ostoba békák! Vezér kell tinéktek?
Nesztek, itt van egy, fogjátok s vigyétek!”
Szólott a Teremtő nékik, nevetve legott,
s ledoba a béka-tóba, egy fafejű botot
Lett is menten, ének, tánc s lakoma,
A fafejű bot bezzeg, nem mozdult sehova.
Ez nagy sértés volt, észre is vevék:
A fafejű bizonyára megjátssza az eszét!
A büszke békanépség nem nyughatik ebbe,
Mondják is az Úrnak: „Jól rá lettünk szedve!”
Követeleik az Úrtól: ”Más vezér kell nekünk,
Ki vasmarokkal mondja, mit és hogyan tegyünk!”
Kacag a teremtő, most akkor mit tegyen?
Döntöttem mondá: "Vezéretek, a gólya legyen.”
„Végre egy igaz Vezér!” – Véli a béka sereg,
S a gólya beiktatási beszéde, az azonnali kelep.
Végül a vezér méltóságteljesen ellépdel,
A békák rajongása, az egekig ér fel.
Eljő a kihallgatás napja, a nagy mérlegeléssel,
Béka érdemekre való illő kitüntetéssel.
S sűrű sorokban toporogva vár a boldog békafalka,
Míg a vezér híveit, érdemei szerint, mind befalja.
*
S mi is lenne ebből a tanulság mára?
Vágyaival csak oda jut a legtöbb balga,
Hogy bekerül valamely „Vezér-Gólya" hasba.
Budatétény 2022 szept. 28
EMLÉKEZZ...
M. Laurens
EMLÉKEZZ…
Bármit is mondanék,
Már hasztalan.
Te elmentél, s a csodánknak
Immár vége van.
Varázslatos soraidra,
Örökké emlékezünk,
És megfájdul szívünk,
Mert nem vagy velünk.
Kísérjen el szeretetünk,
Ha már menni kell,
Nyugodj békével ott fenn,
Hol terhet senki sem cipel.
Légy boldog mindörökre,
Hallgattassék meg imánk,
Folytasd odafenn verseid,
S olykor emlékezz miránk.
Kamarás Klára emlékére
(1932. december 18. - 2022. szeptember 8.)
A VÉN-CSONT
Figyelem!
A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.
Köszönöm megtisztelő figyelmét!
M. Laurens
A VÉN-CSONT
Én a vén-csont, szárny szegetten,
Hasztalan ülök itt, az üres téren,
Hátam hajlott, mint egy görbült kanál.
Kunyerálok pár nyamvadt szóért régen,
Károgva, akárcsak egy vészmadár.
Hogy miért fáj lelkem, senki sem kérdi,
Fejemen ritkul a kóc, pár szalmaszál...
Van annak, több mint félszáz éve tán.
A Kaszás leheletét bőröm is érzi,
S a sírgödör mélye, már testemre vár.
Budatétény 2022. április 2.
(Közeledő 70. születésnapomra.)
A NÉGYSARKOS KÖR
M. Laurens
A NÉGYSARKOS KÖR
• Homo Politicus •
Ki képtelen buborékból
Fa karót hegyezni,
Talpat mosni lába híján,
Tyúkszemével lesni;
S van bátorsága hitetni
Négysarkos kört velem:
Szép-eszének búcsút intve,
Inkább néma legyen!
Budatétény 2022. február 26.
(Vörösmarty Mihály nyomdokain)
SZAPPAN-FOLYÓ
M. Laurens
SZAPPAN-FOLYÓ
Mostanában nemigen járok vásárolgatni, főleg nem messze a lakhelyemtől, ezért maga a történet
elég régi, a kilencvenes évek elejéből való, amikor megnyílt a fővárosban az első kínai-piac Józsefvárosban.
A kispénzű emberek itt mindent megvásárolhattak a zsebükhöz mért árakon. Mi mosószert és hajsampont
szerettünk volna vásárolni a feleségemmel, mert akkoriban meglehetősen drága volt a sok flancos, és márkás
termék. Nekünk pedig megfelelt volna az olcsóbb is, mert a kamasz fiamra már alig győzte az asszony mosni
a nadrágot, és a randik is mindig hajmosással hajbelövéssel kezdődtek.
Így-hát nézelődve, keresgélve lökdösődtünk a szűk helyen a standok között. Az egyik soron végre megláttuk
amit kerestünk. A bódé homályában apró töpörödött bácsika ült, valamit nyamnyogva, hat vagy hét foga között.
Egy darabig csak figyelt, majd fölállva mosollyal arcán barátságosan jött oda hozzám, és segítőkészen máris
hadart nekem, mutogatva a polcok felé.
– Ocsóó! Nagyon ocsóó! –Mondanom se kellett, hogy eddig én is eljutottam, de fogalmam sem volt, hogy a kisszék
hátán balerina a csákós-gereblyével, mit is jelenthet, ezért kezembe vettem egy flakont és ráböktem az ujjammal.
– Ez micsoda? – És a közérthetőség kedvéért magamra böktem – Én, lenni Vásárló!
A kis kínai láthatólag erősen gondolkodott, hogy mit is akarok kvartyogni neki, majd vigyorogva megszólalt.
– Te nem lenyelni! Nem beléd kell rakod!… Nem megenni fúúj! Megeszed lesz bajod neked nagy!
Fújtam egy nagyot, ahogy mondta, nyeltem egyet, és újra nekiveselkedtem a nemzetek közti mutogatósdinak.
– Én vásárló!- böktem a mellkasomra. – Te Kicsi Kínai!- Erős bólogatással adta tudtomra, azt tényt, hogy eddig
még minden rendben, tud követni. – Ez pedig Mifene? – Böktem nagyot a kiszemelt flakonra.
– Ocsóó! Nagyon ocsóó!- Jött szinte azonnal a válasz.
Kezdtem azt hinni, hogy menten felrobbanok, de türelmes és kitartó ember lévén újra nekifutottam a feladatnak.
– Én nevem vásárló!… Tied név Kínai!… Ennek az izének a neve Mifene?
Kicsit megszeppent a nagy böködés közben, és hívta a feleségét, aki készségesen végig bólogatta az immár
négyesre bővült mutogatást: Én, Te, Te-feleség és Mifene.
Az asszony igen bölcs lehetett, mert percekig csak mahjongozott a szavakkal a kontya alatt.
Láthatólag ott hordta a család összes tehetségét és vélhető nyelvtudását. Végül felderült:
– Ááá Mifene neve! – bólogatott, hogy a megfejtés elkészült. – Mifene lenni Jiencsi-féncáo
No ettől sokkal okosabb lettem. Nem-elég, hogy elolvasni se tudtam, de most-már kiejteni
sem. Kétségbeesésemben kezdtem visszatenni a polcra a sűrű pasztaszerűvel töltött flakont.
Az asszony látva a mozdulatot, ami láthatólag az üzlet végleges meghiúsulásával fenyegetett,
nagy hirtelen mellém lépve megszólalt .
– Jiencsi-féncáo-Mifene lenni Száppán-folyó – és bájosan mosolygott rám a tudása mögül.
– Szappanfolyó? – Kérdeztem rá még egyszer. Olyan mint mondjuk a Jangce?
– Igyen, igen: Jiencsi-féncáo-Mifene-Száppánflyó-Jangce mosol-kéz. DE!… ocsóó- mosolygott
az asszony, és ujjaimat rázárva a flakonra odakiáltott a férjének. – Mifene Szapanfolyó fizet kettóó!
De Te kapol most haaarom! - kacsintott felém, relytélyes mosolyával.