VILLON UTÁN SZABADON II.

Figyelem! 

A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovbb publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

Előszó: Elkészült a versciklus második darabjának nyers változata.

M. Laurens

 VILLON UTÁN SZABADON II.

Tisztelt Vezér-úr, Fene-ség, vagy micsoda!

Mi lenne, ha fellátogatnék magához, oda?

Lenne meleg üdvözlet, a hideg fogadtatásért,

-persze mit is várhatnék én, ily alacsony árért.-

Merthogy még magamért is fizetnem kéne,

ha meghívna mint pápua, tenmagamból ebédre.

Mert végül is Fene-séged is a vérünk szívja,

ez ugyebár, a sorsaként lett Önnek előírva.

Minap azon kaptam magam: üres a kezem.

S mi több, Ön eltűntette mindkét zsebem.

Mostanában már oly gyakorta nyúlkált bele,

hogy már meg se kérdi tőlem, érdekel-e.

Bezzeg véleményem kéri a szálló rigóról,

hogy mit gondolok, ha  a fejemre tojik olykor.

Mondjuk tojik Fene-séged is minden lenti fejre,

kicsiny nyugdíjam épp hogy fussa vizezett tejre.

Lassan a gyógyszereinkért feleségem koldul,

egyikünk vízzel öblöget, s másikunk ettől gyógyul.

Így hatvanöt felett már, nagy luxus a kórház,

ott is csak zseb a zseb hátán, tátongva sorjáz.

S nagy tisztesség, hogy hagytak nekünk munkát,

negyven év lapátolás után tömhetem a Gyurkát.

S ha megemelem magam, vehetek egy szikét,

megoperálhatom magam, vagy tarthatok misét.

Mert végül is Fene-séged ellapátol minket,

inkább, mint-hogy ledobjon ide, pár fityinget.

Tisztelt Vezér-úr, Fene-ség, vagy micsoda!

Mi lenne velünk, ha nem látnánk Önt soha?

  Budatétény 2017. október 26.