NAPLÓ

                              M. Laurens: NAPLÓ

 

A kirakatban láttam meg, szép volt és bőrkötésű, apró kicsi lakattal, és büszkén hirdette

arany betűkkel a fedelén: "NAPLÓ". Mi tagadás, beleszerettem első látásra. Megvettem,

hazavittem, és percekig csak nézegettem a finoman vonalkázott szépséges lapjait.

Tiszta volt, ártatlan, és szűziesen fehér. Csupa nagydolgot fogok csak belejegyezni,

ami történik majd velem - gondoltam bőszen.

 

Aznap már nem történt velem semmi különös, ezért mindössze ennyit írtam csak be:

"Ma vettem egy csodálatos naplót!".

 

Másnap ködös csúnya reggel volt, az ablakon kinézve sem lehetett látni semmi különöset,

nemhogy nagy dolgokat. Egy kutya lepisilte a villanyoszlopot, és ennyi…

Harmadnapra eleredt az eső, de ebben sem volt semmi különös ebben az évszakban.

 Végre, a negyedik nap kopogtak az ajtómon. No! – Gondoltam. - Most biztos fog valami

történni, de csak a házmester jött a szokásos számlákkal és szokásosan unott szürke arccal.

 

Az első hét minden érdemleges nélkül telt el, a naplóba egyetlen új sor sem került.

A második héten, jött a nyugdíjas postás, de ez igazán nem volt különleges, mert se többet,

se kevesebbet nem hozott, és már megint köszönés nélkül rakta el a kevéske borravalóját.

A harmadik héten ki akartam menni az orvoshoz, hogy mozogjak kicsinykét, de a kövér

asszisztense, bedobott egy cetlit, hogy a doktor ebben a hónapban már nem rendel.

A negyedik héten, az ablakon kinézve láttam, hogy a szomszéd kutyája megint lepisilte

a villanyoszlopot. Kinyitottam a naplóm, és fennhangon elolvastam az egyetlen bejegyzésem:

"Ma vettem egy csodálatos naplót!".

Többször végigolvastam ezt az egy sort, és átaludtam a teljes napot. Másnap a kutya megint

lepisilte a villanyoszlopot, ráadásul, pont ugyan ott…

 

Lassan már fél év telt el, és azóta semmi érdemleges nem történ. Mondjuk igaz, hogy ma

ment a hasam, de ez nem igazán a naplóba való nagydolog, még-ha nem is szokásos…

 

Eljött a napló vásárlásának első évfordulója. No, majd most aztán írok valamit – Gondoltam. -

De mi a fenét írjak bele? Írjam bele, hogy: "Ma egy éve, hogy vettem egy csodálatos naplót"?

Különben is, már nem is olyan szép, és az aranyozása is kopottas, mintha száz éves lenne.

A bőre petyhüdt, mint egy öregasszony feneke. A lapjai meg idegesítően üresek és fehérek.

Egyáltalán kell ez nekem? Amióta megvettem semmi sem történik körülöttem. Kukába vele!

Na, végre! … Ma kidobtam egy tökéletesen értelmetlen vackot, ami csak a port fogta.

Na, ezt kéne beírnom a naplómba!

 

Budatétény 2019. február. 04.