M.Laurens • Blogja

Irodalom
M.Laurens•  2014. június 27. 13:49

JÖVŐ IDŐK ELÉ

 

előszó: A blogban közölt vers a főoldali  megjelenésig változhat (vagyis nem végleges verzó), az egyes változások időpontját  a vers alatt lévő dátumok jelzik



M. Laurens:

ELJÖVŐ IDŐK ELÉ

(replika* Pödör György: Voltidők nyomában c. versére)

 

 

Lesz idő,

mikor újra lesz dal, s hozzá költő,

nemcsak újramormolt silány szavak,

s lesz majd talán, ki pár ember-öltő

után feláll, s mocsártól elszakad.

 

Lesz idő,

mikor majd szárnyalva, önmagáról

ledobva terhét, dalra nyíl ajka.

Öröm tölti szívét szabadságtól,

a bűnös mocsarat hátrahagyva.

 

Lesz idő,

mikor az ég újra tiszta s kék lesz,

és szabadon szállnak a dallamok,

mindenki tiszta és őszinte lesz,

s a gonoszság tétlenül andalog.

 

Lesz idő,

mikor az Ember újra tanulja,

hogyan is óvhatja meg az Édent,

mire való a tudás hatalma,

s mekkora felelősség az Élet.

 

Lesz idő,

mikor lantján, ismét hittel játszhat,

s nem égeti majd gyalázat heve,

többé válik léte, mint csak látszat,

és nem lesz szíve haraggal tele.

 

Lesz idő,

mikor ismét csüggnek a szavakon,

feledve régi harci sebeket,

kardot győz le végre a bizalom,

s új dalra fakadhat a szeretet.

 

Lesz idő,

Mikor végre Új-Emberré érve,

nem kell már hazudni többé soha,

és nyíltan nézve egymás szemébe,

nem lesz titok, se parttalan vita.

 

Lesz idő,

mikor őszintévé válik minden,

s tisztán csengenek majd a verssorok,

s borzadva emlékezünk hitetlen',

hogy egykoron rég, voltak oly korok:

 

Mikor volt idő,

hogy elvesztek sorsok s emberöltők,

hazug közöny épített gátakat,

mikor nyálas hangon szóltak költők,

sutba dobva hitet és szárnyakat.

 

Pest-Buda 2014. június 27-28.

 

(*replika(itt) = válasz)

M.Laurens•  2014. június 9. 17:05

ADMONITUM (intés)

M. Laurens

ADMONITUM 

( intés )

 

Ne higgy a nyálas-nyájas Olvasónak, 

ki negédesen áradozik rólad, 

miközben úgy hiszi; csak gyenge báb vagy, 

s legyint, mikor nem látja csak a hátad. 

Ne is várj tőle megértést: semennyit. 

Soha nem értett soraidból semmit. 

Öröm - fájdalom, értéktelen - becses,

születés - halál... Aki ily felszínes;

jobb is tán, hogy nem tudja, mi elől fut.

 

De higgy: a csendesen bölcs Olvasónak,

Ki tudja, hogy a szó, hegyeket mozgat. 

Bár lehet, hogy nem ma jő el az a perc, 

de a szavak által szebb álmokra lelsz.

Mert szegény Az; Ki vágyakozni sem mer. 


 ***

Mózes 5. könyve 33/29: 

"Hízelegnek majd ellenségeid, és te azok magaslatain lépdelsz."

 

( Pest-Buda 2014. június 14. ) 


Ötletadó verziója a "POENPOET -Így írunk mi- Staféta" feladványaként késült.

M.Laurens•  2013. január 30. 22:25

Nincs mese!

Előszó : Székely nagyapám meséinek hatására írtam ezen adomát, erősen megkésve. Talán a máról szól, talán a múltról, ami talán igaz, talán nem. Én mostan elmondom néktek, hátha akad, akinek okulására szolgálhat. Oszt’ ha mégsem, akkor bizony csak a nagy semmit hoztam magammal, de osszátok be, hogy jussék mindenkinek!

 M.Laurens alias Lőrincz Miklós

NINCS MESE! 

( Adoma )

Már nem is tudom mikor nem volt, vagy hol nem, de élt egy szegény ember és annak a még szegényebb felesége. Ketten együtt olyan szegények voltak, hogy egyetlen kis vagyonkájuk is csak a nincsből állt. De abból aztán akadt mindenfelé. Ha kihúzták a fiókokat, akkor ott kuksolt benne a sok semmi, ami menten kiborult a szőnyegre, amit csupa semmiből szőttek, és kilátszott alóla a padlódeszka hiánya, mivel mindkettő csak nincs volt elejétől a közepéig és onnan vissza. Végül már annyira elborította őket a nincs, hogy a nincstelenek is gazdagnak számítottak hozzájuk képest. Ej, nagyon elkeseredtek, és még a könnyük is elfogyott, s úgy kellett száraz szemmel sírniuk a világnak csúfjára.

  Mikor ez megtörtént, így szólott a szegény ember az ő egyetlen hites feleségéhez, aki a másnapi nincset keresgette a kamra nem lévő sarkában guggolva, kuccogtatva neki, hátha előbúvik belőle a valamicske:

— Hallod, én hites feleségem, Maris! — merthogy ez volt az asszony neve, amit még a jó szülei hagytak rá vagyon helyett, még életükben, nehogy elherdálja valaki azt is— Elmegyek és teszek valamit immár ez ellen a nagy semmit érő nincstelen életünk ellen. Pakolj be valami szájba tehetőt az útra nekem, mert kelleni fog, ha már ekkora nagy gyaloglásra adtam a fejem a nem létező gyermekeim jövőjét megalapozandó módon.

— Mostan épp nincs mit. — szólott az asszony — De abból vihet kend egy szakajtóra valót, az végtelen sokáig kitart, sőt még szaporodni is fog lépkedés közben a batyujában!

 

No, hiszitek vagy sem, de így eredt útnak az Ember, a nagy semmit cepelve a batyujában roskadásig. A sok semmi annyira könnyű volt, hogy alig bírta megtartani a batyuját a nagy szelek miatt, ami a hegyek felől fújt. El is fáradt mindkét karja és a lába ugyancsak hamarost. Fújt hát egy nagyot, leült, kibontotta a batyut az útszélen, és nézte a két nagy szelet semmit, ami közül a szép kövérre hízott nincs lógott le jobbról-balról. Még a nyála is majd’ kicsordult, de bizony a nagy lihegéstől, az is mind elfogyott a nehéz út alatt.

Ahogy ott ült, bámulva a nyitott batyuszáj setét közepébe, megszólította őt két ágrólszakadt vándorféle ember. Megkérdezték, tudna-e adni nekik valami kis maradékot a batyuja mélységes mélyének rejtekéből. A szegény ember nagy szégyenkezve, pironkodva válaszolt:

— Hát, nekem csak a nagy-nincs van, de azt nagyon szívesen megosztom veletek— mondotta.

Bámult a két elvetemült gazember, merthogy útonállók voltak ők álcaruhában, és igencsak felmérgesedtek ekkora nagy és hatalmas pimaszság hallatán. Pulyka vörös arccal kiáltották:

— Ne szórakozz velünk! Miféle marhaságokat akarsz nekünk, útonállásban megőszült hites és vármegye-börtönileg is hiteles  haramiáknak, bemesélni? Na, mondd csak, hol van, amit eldugtál előlünk? Ide a batyuddal!

Erre már a szegény ember is megijedt, főleg mikor meglátta a banditák főnökének pisztolyát, ahogyan azt az orra előtt ide-oda kacskarászva mozgatta, és nyüszkütélő hangon könyörgőre fogta a dolgot:

— Nagyságos és hites haramia urak! Nincs abba a batyuban mese! Egy fia mese annyi sincs! Nyúljanak csak bele bátran, akár ki is fordíthatják, és látni fogják, hogy színig vagyon az sok semmivel, amit egészen idág izzadva hazulról cipeltem magammal.

A banditák belekukkantottak a batyuba, szétmiszlikelték apró darabkákra, és ugyancsak a nagy semmit látták kiesni belőle. De az is annyira nem volt, hogy koppanni sem tudott a földre pottyantva. No, ahajt a guta megütötte mind a két útonállót, de olyannyira, hogy hanyatt estükben kupán verték magukat az útszegelettel,s az összes arany kizubogott a tarisznyájukból, az ingujjukból, a gatyájukból, sőt még a bocskorukból is elé gurgulázott vagy tíz szép fényes aranytallér. Így elcsendesedve búcsút mondottak e földi életüknek, s elébébújt az ördög, hogy cepelje őket a föld alá a pokol mélységes mély fortyogó katlanának a közepébe, só meg paprika helyett bépotyogtatva őket.

 

Ekként esett, hogy a szegény ember aranyat csinált a nagy és hatalmas semmijéből. Így volt, tán mese volt, okuljatok hát belőle, hátha ti is juttok valamire a nagy semmitekkel, ha-csak el nem fogyott, míg a mesémet hallgattátok, vagy ki nem lopták a zsebéből annak, ki elaludott mostan a nagy szájtátásban!

 

(Sehunvári népi okosság nyomán lejegyezte: M. Laurens 2012 június 28.)

 

 

 

 

M.Laurens•  2012. október 13. 15:25

A Egy fórum lapjaiból kitépve.

 

M.Laurens

A Egy fórum lapjaiból kitépve.

 

Előszó:

 

A minap nézegettem régebbi fórum bejegyzéseimet és megakadt a szemem ezen a régebbi 

bejegyzés soron.  Eltekintek most a „vita” többi szereplőjének hozzászólásától, annál is  inkább,

mert van aki azóta már nincs közöttünk.  Újra olvasva a hozzászólásaim sorát ma is vállalhatónak, 

és talán mások számára is érdekesnek találtam, hiszen azóta is sokszor felmerülnek az alapkérdések.

Fogadjátok afféle vallomásféleképp vagy közeli kordokumentumként, vagy érdekességként csupán.


****

 M.Laurens2012. március 23. 20:07:38

Örülök, hogy nagyjából egyetértünk abban, hogy a tehetség nem pótolható szakmai tudással. A tehetség megfoghatatlan, nincs olyan iskola ami tanítani tudná. Amatőrnek lenni szerintem nem szégyen, és nem minősítés. Hivatásosként lekezelni a lelkesedést és a versek szeretetét, az bizony szégyen. Végül engedjétek meg, hogy egy alig több mint 11 éves gyermek (akkor még költőpalántának sem nevezhető ) kezdő szárnypróbálgatásaiból idézzek.

 ---------  Kedves Jocó!  --------

1.ső strófa 

De szeretnék gazdag lenni, 

Egyszer libasültet enni, 

Jó ruhába járni kelni, 

S öt forintér kuglert venni. 

2. strófa 

Mig a cukrot szopogatnám, 

Uj ruhámat mutogatnám, 

Dicsekednék fűnek fának, 

Mi jó dolga van Attilának. 


 

M.Laurens2012. március 23. 22:07:15

 …Nagyjából erre utaltam   

 Egy vers végcélja az olvasó , vagy az előadó és nem a magasztos zsűri a Parnasszus tetején.

 Ha csak a zsűri venné a köteteket és szavalná a verseket, akkor abból köszönöm nem kérnék. 

Én nyíltan vállalom, hogy csak egy ''vén Ripacs '' vagyok, és valószínűleg nulla kötetes szerző leszek, 

de mégis eljutottam néhány barátom szívébe, és bármilyen mókás, de idéznek tőlem web-szerte.. 

Amatőrként ennél nagyobb tisztesség nem érhet, és nem is vágyok többre. ( Így pár nappal 60 előtt meg főleg nem. ) 

Hogy esetleg középszerű , és közérthető, netán hatásvadász ? Lehet ! De én a középszerű közembereket 

céloztam meg eleve. Az ő kis középszerű életkéjükből jöttem és nekik vagyok ilyen, és ha nekik kellek,

 akkor ez nekem elég. Sőt több !  


M.Laurens2012. március 23. 22:29:38

Én úgy értettem ahogy írtam.

Van egy olyan rétege a társadalomnak, akik ''középszerű'' életet élnek. Nem feltétlen saját választásuk révén, hanem mert a társadalom oda juttatta őket. Mondják sokan úgy is, hogy ''közemberek''. Én úgy nevezném őket, hogy az elhagyottak,becsapottak,elárultak, akik már nem jutnak el a színházba, nem kirándulnak, már évek óta nem hajóztak a Dunán, és már álmodni sem mernek nagyokat,mert párizsira költik a kultúrára szánt pénzecskéjüket. Középszerűek, mert szürkék, homogének, mint a por az utcasarkokon. Nem vesznek már könyveket, és ha kinyitják az öreg rádiójukat, akkor nincs már számukra színházi közvetítés, csak zene, politika és reklám. Ők a beletörődött belefásult ''középszerű'' emberkék, akiket nem kérdez már meg senki.

( Az elnevezés nem tőlem származik.)

 Utószó:

"De én a középszerű közembereket céloztam meg eleve. Az ő kis középszerű életkéjükből jöttem és nekik vagyok ilyen, és ha nekik kellek, akkor ez nekem elég. Sőt több ! "  ( M. Laurens - Miklós )

****

M.Laurens•  2012. szeptember 16. 20:20

Elátkozott ragrímek?

Elátkozott Ragrímek?

Az utóbbi időben meglehetősen sokszor találkozom olyan véleménnyel, hogy a versírásban a ragrím, mint olyan, az utóbbi időkben elvetendő, zavaró és nem méltó egy magára valamit adó költőhöz. Olyan érvelést is halottam már, hogy használója saját fantázia szegénységéről és költői tehetségtelenségéről állít ki bizonyítványt.

Nagy tisztelettel ez utóbbiak véleményével nem tudok egyetérteni, mint ahogy azzal sem, hogy a ragrímek, vagy más néven toldalékmorfémák egy verset vagy annak értékét lerontanák. Mondjuk ki nyíltan, a rossz értelmetlen és értelmezhetetlen versen semmilyen rím nem segít, még az sem, ha szabad versnek tituláljuk.

Hogy ne érezze senki, hogy mindenáron el akarok adni egy silány portékát, vagy saját kútfőmből áradó okosságomat akarom mások előtt lobogtatni, ezért a tőlem elvárható alapossággal  utána kutattam a témának. 

Nem kellett nagyon sokat kutakodnom, mivel a jelenleg érvényben lévő  „Nemzeti alaptanterv – 2012 „ magyar nyelv és irodalom vizsgaanyagának a témába vágó része megtalálható a Sulinet tudásbázis letölthető anyagai közt.Tehát a továbbiakban ezt az anyagot idézném, szinte teljes terjedelmében. Nem saját véleményként, hanem száraz tényként, a téma iránt érdeklődők és azok kedvéért, akikben kétségek merülnek fel és kérdések fogalmazódnak meg egy véleményem szerint hibás és rossz megítéléssel és gyakorlattal szemben.

------------------------------------------------------------------------------

 

Sulinet : A morfémák esztétikai szerepéről

 

Morfémák stílusértéke

 

A morfémák esztétikai szerepének vizsgálatakor is két fő csoportjukkal kell számolnunk.

A tőmorfémák már magukban hordozzák a szavak alapvető tulajdonságait, ezért a szóképek

és szóalakzatok különféle esetei már morfémaszinten is megfigyelhetők. Metaforával,

metonímiával, ismétléssel,halmozással stb. a szótöveknél (tőmorfémáknál) éppúgy

találkozhatunk, mint a hosszabb szavak esetében. Mivel ezek a stílusjelenségek mégiscsak

inkább a szavak sajátosságai, a lexémaszint tárgyalásánál kerülnek sorra. A különféle

tőváltozatok stílusértéke azonban a morfémaszint stilisztikai jelenségei közé tartozik.

 

Játék a szótövekkel

 

Hatásos eszköz lehet a szépirodalomban a szótő (vagy toldalékmorféma) ismétlése, a figura

etimologica pl.:"Elhunyt schulmeisterek, s kopott pápista lelkészek lelkei kísértenek a vedlett

falak közt, és generációkon keresztül gyakorolták a tanulók a falon, hogyan vágta Luther a

tintásüveget az ördöghöz" (Nyirő József: Íme az emberek)! vagy a szokatlan tőváltozat használata:
"A hold sarlója csipkézett fellegek ködéből pisloga le, s ezüstje halvány fényt olvaszta a fenyvek

csúcsaira..." (Jósika Miklós: Abafi) A hétköznapi beszédtől való eltérése miatt, még humor

forrásaként is alkalmazható (étlen-szomjan helyett étlen-itlan).
Határ Győzőnek Az Őrző könyve című művében az archaikus morféma használat patetikus

(ünnepélyes) hatása a szövegkörnyezettől változik humorossá:
"jövel, minden tolvajkulcsok Értője"
köznyelvi hív, jön, fúj helyett a költők régies:
"hí a haza" (Petőfi: Nemzeti dal)
"jő az ellen" (Petőfi: A nép)
"Azt ha fúvom, hull a makk" (József Attila: A kanász)
vagy tájnyelvi
"Mikor más aluszik" (Szabó Lőrinc: Álom)
tőváltozatot használhatnak a stílus élénkítésére, hangulatteremtés céljával

 (Szikszainé Nagy Irma példái).

 

Ragrím

 

A toldalékmorfémák stilisztikai szerepéről nemigen szoktunk beszélni, pedig a következő példák

tanúsága szerint ez sem érdektelen.A toldalékok ismétlődése felhívja a figyelmet a velük

összekapcsolt szótövekre is. Versben ilyenkor ragrímekről beszélünk:
"Ím jól látjátok. nem tagadhatjátok, / Az pogán töröknek ínségében vagytok, / Nagy sokat fizettek,

de nyelvén nem tudtok; / Az kegyetlenséget azért nem hagyjátok" (Szkhárosi Horvát András)
de ha prózában fordul elő ez a jelenség, akkor is bizonyos ritmust eredményez: 
"...Krisztus óta sokat >fejlődött< a világ. Azóta, valószínűleg, nemcsak az éhezők, szomjúhozók, mezítelenek boldogok, hanem a tengeralattjárók, repülőgépek, börtönök, fogolytáborok, gázkamrák kivégzettei és a háború tehetetlen áldozatai is." (Nyirő József)
A szöveg jellegétől függően - szakszövegben, hozzászólásban stb.. - mindez zavaró is lehet.

 

Eltérés a megszokottól

 

Ha egy toldalékot a megszokottól eltérő módon használunk fel, ez ráirányítja a figyelmet

a szövegnek egy bizonyos elemére, amely ezáltal hangsúlyhoz, nyomatékhoz, fontossághoz jut.

Így van ez a következő példákban is.
Főnév elején nem szokott "igekötő" lenni a magyarban:
"A beharangszót várják" (Nyirő József)
A ritka -lag, határozórag vagy az -ong képző nyomatékot ad a szótő jelentésének is:
"Az erdei szállás háta megett, a Nyilénk alatt, a cserésben csordáslag járt a vadsertés,

és szépen gömbölyödött a makkon."(Nyirő József)
"Mit érez, hallva, hogy a dúlt lomb / Itt is, ott is zörögve hullong?" (Tompa László)
Az -an mozzanatos igeképző ugyan gyakori nyelvünkben, de a huhog szó passzív tövéhez járulva

neologizmus (újítás):  "a présház tájékán újra huhhant egy bagoly" 
Határ Győző a gúny eszközeként alkalmazza a -tyú, -tyű képzőt: bokkantyú, ikrantyú, térdentyű,

combantyú. (Wass Albert )

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Felhasznált forrás: 

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/magyar-nyelv/magyar-nyelv/a-morfemaszint/a-morfemak-esztetikai-szereperol