M.Laurens • Blogja

Figyelem! 

A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

M. Laurens

CSAK CSÜCSÖRÍTS!

[Paródia, avagy egy kókler költő szerelmes verse.]

Csücsöríts két szép szemeddel,

És kacsints rám nyelved hegyén,

Csábíts el mint kolbászt a lecsó,

Szeress úgy, mint magamat én.

 Szeress és csücsöríts füleddel,

Cuppogj csak bele, hadd lebegjen.

Homlokom csókold őrülettel,

S ízed, pillámra rá csepegjen.

Csücsöríts nekem mindeneddel,

Egy csücsörgőn vak révülettel,

Hogy a szerelmem esne beléd:

Olvass, olvass, míg nekem elég.

Még...

Budatétény és az őrület határa 2018. június. 25-28.

(Hogy kinek a borzalma volt a vers ihletője, az maradjon örök titok)

M. Laurens

AZ ÖNDICSÉRET  BÜDÖS?

      Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozom, egy számomra merőben idegen jelenséggel,

amit mi gyermekkorunkban így definiáltunk: „Az öndicséret büdös”. Persze azóta sok víz lefolyt

a Dunán, és volt egy rendszer és szemléletváltás is, ami az ilyen begyepesedett agyú vén hülyék

többségének már meghaladja a felfogóképességét.  Ma már nem szégyen, ha valaki sztárolja magát,

 sőt a munkaerő piacon kimondott előny, ha valaki azt állítja magáról, hogy mindenhez ért.

Az öntömjénezés már rendszer szinten is polgárjogot nyert. Szerénység? Ugyan már!

Persze az önbecsülés értékes dolog, feltéve, ha reális és egészséges, mások általi is elfogadható

önértékelésen alapszik. Alkotó emberek esetén ez igen fontos, mert egyfajta önkontroll nélküli

versenyhelyzetet szül, amihez már partner sem kell, sőt az olvasó vagy néző, esetleg hallgató

megléte kimondottan zavaróvá válik, mert gátja az önkifejezésnek.

     Elképzeltem, ahogy egy ilyen szerző megszervez egy előadói estet a saját verseiből. Természetesen

meghívja önmagát mint vendég, és jegyeket vesz mint saját maga közönsége. A bemutató estéjén

izgalomban van, hogy tetszeni fog-e majd önmagának. Majd felhúzza a függönyt és kilép

a színpadra. Körbe néz, és ott látja önmagát a széksorokban. Pillanatnyi csend és elhangzik az első

vers. Ön-tapsorkán és ön-ujjongás követi. Ezután lemegy a sorok közé kezet fogni önmagával, és

a színpadra dobálja az előzőleg önmagának vásárolt csokrokat, majd visszamegy a színpadra, és

önmagának csókokat dobálva a széksorok felé, nagy hajlongások közepette összeszedi a csokrokat.

Közvetlen ezután rövidke önméltatás, majd kiosztja önmagának a József Attila díjat, amit átvesz

önmagától. Óriási taps és önováció (magnóról) és függöny…

    Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez a vízió normális, akkor megadom magam, és veszek egy

gumiszobát gumidominókkal és elrugózok rajta a büdös francaba. Szóval marad a kérdés:

„Az öndicséret büdös?”. És ha igen, akkor milyen orr az, amelyik képes ezt elviselni kritika nélkül?

Mert az enyémet már bedugtam vattával!

Budatétény 2018. június. 11.

Figyelem! 

A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

M. Laurens

HÁT TUDOD AMICE...

[Levél egy fűzfapoétához.]

Hát tudod amice, megárt a sok a jóból,

Ám te nem kényeztetsz el minket szóból

Rímeid kacskák sánták, már ha vannak:

Mentél volna inkább mormogó tibeti papnak.

S forgatnád az imamalmod éjjel nappal,

Nem harcolnál tollal, tintával s fehér lappal.

Azt mondod a lírádat önmagadnak írod?

De oly sótlan, nem is tudom, hogyan bírod.

S hogy meg nem értett zseni lennél, kétlem.

Bár vakoknak áldást jelenthet a félszem.

S, hogy nem érdekel téged, hányan olvasnak?

Persze, hisz nem nekünk írsz, hanem a holnapnak.

Szerelmes versedtől pedig óvjon meg az isten,

Igazi nő, minden során, fájdalomtól szisszen.

Hegyén, hátán, innen-onnan lopott frázis,

Nemhogy szerelem, de rám jött még a frász is.

Hát tudod amice, helyedben nem erőltetném,

Inkább bevetném fűvel, rímfaragó elmém.

Ha nap rásütne, lennének rajta virágok,

S "röpke lepkeszárnyak", mit annyira imádok.

Budatétény 2018. június. 05.

(amice = barátocskám)  

Figyelem! 

A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

Előszó: Ez a versike egy POET játék apropójából íródott, ahol az eredeti szerzők és vers megfejtése volt a cél.

Az eleinte humorosnak szánt evokáció, időközben egy gellert kapott egy másik topikban folytatott beszélgetés

nyomán.  Tehát nem valakiről, hanem egy az oldalunkon is ismert jelenségről szól végülis.

M. Laurens

TOMPIKA LÁJKOL

[ Vers paródia Weöres Sándor nyomán.]

  Tompika, Tompika lájkol,

Közben az agy-lobok szülnek,

Sült-halak vigyorognak,

Sóska-pofák menekülnek.

Tompika, Tompika tódít,

Lájkokat festve az arcra,

Dob neked egy hazug bókot,

Hátad megett kikacagva.

Tompika, Tompika szépít,

Hízeleg lájkodra várva,

Most hazudott neked nemrég,

Nagy zseninek titulálva.

Tompika, Tompika szálldos,

Repked a lájk sűrűjében,

Két vigyor tartja a szárnyát,

Sok kamunak gyűrűjében.

Budatétény 2018. június 4.

Figyelem! 

A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

M. Laurens

MOST & VALAHA

[ Pajzán emlékeim margójára]

S valaha voltam én délceg harcos,

Kinek sziklakemény dárdáján

Eltörött volna minden pallos.

Vettem én be (anno) hercegnőm várát

Egyetlen éjjen akár-ha ötször,

S kapuja már dárdám láttán is ámult,

Rohamra vágyva újra meg újra többször.

S lám a kapu nem-sokat változott,

Bár hercegnőmért gyakorta áldozott,

De a dárdám bezzeg, már hezitál.

Roham előtt olykor, trombitára vár.

S azóta nőmnek játssza most a lantos:

"Valaha én is voltam délceg harcos",

Most a vén kecske maradék sóját rágja,

S ha sikerül olykor, azt gerince bánja.

Budatétény 2018. júmius 3.

Motto: Köszönöm, de ki tudom magam röhögni önállóan is!

( Nem a főoldal erotika kategóriájába szánt mű.)