M.Laurens • Blogja

A kotlós nyúl

(tréfás húsvéti versike )

 

Húsvét közeledtével

a nyúl dolgozott nagy serényen

**

Piros tojást festett fürgén,

szorgoskodva le sem ülvén.

**

Ám a tojás fogytán volt már

és kotlós sem élt a portán

**

Mit volt mit tenni, szegény nyúlnak,

csodát pottyantott az Úrnak.

**

Azóta is nagy serényen,

piros tojást tojik, minden évben.

 

M. Laurens  2012 Április 4

 

UFO Alsó-Laposkán.

 

Pár hónappal ezelőtt, rádió,tévé , napilapok százai foglalkoztak  a kishazánkban máig

 egyedülálló és  páratlan eseménnyel, nevezetesen, hogy idegen lények látogatták meg

 a Görbeszegi dombok tövében  fekvő,  alig 30 lakost számláló  Alsó-Laposka szerény,

 ámde dolgos lakosait. A napi szenzáció elültével magam is nekivágtam az oknyomozó

 és felderítői tevékenységhez, hátha maradt  még el nem mondott titok a faluban.

 

Első interjú alanyom a falu első embere, Aligha Szilárd polgármester volt , akinek

nyíltan nekiszegeztem a kérdést, mint ravasz róka a lejárt „Mackó” sajtot a hollónak.

- Gondolom politikailag sokat számított a megválasztásában az UFO-k megjelenése

a választások előtt három és fél évvel !- Szegeztem neki a gyilkos kérdést

- Korsóval, vagy pohárral adjak? – Hangzott a válasz ( Itt jegyzem meg, hogy a falu

 első embere, mint minden rendes helyen, itt is természetszerűleg a kocsmáros volt. )

A váratlan őszinte válasz kizökkentett egy pillanatra, de tántoríthatatlanul az igazság felé

 törtem, és nem hagytam magam lekenyerezni,  a megismerés felé vezető úthoz közel .

 

-Természetesen korsóval- válaszoltam halált megvető bátorsággal, mélyen a szemei

közé nézve teljes erőmből. (kicsit fájt is utána a fejem mivel erősen kancsal volt,

 de ez a történet szempontjából lényegtelen körülmény)

- Ki látta meg először a földönkívülieket? – Tettem fel neki a gondosan előre felírt

és hetekig gyakorolt keresztkérdést, miközben fürkésztem a tekintetében a legkisebb

hazug rezdülés jelei után kutakodva.  Mint macska, mikor buborékot lát az orra előtt.

-  Banyáéktól  hazafele jövet látta meg őket először a Kancsal Jóska, pontosabban épp

hogy nem. De jobb ha tőle kérdi , ott ül a sarokban amellett a kisfröccs mellett aminek

már alig látszik a vonala a koszos mancsától, mert mindig összetapogat vele mindent.

-

Az asztalhoz érve bemutatkoztam, majd röviden ecseteltem, hogy oknyomozó riportot

kívánok írni az Alsó-Laposkai  UFO jelenségekről, és ehhez kérném  a segítségét.

Kancsal József beleegyezése jeleként felmutatta két egymás melletti ujját, jelezvén

a nyelvi nehézségeket megoldó fröccsök számát. Erősen gátlásos ember lévén csak ez

a nyelv és görcsoldó szer bizonyult egyedül hatásosnak az elmúlt húsz év folyamán.

Habár.. túladagolásakor ó-héber és latin szavakat kevert némi böfögéssel vegyítve.

-

- Szóval az úgy vóóót…hogy épp Banyáék-tól jöttem haza éjfélkor, mert-hogy segíteni

voltam a komámmal az öreg Banyánál, akinek épp akkor ellett a kocája.  Az örömre

muszáj vót egy két pohárka nyelvlazítót  beigazítani a bajusz mögé, osztán-csak úgy

 ránk setétedett.  No mondtam a komámnak, a flaska már üres, ideje indulni  hazafele.

Már úgy nagyjábú félút fele járhattam, amikor rám jött a negálhatnék az árokparton

-.

Ahogy végeztem, mindjárt tudtam, hogy történt valami, valami nagyon nagydolog!

- Honnan tudta? Érzett valami különös rezgést?— Vetettem közbe

- Hát épp ez az!  Minden ugyan olyan volt, mint előtte! Semmi se változott, gyanúsan

 nem .-  Felhúzta szemöldökét, és borgőzös pofájával közelebb hajolt  - Érti ? Semmi !

Minnyá tuttam, hogy csak a földönkívüliek lehetnek, mert őket nem láttam csak!

A holdfénynél még a kecskeszar is láccot a réten, de ott ahun az űrhajójuk leszállt…

no ott… azt se láttam…  Mondtam is a komámnak, hogy hasaljunk le, de a marhája

ott maradt a Banyáék kerítésének dőlve… Mondtam is magamnak, „ nagy szarban

vagy Kancsal ! „. Már megbocsássék  a okanyomozó-úr.  Na szóval , ahogy ott kúsztam

a szekérnyomba lapulva, egyszer csak látom a falum fényeit, az égi fény meg sehol.

Nézek én kérem olyan TV-t  vagy mit, ot mindig világolni szoktak,mint a Kopaz

kántor piros traktora amikor  éjjel beleborul az árokba oszt a lámpája égnek áll.

Eccóval semise fény nem vót , csak a nagy csend a csillagok, meg a hasam korgása.

Minnyá tuttam, hogy ez csak invázió lehet . Titkos megszállás ! Talán már a faluban

 vannak, és megszállták a kocsmát is. Haláltot megvető bátorsággal ordítva rohantam

a falu felé, és ordítottam, hogy UFO-k  vannak a káposztaföldeken,.. Banyáék felé.

A többit már ismerik .  Elsőnek a plébános úrt sikerült felkeltenem, aki éjféli misét

tartott a megboldogult Sánta Sára néni  tarka tehene  elapadt tejéért, mert-hogy

a fél falu azt issza. Fene se érti hogy bírják azt a fehér löttyöt, nekem még a szemem

is viszket tőle. Anyám szerint már 5 napos koromban is csak korsóból ittam meg  az

anyatejet. Mert-hogy akkor is látszott, hogy igaz  derék magyar-ember lesz belőlem !

-

-Egyszóval akkor magán kívül senki sem látta a földönkívülieket ?-kérdeztem

- Rajtam kívül ?  Művelt ember létére hogy lehet ilyen fa- fejű?- Lenyelte az

utolsó kortyot és intett, hogy még kettőt kér az én számlámra,… vagy végeztünk.

Miután kihozták a fizetségét ,közelebb hajolt , és fojtott hangon szinte  súgva mondta.

-No!... Hát nem megmondtam magának, hogy láthatatlanok voltak?...Úgy látszottak,

hogy aztat senki fija ne vegye észre sehogy se. Érti már ?.. In-vá-zi-jó ! Kapizsgálja ?

Most is itt ülnek és figyelnek minket..ha el jár a szája, akkor eltüntetik, mint

én ezt a fröccsöt. Érti már? – Kezdtem már érteni ! Gyanakodva körülkémleltem, és

a számla rendezése után mélyre húzott kalappal elhagytam a falut azonnal ….

-

Most elmeséltem neked ezt nyájas olvasó, mert eltelt pár év, és bizonyára

Alsó-Laposkán már intézkedtek a sorsomról. A polgármestert már leváltották,

pedig a kocsmája jól ment… Most reád hárul a világ megmentése… Ne feledd!!   

Ahol nem látsz UFOT az mind gyanús lehet !! Hogy egy nagy klasszikust idézzek.

…„ Az a gyanús ami nem gyanús !”

 

                                                  M. Laurens   2012-01-19

 

 

 Csúszópénz

 

Ki gondolná, hogy a varjú is

Dalos madár, akár a pacsirta?

E kiváltságot bizonyára

Önmagának ( jó pénzért) kisírta.

 

M. Laurens  ( 2012 február 23 )

MAGYAR UFO

 

  Az amerikai Foolish-Village lakói 1954-ben rémülten vették észre, hogy

az éjszaka folyamán a település határában furcsa tornyok emelkedtek

ki a földből. A rémült farmerek közt elterjedt a hír,hogy háború lesz és 
a helyi boltokat megrohamozva fel is készültek a totális űr támadásra.
Alex Nyugis polgármester megnyugtatta a helyieket, hogy csak a had-

sereg kísérletezik valami új féle űrfegyverrel .  A helybéliek ezek után

másnapra virradóan ügyet sem vetettek a főterén őgyelgő tizennyolc

lábú  és hétfejű látogatóra, aki se angolul, se pedig  spanyolul nem tud-

ván, a galaktikában ismert és elfogadott űr-magyar nyelven igyekezett

kétségbe esetten kommunikálni, valamelyik átkozott  jenkifélével.

Látva, hogy nincs semmiféle eredmény, kétségbe esett akcióba kezdett.

Több helybéli szemtanú láttára és füle hallatára, gurgulázó hangon elé-

nekelte a „ Bolygó - Bolygó tarka, se füle se farka „ című galaktikus dalt,

majd , a „Harmadik típusú találkozások” című filmben is látott  Kodály

módszer segítségével hevesen kalimpálva igyekezett felhívni magára a

figyelmet.  A fafejű jenkik a „Fa” után következő „Do”–t meg se várva,

„Fa”-képnél hagyták. Végül egy hatalmas fatáblára óriási galaktikus

jelekkel felfirkált egy ákombákom hieroglifát, ami ilyesféleképp nézett

ki, a fényképek tanulsága szerint

… HONAN A FENÉBŐL MEGY A VONAT PÜSPÜKLADÁNYBA?...
                              
Másnap a helyi újságban a következő közlemény jelent meg:

 

”Szó sincs marslakókról, mivel minden vérbeli marslakó tud angolul,

és menten támadásba lendülve,helyben lemészárolt volna mindenkit.

Pusztán a bal szemével. Másrészt az-az állítás miszerint a felirat holmi

Mag-yar marslakó kézjegye lenne, merő kitalálás és olcsó spekuláció.

A Mag-yarok köztudottan a holdon laknak és csak kettő fejük van, ami

ahhoz kell nekik, hogy mindig mindenhol legyen kivel összeveszniük."

 

M. Laurens  2006

 A JELLEM

 

 

       Csendesen bandukolok a kórház folyosóján egy cetlivel a kezemben, amin csupán pár sor áll.

Olvasgatni próbálnám, ám a „”tisztelt” szónál többet nem-igen tudok kiböngészni a sorok közül.

Vajon hol, és hogyan tanítják meg a doktorokat oly módon írni ,hogy azt a patikusokon kívül ,élő

magyar ember képtelen értelmezni,még akkor is ha az nem latin szavakból áll. Még szerencse,

hogy az arab számokat nem okítják hierografikus módon leírni, mert különben soha sem lelném

meg a jelzett szoba számot. Rövid keresgélés után mégiscsak sikerül a főorvosi szobára rálelnem,

ami mellett négy szék raboskodik lábuknál összekötözve. Ebből másfelet egy termetes idősebb

úriember birtokolt, Döbrögi-ként elterülve, hatalmas szatyrokkal körbe bástyázva magát.

 

- Jó napot! - Köszönök illendőképp, amire némi dörmögésféle a válasz.

Jól nevelt beteghez illően, előkapom kisebb paksamétához hasonlatos záró és egyéb jelentéseimet,

és illően komoly tekintettel nézegetem végig őket. Érteni ugyan semmit sem értek a feléből se,

de mégiscsak jóérzés, hogy nem holmi egyszerű nyavalyákkal járkálok, mint mondjuk szédülés vagy

fulladás, netán látászavar.  Büszkén húzom ki magam a széken,  mégiscsak jobb úri nyavalyákkal

nézni a világba, amelytől minden pórnak elakad a lélegzete ha-csak a nevét is, emlegetem. Kiejteni

sem tudom, akárcsak megjegyezni, pedig minden doktor menten megkérdi, hogy mi is légyen az én

nyavalyám, és mit is szedek rá. Ilyenkor igyekszem szemérmes képet vágni, és menten előkapom

a kisebb regénnyé duzzadt paksamétámat mondván, ebben minden le vagyon írva szép latinsággal,

ahogyan az illik. Miközben kellő buzgalommal sikeresen össze-visszakevertem a feleségem által

szép időrendbe pakolt irományokat, a mellettem lévő úriember mély dörmögő hangja ránt vissza

a földre, elvonult lelki magányomból.

- Szintén a főorvos asszonyhoz jött? - Kérdezte, miközben végigmért.

- Azt hiszem hozzá – Válaszoltam bizonytalan hangon.

- Aztán volt már máskor is nála?

- Nem. Most először járok itt

 

Rövid szünet következett ami alatt látszott, hogy „Döbögi uram” mérlegi , méltó vagyok e

társalgásra. Végül döntött.

 

- No akkor magát is jó helyre küldték. - Hangsúlyozta sokat sejtetőn.

- Remélem úgy lesz. – Adtam az ártatlant, vigyorgó arccal.

- No csak ne reménykedjen annyira, mert a feleségem szegény majdnem ráment!

Kissé felém fordulva mélyen a szemembe nézett, mint valami vizsgálóbíró. Komor ábrázattal

folytatta, miközben kurta karjaival erősen gesztikulált.

- Nem értenek ezek semmihez! Ezeknek a kisember semmi. Csak a zsebüket tömik meg és nyomják

a sok maszlagot közben, hogy így meg úgy. Aztán-meg ha baj van, letagadják a csillagokat is az

égről!- közelebb hajolt hozzám és sejtelmes hangon folytatta. - A feleségem majdnem meghalt

miattuk! Úgy ám !-

 

Zavartan néztem körbe keresve a véleménynyilvánításból kivezető út mikéntjét és hogyanját,

miközben szaporán lestem, jön e valaki, aki kimentene szorult helyzetemből. De a folyosón egy

lelket sem lehetett látni.

- No csak azért mondom, mert örüljön, ha élve jut ki innét! - Mondta felemelve a hangját, miközben

körbe vizslatta ő is a folyosót.

- Én csak egy vizsgálatra jöttem - Makogtam bátortalanul.

- Nincs itt semmiféle vizsgálat, sőt! Még enni sem adnak rendesen. – Folytatja nagy vehemenciával

- Benn feküdt két hétig, és még csak felé se nézett senki. Szegénynek én hordtam be az ételt is.

Ráadásul cukros. A nővérek meg nem törődtek vele. Éjjel is majdnem leesett az ágyról, mert senki

nem volt, aki időnként benézzen rá. Arról meg nem is szólva, hogy össze-vissza szurkálták a karját,

és mindenfelé mászkáltatták. Röntgen meg olyan zörgő vacak a feje körül. Úgy megrémült

szegénykém,hogy felment tőle a vérnyomása. Na de ezeknek' az sem tűnt fel. Valóságos csoda,

hogy még él.

 

Igyekeztem megértő arcot vágni a kitörés hallatán, hátha az használ valamit.

- Tudja uram, mi hiányzik ezeknek?

Szaporán mozgattam a fejem ide-oda jelezvén, hogy ezt én bizony nem tudom.

- A jellem! ...Mert jellem nélkül még a főorvos sem ér semmit. Most is, példának okáért kidobták

az asszonyt már pénteken, hogy ne kelljen rá költeniük. Most jövök a záró jelentéséért. Micsoda

főorvos,aki ilyent megcsinál? Hiába a jellem,.... az hiányzik!

 

Látható elégedettséggel dől hátra a széken, mint aki befejezte a beszédét, és várja a jól megér-

demelt tapsot. A két megtermett szatyor felé bökve én is megszólalok.

- A felesége ruháit viszi haza?

- Hol él maga jóember?- mordul rám. - Ezeknek mindig kell valamit adni, mert soha-sem tudja az

ember, mikor kerül vissza a karmaik közé. Tudja, ahol nincs jellem ott így mennek a dolgok.

Mert ugye a jellem a legfontosabb!- Teszi le a pontot. Hosszas szünet következik, aminek a végén

nyílik a főorvosi szoba ajtaja, egy kopaszodó úr távoztával egy fiatal nővérke jelenik meg az ajtóban.

 

- Kis türelmet kérek! - Hadarja és elindul a folyosó vége felé.

A nyitva hagyott ajtóban egy ötven év körüli mosolygós arcú hölgy jelenik meg, és a széksorra

pillantva a távolodó nővérke után szól félhangosan.

- Ibolykám ha arrafelé jársz ,hozd be légy szíves a Sípos néni zárójelentését is!

Azzal a széken trónoló beszélgetőtársamhoz fordulva, kedveskedő mosollyal az arcán, megszólítja.

- Sipos úr drága fáradjon be, mindjárt hozza a nővérke a zárót.

Sipos úr nyögve, szuszogva hajol le a szatyrokért, és megrakott teveként préseli be magát

a nyitott ajtón. A főorvos asszony a szemével türelemre int, és ő is eltűnik az ajtó mögött, résnyire

hagyva azt ,a visszatérő nővérke számára.

 

Az ajtó résén át ki hallatszik, ahogyan Sipos úr a maga dörmögő hangján, megszólal.

- Drága főorvos asszony annyira hálásak vagyunk magának a törődésért. Szegény feleségem

minden nap imába foglalja a nevét. Soha nem fogja azt a sok szépet és jót elfelejteni, amit maguknál

kapott.A nővérkék is olyan kedvesek voltak hozzá. És ha a főorvos asszony nincs, akkor szegénykém

már nem élne. Minden este imát mond a főorvos asszony tiszteletére. Ne sértsen meg, fogadja el ezt

a csekélységet hálánk és tiszteletünk jeléül.....

 

.........M. Laurens 2005