FOGYNAK MÁR...

M.Laurens 

FOGYNAK MÁR... 

Fogynak már a mérföldkövek utamon.

Lihegve megállok - kalapál a szív -

A fákban értő nyugalmat találok,

S az útszéli szakadék magához hív.

Nem vonz már hasztalan csillogó hívság,

Sem vállveregető nyálas kábítás,

- Mit a csúcson lévők hazug lelke szült-

Hamis fények, mosolyok és ámítás.

Lelkem megfáradt s testem immár foltos,

A halál már megjelölte bőrömet,

Vézna ujjával vihogva rám bökve,

Felmutatta halált hozó tőrömet.

- Most még hagylak kis ideig- sziszegte-

De ne hidd, hogy mindezt jutalmul kapod,

Fogynak már mérföldköveid az úton,

S velem éled meg az utolsó napod

Szemében gúnyos fény gyúlt, és így szólott.

- Te ostoba lélek, figyelj most nagyon! 

Keveseknek adatik meg éltében,

De véged, - most utószor- megmutatom!

Lásd hiába is másztál fel a csúcsra 

Mélyre jutsz mint  elfeledett pária*,

 S mélyen alant, véresre zúzott testtel, 

Hitvány-mód végzed mocsokban és sárba' 

( Pest-Buda 2013. ápriliss 28.)

(*pária (itt) = Kitaszított , kivetett )

Készült az "Írunk megadott szavakkal verset! " topic feladványa nyomán.

szavak:vézna, mérföldkövek, hagylak, foltos, nagyon, lihegve, fákban, csillogó, véresre, sárban