ELŐJEGYZÉS

M.Laurens•  2019. szeptember 29. 14:47



Lőrincz Miklós (M. Laurens)

ELŐJEGYZÉS


A kor elhaladt már felettem, és számtalan egyéb nyavalyáim mellé társult egy

csinos kis térdkopás, ami ugyebár nem ritka hatvanhét év felett. Persze ilyenkor

jön a sok jótanács a családból, hogy mozogjak többet, tornázzak meg miegyéb,

és főleg menjek le a háziorvoshoz, és neki panaszkodjak, mert ők ugyebár, nem

tudnak mit tenni azon kívül hogy ezredszer hallgatják, hogy: „ Fáj a lábam!”

 

Szóval fogtam a fájós lábamat, és letotyogtam a dombtetőről a völgybe, ahol a

körzeti, - bocsánat, házi – orvos rendel. Rövidke megbeszélés után megszületett

a verdikt: „Magának kérem, az ortopédiára kell menni. Fogja ezt a beutalót és

jelentkezzen náluk.” … No ez eddig szépen is hangzik, de előjegyzés nélkül,

a dolog nem megy. Én naiv, fogtam a telefont, bepötyögtem a számot amit a

22. kerületikerületi hírmondó kisokosában találtam, és vártam.  Bip-bip-bip…

Bip-bip-bip…  Bip-bip-bip… foglalt. Vagy mellé tették.

No sebaj, majd tíz perc múlva. Bip-bip-bip… foglalt. És ez így ment egész nap.

Gyanítottam, hogy valaki a mesemondót kapcsolta be panasz helyett véletlenül.

Sebaj majd holnap… holnap se…  aztán se… Végre pénteken vonalat kaptam.

Egy géphang közölte, hogy az én általam kért előjegyzést, csak tizenegy és

délután egy óra között tudják fogadni.  Pfff… fél kettő volt. Egy hét már eltelt…

 

Hétfő: Bip-bip-bip… foglalt, utána vonal és géphang „Tizenegy és délután egy..”

Kedd: Hurrá!! Van vonal…  Túúúúú-túúúúú-túúúúú.  Apró kattaanás és géphang:

„Tájékoztatjuk, hogy a beszélgetést rögzítjük!”

- Francaba! Rögzítsétek! Ha kibírtam a Kádárkorban a be nem jelentett

hallgatódzást, akkor ez már semmiség a térdfájdalmamhoz képest.-

Ismét egy kattanás (No most kezdenek hallgatódzni!) – Egy női hang szól

a kagylóba! – Egyenesben vagyunk! Gondoltam.

- Beteg előjegyzés, tessék parancsolni.

- Én kérem, az ortopédiára szeretnék egy előjegyzést… - röpke csend.

- Kihez szeretne menni?

- Nekem mindegy, mert most mennék először.

- Sajnos nem tudok időpontot adni, csak jövőhónap tizenötödikéje után.

- Nem baj, az jó lesz nekem, kivárom!

- Ez nem időpont, hanem csak akkor tudunk majd új időpontot adni, de 

igyekeznie kell, mert egy-két óra alatt elfogy minden hely.

- Bocsánat, de teccik tudni öreg vagyok már, és nem pontosan értem.

- Jövő hónapban kapunk új listát, és akkor majd lesz előjegyzés is.

- Szóval akkor, ha jól értem, most szeptember tizennyolcadika van, és

majd csak október tizenötödikén fogja tudni, hogy lesz-e előjegyzés

mondjuk kétezer húszra valamikor?

- Ahogy mondani tetszik, de tizenötödikén igyekezzen bejegyeztetni,

mert ugye egy óra alatt is elfogy a...

 

Katt…! Szégyen nem-szégyen. köszönés nélkül leraktam a kagylót.

Szerencsére már nem rögzíthették, hogy kinek a felmenőit emlegettem

fennhangon. Bár gyanúm az, hogy még a madzag is hallgatódzott.

Na mármost, ha október tizenötödikén nem, akkor november, vagy

december ugyan-annyadikán tizenegy és egy között élvezhetem az új

telefonos játékunkat:” Bip-bip-bip… , Túúúúú-túúúúú, Tzenegy és egy között”

A térdem addig is hadd fájjon, ha le nem esik a lábam, és rá nem szokok a

fájdalomcsillapítókra, ami többet árt mint használ egy operált szívbetegnek.


 Épp a minap mondták a televízióban, hogy a betegek nem törődnek

önmagukkal, mert felelőtlenül csak akkor mennek orvoshoz, amikor már késő.

- Innen Üzenem, hogy a jó édes mamikájukkal …-zanak!

 

Budatétény 2019 szeptember 29 vasárnap.

 

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

M.Laurens2019. október 29. 00:52

@Molnar-Jolan: Ugye? A Zemberek jaz okajji mindennek! :)

Mikijozsa2019. október 26. 12:30

naponta 2 kanál ecet ebéd előtt és viszlát mindenféle betegség :)

Molnar-Jolan2019. október 26. 12:28

Nálunk ultrahang vizsgálatra még kacifántosabb volt időpontott kérni. Tavalyig még volt ilyen tizenötödikei előjegyzés, persze telefonon nem, csakis személyesen, kora reggel hét előtt már az utcán várt a sor. Na, idén tavasszal odamegyek hónap tizenötödikén reggel, már gyanús volt, hogy senki nem álldogál sorban. A recepciónál azt mondták, már nincs időpont két-három hónapra előre, erre mondtam, hogy akkor adjon négy hónapra. azt mondta, az a "panel" még nincs megnyitva, így majd jöjjek egy hónap múlva, mikor lesz előjegyzés az időpontkérésre. Magyarán elküldtek a remény halvány sugarát is eloltva. Én is elküldtem őket, erre rutinosan beszaladt a pihenőszobájába, gondolom bőven voltak ilyen "elküldések". Nem lehet könnyű nekik sem, hiszen ha nincs elég orvos, nincs időpont se. Igen, hát tényleg épül-szépül a zország, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. :-(

Perzsi.2019. október 4. 16:21

Azért érdekelne elolvastad e a levelemet, amit ezzel kapcsolatban írtam, és egyáltalán kipróbáltad/megpróbáltad e? Még mindig tudok, tudnék segíteni, de te tudod...

M.Laurens2019. október 2. 23:25

@kevelin: Én inkább a nyakszorítót próbálnám ki a rendszer kitalálóinak.
Gondolj bele, ha minden hónap 15.-én kapnak listát, és az pár óra alatt betelik, akkor ez egy ében 12 alkalom, amikor előjegyeznek pár embert.
Sajnos nekem nincs valutám a magánorvosra, aki azonnal fogadna, és 65 év felett a TB egy nagy rakás ...

kevelin2019. október 2. 18:52

Kedves Miklós! Remènytelen storydat olvasva arra gondoltam megkèrdezem kipróbàltad e a tèrdszorítot?

Perzsi.2019. október 1. 21:52

@anci-ani: Ancika az idegosztályon (pszichiátrián) jobb a helyzet, mint olvastam, ott az a doki, aki reggel elsőként veszi fel a fehér köpenyt. :-)

anci-ani2019. szeptember 30. 19:08

Sajnos pont így van!
Én is átéltem már az ilyen helyzetet.... mire az embert térde szakorvos elé kerül, az idegosztályra kell előjegyeztetni magát...

Jobbulást kívánok kedves Miklós!

Törölt tag2019. szeptember 30. 13:41

Törölt hozzászólás.

Mikijozsa2019. szeptember 30. 12:33

ez ilyen, sajnos

KomaromiIstvan2019. szeptember 30. 08:27

Szia Miklós! Sajnos egyáltalán nem egyedi az eset, vagy megtudod fizetni a magánrendelést, vagy kivárod a "sorod", és legyen bármilyen nyavalyáról szó! Undorító, ahogy az orvostársadalom is beletörődni kényszerül abba, amit világosan megrajzoltak nekik, az gyógyul, aki fizet, szokjanak hozzá..... Jobbulást neked

Törölt tag2019. szeptember 30. 00:01

Törölt hozzászólás.

Eleonora2019. szeptember 29. 20:05

Eeeeeggen, mindig a beteg a h... hibás, s ha mégis valamiféle orvos elé képes jutni, úgy néznek rá, mint tik a piros kukoricára, az anamnézis pedig szablyaként forgatható...fensőbbségesen végignéznek, míg az ember ott áll épphogy ruhában, két három szempár vizslatása közben, s máris megvan a fél diagnózis, az odaszúrt kérdés még rá is fejel, miért nem jött előbb ha ennyire fáj? s az ember már csak illedelemből nem küldi el a halál ...ra.
A sugalmazott magánrendelés elkeserítőleg hat, s igen, fellázad az ember...
jaj, de nagyon egyetértek veled!

miriam2019. szeptember 29. 17:10

Szomorú,bosszantó,dühítő...

Perzsi.2019. szeptember 29. 16:37

Ne mérgelődj Miklós, árt a szépségednek. :-) Amúgy nyugi, itt is találkoztam már ilyennel, nem írom le melyik szakrendelőbe.