A KÉTSZER KETTŐ...

Az eredeti verzió az "Írjunk verset az első és utolsó sor megadásával" topic feladványaként készült. Az itt olvasható változat, némileg finomított csiszoltabb, de még közel sem tekinthető véglegesnek.

M. Laurens

A KÉTSZER KETTŐ... 

Kis szobámban ülök csendben, egyedül,

s a magány dacol velem: leges-legbelül.

Így-hát ülünk ketten, Magam, no-meg Én:

szűkké vált e hely, saját létem peremén.

Múlt lett már a kor - mely oktalan dacol - 

s a harag is régen megfáradt valahol.

Hallgatunk hát ketten, - Önmagam és Én - 

csendben békülünk: én az Öreg, ... és a Vén.

Békülünk a múló idővel, sorssal,

a görbülő háttal mint egy görbe bottal,

és csendben búcsút veszünk sok baráttól,

... végül búcsúzik az ember önmagától.

Így gubbasztok e maradék életen,

hisz nincs már, Ki megfogná reszkető kezem.

Elmúlt rég, ... vagy nem is létezett talán:

a kétszer kettő valósága hull le rám.

Pest-Buda 2014. május 23. 

A főoldalon már az újabb javított verzió lessz olvasható rövidesen!