M.Laurens • Blogja

Figyelem! 

A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

M. Laurens

ÖNKÉNTES KARANTÉNBAN MAGAMMAL

Én:

Hogy van maga bennem?

Már rég ültünk le így ketten

Már épphogy majdnem elfeledtem.

Magam:

Köszönöm kérdésem megvagyok!

Valóban régen láthatott,

Maga: ki szintúgy én vagyok.

Én:

Hát igen! Ritkán nézek manapság tükörbe,

Nem mintha bajom lenne belőle,

De szemtől szembe magammal:

Hátrább kissé az agarakkal!!

Magam:

Netán fél attól, amit a tükörbe lát?

Előhozza talán minden baját?

Látja azt a petyhüdt tekintetet,

Mit elviselni is alig lehet?

Én:

Na, ne személyeskedjen Magam!

Az Ön szarkazmusa begyembe van.

Mindenben csak engem láttat,

Nem veszi észre, hogy ez csak látszat?

Magam:

Ön nem változott semmit sem kedves Én,

Ritka Szamár maga, e földtekén.

Lassacskán már kihalóban lévő fajta,

Akárcsak fán az égi manna.

Én:

No, vesszen már el maga bennem!

Nem férünk meg egyetlen bőrben, ketten.

Hagyjon békén oszt jónapot!

Jobb, ha magamban csak Én vagyok!

Budatétény 2020. Április. 01.

Figyelem! 

A blogban szereplő versek még nem nyerték el végleges és publikálásra kész állapotukat, ezért  tartalmuk változhat. A változásokat és az épp érvényes utolsó verziót a vers alatt lévő  dátum jelzi. Ezért tovább publikálásra a főoldalon megjelent végleges verziókat használja, az ott leírt engedélyeknek megfelelően.

Köszönöm megtisztelő figyelmét!

M. Laurens

AZ ERŐMŰVÉSZ

A kis csigát a cirkusznak eladták,

Ki lopva leste házából a medvét,

A többiek mindhiába gúnyolták,

A szerepléstől nem vették el kedvét.

Apró testét átjárta a büszkeség,

Hátamon házam, erőművész vagyok,

Nekem e teherből sohasem elég,

Ha eső hull, én belülről bámulok.

Budatétény 2020. Március 29.

A szerző előhangja: Szinte hihetetlen, de semmit sem kopott ennek az írásnak az éle, pedig eltelt azóta 6 év. :)

NEMZETI HUMORBOLT

(kabaréjelenet)

— Jó napot kívánok!
— Jó napot!
— Mondja, aranyoskám, van magának humora?
— Milyent kíván a kedves vevő polgártárs?
— Nem is tudom…
— Népi humort, netán valami igazán magyarosat?
— Nem is tudom…
— Ha esetleg kicsit márkásabbat akar…
— Akarjak?
— Ahogy a polgártársnak tetszik, nálunk kérem a vevő az úr!
— Jó! Khm… Angol humoruk van?
— Azt sajnos csak euróért tudunk adni!
— És oroszt?
— Sajnos azt is csak euróért.
— Jó! Akkor legyen forintért: Magyar, erős és keserű!
— Keseregni akar a kedves vevő olcsó forintért?
— Erősen!
— Sajnos az per momentán elfogyott.
— Akkor mondja, milyen van?
— Mostanában?
— Mostanában!
— Siralmas.
— Köszönöm azt nem kérnék, mert már vettem belőle odaát; a Nemzeti Siralomboltban!

( Pest-Buda 2014. január 15.)

FIGYELEM! Az írás komoly egészségügyi kockázatokkal jár, úgymint agyroham, epilepsziás görcsök, esetleg maradandó elmekárosodás. Az írás alkotója, semmilyen felelősséget nem vállal, ha mégis elolvasod! 

M. Laurens

HOL-VOLT, HOL-NEMVOLT MESE

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Kettő! No, de nem csak olyan egyszeri kettő, hanem "Egy", Kettő!

Mondták is gyakran, hogy: „Egy, kettőre itt is van". Persze nem mindig volt ott éppen kettőre, akadt olyan

eset is, hogy hol-nem. No, de nem olyan hamarjában nem, csak amolyan komótos-félleképp, a háromra.

Szóval, hogy egyik szavamat a másik kettőbe ne öltsem, ez az Egy-Kettő, olykor úgy eltűnt, hogy volt, hogy

nem volt éppen hol. Volt, hogy csak másfél volt, és az is csak ceruzában volt. - Ha éppen volt! - Mert olykor

úgy is volt, hogy még a másfél sem volt, csak a hűlt helye. Ilyenkor viszont volt sok-sok hol-nemvolt. Hogy

mikor azt még csak-csak meg tudnám mondani nektek, de a "hol"-t, azt nemigen. Mondjuk elsőre nem, de

másodikra...

Mondjuk másodikra sem, de ez a mese szempontjából lényegtelen, mert: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer

egy Kettő! No, de nem csak olyan egyszeri kettő, hanem "Egy", Kettő! Mondták is gyakran, hogy: „Egy

Kettőre itt is van". No, de nem olyan hamarjában, csak amolyan komótosféleképp, mint az én mesémben az:

"itt a vége, fuss el véle." De nem olyan hirtelen-hamarjában, hebrencsmód, neem ... csak amolyan

komótosféleképp, öregesen, hogy fogyjék az idő, emígyen, haszontalanul...

Pest-Buda 2016. Augusztus 25.

Utószó: Sajnos nem volt agymenés kategória, de ha végig olvastad és nem akarsz agyonütni, megfojtani,

vagy megkergetni a monitor körül, akkor a barátom vagy örökre!!

M. Laurens
AZ ÖNDICSÉRET BÜDÖS?

 
Az utóbbi időben egyre gyakrabban találkozom, egy számomra merőben idegen jelenséggel,
amit mi gyermekkorunkban így definiáltunk: "Az öndicséret büdös". Persze azóta sok víz lefolyt
a Dunán, és volt egy rendszer és szemléletváltás is, ami az ilyen begyepesedett agyú vén hülyék
többségének már meghaladja a felfogóképességét. Ma már nem szégyen, ha valaki sztárolja magát,
sőt a munkaerő piacon kimondott előny, ha valaki azt állítja magáról, hogy mindenhez ért.
Az öntömjénezés már rendszer szinten is polgárjogot nyert. Szerénység? Ugyan már Öreg!
Persze az önbecsülés értékes dolog, feltéve, ha reális és egészséges, mások általi is elfogadható
önértékelésen alapszik. Alkotó emberek esetén ez igen fontos, mert egyfajta önkontroll nélküli
versenyhelyzetet szül, amihez már partner sem kell, sőt az olvasó vagy néző, esetleg hallgató
megléte kimondottan zavaróvá válik, mert gátja az önkifejezésnek.

Elképzeltem, ahogy egy ilyen szerző megszervez egy előadói estet a saját verseiből. Természetesen
meghívja önmagát mint vendég, és jegyeket vesz mint saját maga közönsége. A bemutató estéjén
izgalomban van, hogy tetszeni fog-e majd önmagának. Majd felhúzza a függönyt és kilép
a színpadra. Körbe néz, és ott látja önmagát a széksorokban. Pillanatnyi csend és elhangzik az első
vers. Ön-tapsorkán és ön-ujjongás követi. Ezután lemegy a sorok közé kezet fogni önmagával, és
a színpadra dobálja az előzőleg önmagának vásárolt csokrokat, majd visszamegy a színpadra, és
önmagának csókokat dobálva a széksorok felé, nagy hajlongások közepette összeszedi a csokrokat.
Közvetlen ezután rövidke önméltatás, majd kiosztja önmagának a József Attila díjat, amit átvesz
önmagától. Óriási taps és önováció (magnóról) és függöny.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez a vízió lesz a jövő, akkor megadom magam, és veszek egy
gumiszobát gumidominókkal és elrugózok rajta az illatos fészkes-fenébe. Szóval marad a kérdés:
"Az öndicséret büdös?". És ha igen, akkor milyen orr az, amelyik képes ezt elviselni kritika nélkül?
Mert az enyémet már bedugtam vattával!