Klára kedvencei
SzerelemSandy Stevenson:Olyannak szeretlek, amilyen vagy..
Sandy Stevenson: Olyannak szeretlek, amilyen vagy....
FELTÉTLEN SZERETET...
Olyannak szeretlek, amilyen vagy....
....miközben a saját stílusodat keresed,
amelynek révén kapcsolatba léphetsz a téged
körülvevő világgal. Tiszteletben tartom, hogy
szeretnéd megtanulni a leckéidet.
Tudom, hogy ez így van jól, tudom, hogy
pontosan az vagy aki lennél szeretnél,
és nem az, amit én vagy mások elvárunk.
Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom, mi a
legjobb neked, még ha időnként talán azt
hiszem is, hogy tudom. Én nem voltam ott,
ahol te.
És nem láttam a világot a te szemszögedből.
Nem tudom milyen tanulási feladatot választottál
magadnak, hogyan és kivel szeretnéd
megoldani, és mennyi időt szántál rá. Nem
a te szemeddel néztem - honnan tudhatnám
hát, hogy mire van szükséged?
Hagylak had járd az utad - nem ítélem meg
a tetteidet sem gondolatban, sem szóban.
Nem tekintem tévedésnek vagy hibának, amit
mondasz vagy teszel. Látom, hogy sokan
sokféleképpen látjuk és tapasztaljuk a
világot.
Bármikor fenntartások nélkül elfogadom
a döntéseidet.
Egyáltalán nem ítélkezem, mert ha elvitatom
a fejlődéshez való jogodat, akkor elvitatom
a sajátomat és a másokét is.
Azokét, akik más utat választanak, mint én,
amelybe talán én nem fektetnék energiát,
mégsem tagadnám meg soha a szeretetet,
amelyet Isten belém plántált, hogy árasszam
magamból az egész világba. Ahogyan téged
szeretlek, úgy fognak szeretni engem is.
Azt fogom learatni, amit elvetettem. Elismerem
a szabad döntéshez való egyetemes
jogodat, hogy a saját utadat járd, és előre
haladj vagy megpihenj, ahogy éppen jónak érzed.
Nem ítélem meg, hogy ez a lépés kicsi-e vagy
nagy, könnyű vagy nehéz, felfelé vagy lefelé vezet
hisz az úgyis csak az én nézőpontom lenne.
Lehet, hogy tétlennek látlak és ezt
értéktelennek tartanám, miközben te mégis
gyógyírt adsz a világnak, csupán azzal, hogy
létezel, Isten világosságával megáldva.
Nem láthatom meg mindig az isteni rend
nagy képét.
Az élet minden teremtményének elvitathatatlan
joga, hogy maga válassza meg saját fejlődését,
s én szeretettel vallom, hogy tied a
döntés joga a saját jövődet illetően.
Alázattal hajlok meg a felismerés előtt,
hogy az, amit én a legjobbnak tartok,
számodra nem feltétlenül helyes.
Tudom, hogy téged is vezetnek, csakúgy, mint
engem, és egy belső érzést követsz, amely
megmutatja neked az utadat.
Tudom, hogy mindannyian a magunk módján
tanuljuk meg, hogyan vihetjük vissza a
szeretetet és a bölcsességet a nagy egészbe.
Tudom, hogy ha valami csak egyféleképpen
lehetne, arra csak egyetlenegy embernek lenne szüksége.
Én nem csak olyankor akarlak szeretni,
amikor úgy viselkedsz, ahogyan szeretném,
és ugyanabban hiszel, amiben én.
Szerető szolgálattal töltöm az életem, s azon vagyok,
hogy a lehető legjobb lehessek. Minden nappal egy kicsit
jobban értem az isteni valóság tökéletességét és
egyre boldogabb vagyok a feltétlen szeretet derűjében.
Csongrádi Kata: Naphimnusz
Csongrádi Kata: Naphimnusz
( Szeress úgy, mint a nap )
Dalszöveg
A napsugár nem kérdezi,
hogy mennyit ér a fénye.
A napsugár nem kérdezi,
hogy mit kap majd cserébe.
A napsugár nem mérlegel,
csak tündökölve árad.
Símogat és átölel,
de nem kér érte árat.
Refr.
Szeress úgy, mint a nap, feltétel nélkül
úgy, mint a nap, ami szívedből épül
úgy, mint a nap, fényből születve
úgy, mint a nap, áldást teremtve.
Szeress úgy mint a nap, feltétel nélkül
úgy, mint a nap, ami szívedből épül
úgy, mint a nap, fényből születve
úgy, mint a nap, áldást teremtve.
Minden ember fénysugár,
a mindenségnek része.
Azt hiszi, hogy porszem,
pedig a mindennek egésze.
Minden ember fénysugár,
egy a végtelennel.
Minden ember fénysugár,
de ebben hinni nem mer.
Refr. 2x
Szeress áldást teremtve!
Johann Wolfgang Goethe: A kedves közelléte
Johann Wolfgang Goethe: A kedves közelléte
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!
Szabó Lőrinc fordítása
Robesque: Elmondanám...
Robesque: Elmondanám...
Beszélnék, de a hang torkomban reked
Oly sok szép szót gondoltam neked,
De csak hallgatok.
Nem akarnak formálódni a mondatok.
Bántóan néma most a csend zaja,
Itt lüktet bennem hiányod sikolya.
Szétfeszít. Kínoz. Öl.
Felkavar. Meggyötör.
Szólnék. De nem tudok.
Zavartan hallgatok,
S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.
Öleljen, súgja fülembe; Nemrég
Még nálad voltam. Nálad, Édesem.
Boldogságtól megittasulva, részegen
Ízleltem mézédes csókjaid,
S kutattam lelked rejtett titkait.
Most távol vagy. De mégis oly közel.
A szívemben. A lelkem átölel.
Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem.
Csak Te vagy, kit akarok,
csak te vagy, ki kell nekem.
Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó.
Olyasmi ez, mi nem kimondható.
Mert szavakkal elmondani nem lehet,
Mily mérhetetlen a szeretet,
Mit irántad érzek.
Csak tétován nézek,
De szólni nem tudok.
Nem, nem állnak össze a mondatok.
Beszélnék, de a hang torkomban reked,
S csak annyit tudok suttogni neked;
Engedd, hogy szerethesselek.
Pablo Neruda:100 Szerelmes szonett
Pablo Neruda: 100 Szerelmes szonett
44.
Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek,
mivelhogy ilyen kettős ez az élet,
a szó csupán egyik szárnya a csöndnek,
a tűzben mindig ott egy rész hidegség.
Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni,
hogy a végtelent mindig újrakezdjem,
s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni,
azért van az, hogy néha nem szeretlek.
Szeretlek s nem szeretlek, mintha mindig
a boldogság kulcsát s egy ismeretlen
balsors esélyét tartanám kezemben.
Szeretlek hát kétéltű szerelemmel,
ezért szeretlek, mikor nem szeretlek,
s ezért szeretlek, amikor szeretlek.
66.
Nemcsak azért kívánlak, mert kívánlak,
s kívánva, nem - kívánni lenne kedvem,
de ha nem várlak is annyira várlak,
hogy fagy és hőség váltva dúl szívemben.
Azért kívánlak csak, mivel kívánlak,
gyűlöllek, s akkor is kegyed esengem,
vakon járni és bámulni utánad,
nem, nem ilyen mértékkel mér szerelmem.
Féktelen fény-özöne januárnak
elemészteni tán szívemre támad
s nyugalmam kulcsát elveszi kegyetlen.
E történekben énrám vár halál csak,
belehalok abba, hogy úgy kívánlak,
mert tűzzel-vérrel kívánlak, szerelmem.
92.
Ha meghalok s te nem halsz meg, szerelmem,
szerelmem, ha meghalsz s én nem halok meg,
ne hagyjunk nagy teret a fájdalomnak,
hisz nincs nagyobb tér, mint ahol mi éltünk.
Szemet búzában, homokot homokban,
az idő, kósza víz, lengedező szél,
felkap minket, akár a könnyű pelyhet.
Lehetett volna, hogy sohase látjuk egymást.
E mezőt, ahol egymásra találtunk,
vissza kell adnunk, ó csöpp végtelenség!
De szerelmünk nem ér véget, szerelmem,
és amiképpen nem volt születése,
nem is halhat meg, mint a nagy folyó,
mely csak partjait és ajkait cseréli.
Somlyó György fordítása
------------------------------------------------
„Lelkem szeretett asszonya. Nem kis szenvedésembe került megirni e jobb hiján szonettnek nevezett verseket, fölöttébb elkinoztak és meggyötörtek, de a boldogság, hogy neked ajánlhatom őket, hatalmasabb a nagy mezőknél. Mikor nekifogtam, jól tudtam, hogy választékosság vagy tetszetősség okából minden korok költői rímekkel szokták ellátni a versek egyik oldalát, rímekkel, amik úgy zengnek, mint az ezüst, a kristály vagy az ágyúdörgés. És, mélységes alázatomban, fából faragtam ki e szonetteket, a tiszta és fénytelen anyag hangját kölcsönöztem nekik, így kell hát füledhez jutniuk. Mig az erdőket és fövenypartokat, elveszett tavak és hamvukba holt tájak vidékét jártuk te meg én, sok tiszta rönköt, szétszórt fadarabot találtunk, amit a vizfolyás vagy fergeteg sodort utunkba. Ebből a leggyöngédebb anyagból faragtam fejsze, fürész, tollkés segitségével a szerelemnek e fa-alkotmányait, ebből épitettem a tizennégy deszkából ácsolt kis házakat, hogy bennük lakjanak szemeid, melyeket imádok és énekbe foglalok. Ime hát itt vannak szerelmem érvei, s most átnyújtom neked ezt a százat, ezeket a fából faragott szonetteket, melyek csak neked köszönik, hogy élnek.” /Előszó/