Csiga és a hangyák /verses mese /

Egy nagy levél alatt éldegélt a csiga,
nem volt ruhája, nem volt kalapja.
Mivel  nem volt lába, így cipőt sem hordott,
gondtalanul élt, míg más dolgozott!
Meleg napsugárral süttette a hátát,
néha megfordult, akkor meg a hasát.
Ha megéhezett, füvet eszegetett,
majd ivott rá egy korty forrásvizet.
Enyhe szellő hűsítette megizzadt testét,
egész nap csak henyélt, kényelmesen így élt.
Mosolyogva nézte a szorgos hangya népet,
kik naphosszat gyűjtötték télre az élelmet.
Arra nem gondolt, hogy hideg lesz és tél,
meztelen testét fújja majd jeges szél.
Ám, hamarosan, ez a nap is eljött,
feje felől a hideg szél elfújta a tetőt.
Vacogott a csiga, reszketett és fázott,
könnyes szemmel nézte a téli világot.
Éhes volt és szomjas, a torka fájt nagyon,
szomorúan nézte a takaros hangyabolyt.
A hangyák bizony, vidáman éltek odabent,
jó meleg volt náluk, - fűtöttek rendesen!
Látták, hogy a csiga vacogva fázik,
s megbeszélték, - kicsit beengedik.
Kapott forró teát, nadrágot, kabátot,
készítettek neki egy nagy kalapot.
De, oly hatalmasat, hogy bebújt alája, s
vidáman kiáltotta, ez lesz az ő háza!
Örültek a hangyák, de tanakodni kezdtek,
mi lesz a csigával ha kalapja elveszne?
Törték a fejüket, s mondtak mindenfélét,
míg végül közösen hoztak egy döntést.
Jó erős csirizzel hátára ragasztjuk,
majd varázspálcával rávarázsoljuk.
Amíg világ a világ, hordja hátán a házát,
ne tudja letenni egész életén át.
Hát bizony így lett háza a csigának,
aki ezt nem hiszi, - járjon utána!


2012 március