Mese blogom

M.J.Kata•  2018. április 22. 21:03

Elmentem a folyóhoz.... / láncmondóka /


Elmentem a folyóhoz.

Fűzfaágat szedni.

Minek az a fűzfaág?

Kiskosarat kötni.

Minek az a kiskosár?

Füvet gyűjtögetni.

Minek az a füvecske?

Nyuszit etetgetni.

Hol lakik a nyuszika?

Egy hatalmas dobozban.

Ki a nyuszi gazdája?

Bendegúznak hívják.

Jó gazda a Bendike?

Igen – igen, nagyon jó.

Eteti a nyuszikát?

Igen, minden reggel.

Itatja a nyuszikát?

Igen, minden délben.

Simogatni is szokta?

Igen, minden este.

Hát a séta mikor van?

Iskola után, az udvarban.

Kérdéseim elfogytak,

mert, jó helye van a nyuszinak!

M.J.Kata•  2018. március 11. 20:02

Kockás esernyő




Eltűnt a napocska

sír a kicsi felhő,

előkerül gyorsan,

a kockás esernyő.


Kockás esernyő

ide-oda billeg,

sűrűn hullanak rá

az esőcsepp könnyek.


Megjött a napocska,

sajnálja a felhőt,

szárítgatni könnyeit,

küldi a lágy szellőt.


Kockás esernyő

ide-oda libeg,

elfújta a szellő,

távolból integet.

M.J.Kata•  2018. február 15. 20:30

Hóvirág /tavasz/

  
Hópaplana alól,
Hóvirág kukucskál,
oly sokat szundikált,
napfényre vágyik már.
 
Kitekintett jobbra,
tekingetett balra,
a napocskát bizony,
sehonnan sem látja.
 
Bújócskázóst játszik,
egy bárányfelhővel,
de kikukkant mögüle,
s vidáman integet.
 
Szervusz Hóvirág!
Örülök, hogy látlak,
meleg sugarammal,
mindjárt simogatlak.


Térül, fordul a napocska
játékát abba hagyja,
elindul a Hóvirághoz,
hogy megcirókálja.

M.J.Kata•  2018. január 29. 22:15

Cinke vers

Ablakomhoz repült a cinege madár,
kopogtatott kis csőrével,
újra itt van már.
Tavasz óta nem láttam
a kicsi madarat,
almafáink lombja között
töltötte a nyarat.
Talált hernyót, szöcskét, 
pókot, önellátó lett,
tojásait kiköltötte,
büszke mama lett.
Az őszi szél már elfújta
a faleveleket,
Jaj! a sok-sok hernyó, szöcske,
mind-mind oda lett.
Terülj-terülj asztalka most
ablakpárkányom,
ide-oda röpköd, s ugrik,
sok kis menzásom.
Jóllakottan elrepülnek
a gyümölcsfa ágra,
ha éhesek, visszatérnek
az ingyen konyhára.
Így telik el minden évben
a zord, hideg tél,
tavasszal a cinkéimnek,
mindig lába kél.

M.J.Kata•  2018. január 17. 18:31

Mese a hiszékeny szamárról


Egy udvarban élt a szamár és a ló. A szamár irigyelte a lovat, amiért magasabb volt, mint ő.
- Nincs igazság a földön - panaszkodott a lónak.
- Miért? - kérdezte a ló.
- Azért, mert te magasabbra nőttél, mint én - felelte a szamár.
- Ó, hát ezen könnyen lehet segíteni - nevetett a ló.
Legközelebb, ha esik az eső, álljál ki az udvar közepére. Az esőtől majd te is nagyra fogsz nőni, mint én.
- Te is így nőttél meg? - kérdezte a szamár.
- Így bizony, mondta a ló, és gyorsan odébb állt.
Ezek után a szamár nagyon várta már az esőt. Amikor aztán végre esni kezdett, kiállt az udvar közepére.
A zuhogó esőtől teljesen átázott a szőre, de nem bánta. Fázott, vacogott és közben arra gondolt: most én is magas leszek, mint a ló. Amikor elállt az eső és kisütött a nap, alig várta, hogy találkozzon a lóval. De a találkozás, csalódást okozott neki. 
Hiába nyújtogatta a nyakát, nem nőtt még egy fél centit sem az esőtől. Ráadásul a ló kicsúfolta: buta vagy szamár, nagyon buta.
- Tudhattad volna, hogy az esőtől csak a fű nő meg nagyra. Mert amióta a világ a világ, a szamár mindig kisebb volt a lónál, és az is marad!
Majd sarkon fordult, és vidáman elvágtatott.
A szamár meg búsan lógatta fejét, és szemeiből hatalmas könnycseppek potyogtak.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom