M.Elisa blogja

Először is engedd meg, hogy inkább Télapónak szólítsalak. Ó nem, nem azért, mert a régi rendszerben, ez a megnevezés dívott, mivel szent Miklós, mint olyan, persona non grata volt, sokkal mélyebben gyökerezik az én szimpátiám a Tél apója iránt, aki mentes minden rendszertől, akinek fagyos ujja pirosra csípi arcunkat, de elhozza nekünk a hóesést, a szánkózást, a csillogó jégvirágokat, és a Karácsonyt, a mesék ünnepét. Télapó mindenkié és senkié, nem lehet kisajátítani. Szent Miklós története múltba vész, de Télapó minden decemberben eljön, mint A tizenkét hónap meséjében, hogy megajándékozza azt, aki tévelyeg a sötét, hideg erdőben, mert lehetetlen megpróbáltatást mértek rá. 

Ebben hittem én gyerekkoromban, aminek semmi köze nem volt a felnőttek okoskodó játékához, hogy Mikulást vagy Télapót ünnepeljük, a sors iróniája azonban a kedves Télapó helyett mégis a Mikulást, vagyis Nikoláj bácsit küldte el hozzánk, a nép hős fiát, a Kárpátok géniuszát, aki, mint egy ellenmikulás, nemcsak az édességet és a narancsot lopta ki a gyerekek cipőjéből, amit az ablakba kitettek, de ellopta életüket, jövőjüket, lehetőségeiket, aki olyan fénykorszakot bocsátott rájuk, hogy gyertyafénynél körmölték leckéiket, aki a kenyeret kalácsformára süttette, de ha nem siettél, délre az is elfogyott, és vehetted jegyre a lisztet, cukrot, olajat, és megélhetted már gyerekként, hogy taposnak el, mert hús érkezett a boltba, és veszett emberek próbálnak bejutni, nehogy elfogyjon, mielőtt rájuk kerül a sor. Üresen kongó boltok, mint vészharangok hirdették némán, hogy ez már nem mehet így sokáig, pedig elképzelni sem lehetett, hogy lehetne másképp is. Nyolcvankilenc december hatodikán a gyárban karácsonyi dalokat énekeltek a nők, mert leesett egy kicsike hó, de mire valóban eljött a Karácsony, hirtelen kitavaszodott, mert a rádió, amely addig csak az öreg Nikoláj hazugságait recsegtette reggeltől estig, hirtelen hangot váltott és bejelentette, hogy a diktátor megbukott! Ó, hogy sírtunk örömünkben, abbamaradt a munka, egymás nyakába borultunk, és hulltak a könnyeink, mint egy friss tavaszi zápor, hogy milyen szép lesz ezután minden. 

Hogy aztán még meg kellett lássuk Nikoláj bácsi halálát, aki annyi rosszat tett nekünk, mégis úgy néztünk rá, mint egy szerencsétlen öreg emberre, és csak sírni lehetett rajta, nem azért mintha bárki is visszasírná azt, ami volt, de milyen világ az, ami így kezdődik? 

Milyen? Ó, wonderful, teli vannak a boltok, és az ablakban a csizmácskák, akarom mondani a karácsonyi zoknik a grincsfa alatt, édességgel és drága játékokkal, mikulások csörömpölnek, nyekeregnek, csípőjüket riszálják, a kirakatban, lent és fent, és jobbra és balra, mit is kívánhatnék majd december ötödikén, tőlük? Azt hiszem semmit.

Még mindig csak benned hiszek kedves Télapó, aki mentes vagy minden rendszertől, aki mindenkié és senkié, aki minden decemberben eljön hozzánk, mint a mesében, hogy megajándékozza azt, aki tévelyeg a sötét, hideg erdőben, mert lehetetlen megpróbáltatást mértek rá. 

Egy cirkusz két ünnepelt sztárja, 

Samu, meg az ő bolha idomárja, 

Sokszor felléptek hajdanán, 

Városligetünk aprócska színpadán. 

Ki látta őket, ma sem felejti, 

-bár már a Samut is mamunak ejti-, 

hogy ugrott a bolha az idomár szavára, 

csak úgy rengett bele a Vajdahunyad vára. 

Samunak e világon nem akadt ám párja, 

büszke is volt nagyon a tudományára, 

pattogásával még sokra viheti, 

parancsnok is lehet, bárki elhiheti. 

És akkor nem hallja többé, hogy: ugorj, na! 

fel fog kapaszkodni, mint fára az ugorka. 

Egy szép nap az idomár hiába kérleli: 

-Samuka, hopp! A bolhát nem leli. 

Várhattak a nézők, s a sok csalódott gyerek, 

Samut befogadta egy díszes hadsereg. 

Azazhogy önként szegődött hozzájuk, 

viszketett is tőle hasuk meg a hátuk.

A tábornok is ugrált, a bolha meg köhögött, 

aki látta őket, nagyokat röhögött. 

Így nyert csatát Samu, a volt cirkuszi bolha, 

míg aztán egy szép nap, össze nem lett nyomva.

(Részeg legény útközben elfelejtette a verset, amit megtanult)

Még nyalnak a hölgyben a pertli királyok, 

Még földel a pózna a paplak előtt, 

De látod unottan a Péli svihákot? 

Már ló kapará el a Bérczi Benőt. 

Még hiú szívemben a lángossütő bár, 

S még benne iszik a ledér siheder, 

De íme, sörte hajam sörbe vegyül már, 

S a séf keze már megüté fejemet. 

Ehun a világ, elbitangol a lélek...

Jöjj hitelem, jöjj kedvemre ide!

Ki most seremet korsómba tevéd le,

Holnap nem okolsz-e, s én sírok telibe?

Oh gond, ha kettőt költök el, tetemetes

összegre adsz-e jövedelmet?

S rábírhat egy majom hiú keserve,

Hogy eladod bérbe az én tevémet?

Az elkobzott egy bort s az ötjegyű számot,

Vállfámra törpék bugyogójával akaszd,

Még feljön a bor a vízi világból,

A rét közepén, meghiszem azt,

Leöblíteni végre zöld fűimet, mért ne?

Hisz könnyítesz, elmerengvén szívesen,

S e víz mezőid megöntözi, ki béget

Két akolt is, kost is, ökröket szerez!

Bigyó és Taknyóca sétáltak az erdőben,  amikor öszetalálkoztak a Gyaur Judittal.

-Nicsak, Moha és Páfrány, - örvendezett Judit.

Ám abban a pillanatban úgy megcsúszott Taknyócában, hogy teljesen összezavarodott.

-Nem vagyunk mi tova, csak a hátrány, -rikkantotta ártatlanul Taknyóca, de Bigyó oldalba bökte.

-Hiába, már a mese sem a régi -vonta le a tanulságot Judit, miközben feltápászkodott.

Minap egy letört rózsalevelet sodort felém a szél.

-Még szép, hogy letört vagyok, - sírta levelében a rózsa, - évtizedek óta nem gondoskodik rólam senki. 

Kiderült, hogy gazdája egy infantilis kishenceg, aki egyedül és elégedetten élt a saját, egoista bolygóján, míg meg nem jelent ő, vagyis a rózsa, s mivel egy virág nyűggel jár, a kishenceg hamar bemondta az unalmast és inkább meglépett.

Szerettem volna kikérni a kishenceg véleményét is, de bármerre jártam a nyomában, csak közhelyekre leltem. Ja, találkoztam még egy sunyi rókával is, aki nagyon erősködött, hogy szelídítsem meg, de köztudott, hogy a róka csak akkor szelid és barátkozó, ha meg van veszve. Nyilván ő marta meg a kishenceget is, csak ráfogták a kígyóra, aki kevésbé cuki. A bárányt is meg akartam kérdezni, de csak annyit tudott nyilatkozni, hogy kapott egy szájkosarat, és azóta se tudja, mi van?