M.Elisa blogja

M.Elisa•  2021. június 22. 22:22

A hetedik csibe

Hat már az anyja körül tipeg és csipeget. A kisebbek sokszor leülnek, fejecskéjüket lehajtják a földre, és alszanak. A hetedik még a bölcsőben mocorog, félig már kitörte a héjat, de lassan, nagyon lassan éledezik. Órák telnek el. Délután, mire kimegyünk, már ott ül a fészek szélén, pihésen, erőt gyűjtve, hogy kimásszon, és odamenjen az anyjához. Az út azonban nagyon hosszú, ahhoz is sok erő kell, hogy kijusson a fészekből. Végre sikerül, eltipeg az egyik csibéig, szembenéznek egymással. Aztán odabújik hozzá, melegedni és aludni. Majd újra elindul, s a percek vele araszolnak az órán. A kotló és a többi csibe egy fapadozaton állnak, csipegetik a darát. Oda föl kellene mászni. Eljut a csibe a tábla széléig, de túl magas neki, előbb alszik egy kicsit, erőt gyűjt. Valahányszor meghallja az anyja hangját, fölkapja a fejét és csipog, sírdogál. De nem segít neki senki. Apró, pillekönnnyű szárnyacskáját ráteszi a tábla szélére és így próbálja fölhúzni magát. Mintha keze lenne a szárnya...

M.Elisa•  2021. június 4. 23:39

Emlék

Anyai dédszüleimről nem maradt fénykép, csak elképzelni tudom dédapámat, milyen lehetett vállig érő fekete hajával. 1860 körül született Verpeléten (Heves megye), vagy legalábbis onnan származott, később Piskolton élt feleségével és 11 gyermekével. A bojtár, aki annak idején vele dolgozott, azt mesélte róla, hogy nagyon jó ember volt, mert őt, a kisbojtárt ebédnél az asztalukhoz ültette, úgy látszik akkoriban ez máshol nem volt szokás. 

Dédapám 1914-ben halt meg, fiatalon, súlyos betegségben.

Dédanyámról sincsen kép, csak elképzelni tudom, ahogy gyalogolt egyik faluból a másikba, zsákkal a hátán, valamit eladott, hogy ennivalót vigyen félárva gyermekeinek. Hideg volt és megfázott, 1918-ban meghalt ő is, és a kisebb gyerekek rokonokhoz kerültek. 

A nagyobbak a háborúban harcoltak, egyik meghalt, a másik, miután a határt meghúzták, Magyarországon maradt. Mikor megtudta, hogy már nincs otthonuk, nem is jött többé haza. 

Évekkel később az egyik fiú, már meglett emberként elhatározta, hogy fölkeresi Magyarországon maradt testvérét. Addig kutatta, míg megtudta hol lakik, melyik faluban, meg is kereste a házat, de csak a feleség volt otthon. 

A férje kint dolgozik a földeken, mondta az asszony, de nemsokára hazajön, üljön le, várja meg. 

-Inkább elébe mennék.

Nem volt türelme megvárni. Útközben jött egy szekér, egy ember ült rajta, valahogy szóba elegyedtek, s ő fel is kéredzkedett a szekérre. Egy ideig úgy társalogtak, mintha nem ismernék egymást. A szekéren ülő ember nem is tudta, kivel beszélget, hiszen a másik még gyermek volt, mikor utoljára látta. 

Nem lehet szavakkal leírni mit érezhetett, mikor kiderült, hogy aki mellette ül, nem más, mint az ő rég nem látott testvére.


M.Elisa•  2021. május 15. 08:42

Háború

M.Elisa•  2021. május 13. 14:29

A munka jutalma

Sokáig dolgozott a fúrógép, míg átlyukaszotta a széfet. A betörő izgatottan bontotta ki a benne talált csomagot, amiben mogyoró, banán és csokoládé volt, a következő felirattal: Boldog karácsonyt!
-Milyen figyelmesek, - gondolta meghatottan, s míg a banánt majszolgatta, a rendőrség is megérkezett.

M.Elisa•  2021. február 15. 23:18

Mesém

https://mek.oszk.hu/21700/21773/html/