Tévúton?

Nem találunk a romok között…

 

Felépült életek dőlnek össze,

Mint kártyavár a konyhaasztalon,

Amikor a gyermek, egy ujjal

Bök bele halált, így vacsora előtt.

Mi is mint vadóc angyalok,

Őrizzük a látszatlét álmait,

Melyekre ráncokat varrunk

Az idő tűjével.

Foltozunk lyukakat,

Megannyi stoppolás a lét.

Fájdalmak árán tűzzük magunkra

Jelenünk kopottas gönceit,

Pedig már semmit sem ér.

 

Tékozló angyalok vagyunk.

Meztelenként félni jó.

Jókora álom-szőttes

Minden egyes szótakaró.

 

Jéghideg szavak

Vágják a csendet.

Ellep a hó, a véres hó.

Talán ha minden elfelejtek

Lenne nekem is, neked is jó.

 

Tudásunk nem elég.

Az érzés, mely maga a gyűlölet,

Ajtót nyit

A jó öreg házra,

Ahol már vár ránk

Mint mindig, a lánc.

Lélekbe, szívbe vágó.

Húsba és ínba rágó.

Éhesen és véresen

Keressük a nemlét

Boldog szomorúságát.

A szellem és test közös hiányát.

 

Kopott ruhánk, mint lelkünk,

Foltozott.

Egykor angyalok voltunk.

S ma, koldusok.

 

Pergamen szemek könnyezve sikoltják:

Nem találunk a romok között…

 

2009. november 25.

Elviselhetetlen

 

Virággal kezében kopogott

ajtómon, a jó öreg halál.

Csuklyáján mosoly ült, ahogyan

tartottam kezemben a kaszát.

 

Mint kezdő, ki nem ért semmihez,

lóbáltam sután magam előtt.

Elnagyolt mozdulat – Végzetem

így lett egyedi és hencegő.

 

Halálos véget ért ez a nap.

Megöltem a megölhetetlent.

Ruháját magamra terítvén,

lettem az Elviselhetetlen.

 

2009. Nov. 16.

Magamban tamáskodva...

 

Magamban tamáskodva

Próbálok hinni neked

Te gyönyörű Élet.

Ígéreted bár meg nem szeged,

Mégis úgy látom

Kerülöd ma már a szépet.

Mire fel ez az elvonulás?

Te vagy az eszmény:

Valóság-torzulás

 

Tiéd a Minden

Kezdettől a végig

Majd ha az ómegán túl leszek

Talán lesznek kik értik

Amit én már értek.

Korlátolt vagy mindenható Élet.

 

A halál nem te vagy

Csak a kezdete

A kapun át nem léphetsz

Akár hangosan,

Akár csendesen

Akár mérgesen

Akár pajkosan

Maradsz ahol vagy

 

Önmagadban éltesen

Másban édesen

Bennem éhesen

 

2009. 11. 12.

Keresztkérdések

 

Miért kellett anyámmal „hálni”?

Miért kellett „ezt” anyámnak látni?

Miért, ó jó Atyám,

Miért mondod-mondom,

Van feloldozás?

 

***

 

Nehéz, az már biztos...

Vállamon ülve, töri meg

Egzisztenciális valómat.

Elősírom szimbólum lesz?

- Már sajnálom az Értem halókat

 

***

 

Kivérzésre születtem, mint ember.

Kivégzésre, mint Isten törvénytelen gyermeke.

Kiéhezett lelkek

Vajon jól laktok-e, ha most veletek

Leszek álmotokban?

- Öntudatlan állapotban.

 

***

 

Vajon mikor tehetem le

A súlyt, mi nyomja vállamat?

Mely görbülésre késztet ajkakat,

Sírásra arcokat,

Feladni, újrakezdeni

Szélmalomharcokat.

 

***

 

Feszüljünk együtt,

Mit bánom én!

Nem vagy te más,

Csak egy emberi lény.

Én is bírom a kínt,

Csak rám nem apám rakta.

Anya volt „rendes”,

S a gyermek, most összerakta

sorsa keresztjét.

Tehát, mit bánom én!?

- Mit bánok én?

 

2009. 11. 12.

Élni születtem

 

Vajúdó tegnapok hoztak világra,

Fényt, levegőt, szerelmet szívni.

Tétova lépés minden mozdulat,

Ahogy az én ébredezik.

-A vér is már csörgedezik-

Pillantás alatti tudat

Tör utat magának

A lélek rejtekútjain.

Tör, zúz…majd csak bekopog.

Mint megfáradt vándor,

Kinek fehér ujjai

Satuként tapadnak a „nagybetűs”

Vándorbotjára.

-Időt és esélyt az oltárra-

(papot majd csak halálkor)

Néma órává állnak össze

A sikoltó percek, s az ember

Csendben, de tudatosan közli magával:

 

Élni születtem.

 

2009. 11. 01.