Tévúton?
Elviselhetetlen.
Elviselhetetlen
Virággal kezében kopogott
ajtómon, a jó öreg halál.
Csuklyáján mosoly ült, ahogyan
tartottam kezemben a kaszát.
Mint kezdő, ki nem ért semmihez,
lóbáltam sután magam előtt.
Elnagyolt mozdulat – Végzetem
így lett egyedi és hencegő.
Halálos véget ért ez a nap.
Megöltem a megölhetetlent.
Ruháját magamra terítvén,
lettem az Elviselhetetlen.
2009. Nov. 16.
Így van???
Magamban tamáskodva...
Magamban tamáskodva
Próbálok hinni neked
Te gyönyörű Élet.
Ígéreted bár meg nem szeged,
Mégis úgy látom
Kerülöd ma már a szépet.
Mire fel ez az elvonulás?
Te vagy az eszmény:
Valóság-torzulás
Tiéd a Minden
Kezdettől a végig
Majd ha az ómegán túl leszek
Talán lesznek kik értik
Amit én már értek.
Korlátolt vagy mindenható Élet.
A halál nem te vagy
Csak a kezdete
A kapun át nem léphetsz
Akár hangosan,
Akár csendesen
Akár mérgesen
Akár pajkosan
Maradsz ahol vagy
Önmagadban éltesen
Másban édesen
Bennem éhesen
2009. 11. 12.
Keresztkérdések
Keresztkérdések
Miért kellett anyámmal „hálni”?
Miért kellett „ezt” anyámnak látni?
Miért, ó jó Atyám,
Miért mondod-mondom,
Van feloldozás?
***
Nehéz, az már biztos...
Vállamon ülve, töri meg
Egzisztenciális valómat.
Elősírom szimbólum lesz?
- Már sajnálom az Értem halókat
***
Kivérzésre születtem, mint ember.
Kivégzésre, mint Isten törvénytelen gyermeke.
Kiéhezett lelkek
Vajon jól laktok-e, ha most veletek
Leszek álmotokban?
- Öntudatlan állapotban.
***
Vajon mikor tehetem le
A súlyt, mi nyomja vállamat?
Mely görbülésre késztet ajkakat,
Sírásra arcokat,
Feladni, újrakezdeni
Szélmalomharcokat.
***
Feszüljünk együtt,
Mit bánom én!
Nem vagy te más,
Csak egy emberi lény.
Én is bírom a kínt,
Csak rám nem apám rakta.
Anya volt „rendes”,
S a gyermek, most összerakta
sorsa keresztjét.
Tehát, mit bánom én!?
- Mit bánok én?
2009. 11. 12.
Élni születtem
Élni születtem
Vajúdó tegnapok hoztak világra,
Fényt, levegőt, szerelmet szívni.
Tétova lépés minden mozdulat,
Ahogy az én ébredezik.
-A vér is már csörgedezik-
Pillantás alatti tudat
Tör utat magának
A lélek rejtekútjain.
Tör, zúz…majd csak bekopog.
Mint megfáradt vándor,
Kinek fehér ujjai
Satuként tapadnak a „nagybetűs”
Vándorbotjára.
-Időt és esélyt az oltárra-
(papot majd csak halálkor)
Néma órává állnak össze
A sikoltó percek, s az ember
Csendben, de tudatosan közli magával:
Élni születtem.
2009. 11. 01.
A Tiéd!
A Tiéd!
Arcizmom se rezdül amikor
Néven említed
Yes! Ez jól esett
Áldott legyen szád
Dögök közt próféta