Tévúton?

már

 

semmi sem ugyanaz

eltűntek a szürke

hétköznapok is

- helyette

ökölfájdalom

dúdol

szívembe jó éjszakát

 

koldusbottal bandukol

aki fél

törékeny szerelmet

törsz gőgből

- kéjes horpadt kacagás

sikolt a panel között.

 

isten…

a nyolcadikról

elköltözött

hazája sincs

kinek lelke fásult

az ördög maga

ki rázza a termést

 

ördögöd

magad

 

2009. december 12.

                 szombat  11:10

Feloldozás

 

Lépnék szenny, mocsok között.

Gázolnék testvéri vérben.

Pálcát törnék fejed fölött.

Tudom, sohasem kérted

Ezt a "kiváltságot".

Azért megkapod

Úgy, ahogy én is,

Mint reális valóságot.

 

Kegyelmet ne várj.

Szikkadt bűneink

Sorakoznak, mint

Halálba menő katonák.

- Nincs vesztenivalójuk már -

Oda van: Hon, Család.

 

Tehát lépek szenny, mocsok között.

(nem kérted?)

Kőtábla törmelék fölött.

(nem kérted?)

Szakítok húst, csecsemőt,

Tépem a belülről eredőt…

(nem kértem)

 

…s ha bevégeztem feladatom,

Két karodba hajtom fejem.

Majd a mélybe vetve magam

(villanó szemek)

Adok neked feloldozást.

 

 

2009. december 9. szerda

Lassan bealkonyul

 

Létem szűkölködve

Várja a holnapot.

Szűk terek közepén

Beszűkült ordasok.

Marják a tegnapot,

Terített holnapon.

 

Rágom jelenem zöld,

penészes  gubóját.

Rágja velem lassan

Több ezer lelki társ.

Mennyei mannát

Már sehol sem találsz.

 

Határon innen,

Határon túl:

Nincsen már béke.

- Háború az egyetlen út -

Lelkemen innen,

Lelkemen túl:

Nincsen már béke.

(Lassan bealkonyul…)

 

Haldokló nemzetek

Gyermekei vagyunk.

Haraggal telve várjuk

Meddő holnapunk.

Az Istennél szállást

Már soha nem kapunk.

 

Mindent mi emberi

Magunk mögött hagyunk.

 

Határon innen,

Határon túl:

Nincsen már béke.

- Háború az egyetlen út -

Lelkemen innen,

Lelkemen túl:

Nincsen már béke.

(Lassan bealkonyul…)

Nem találunk a romok között…

 

Felépült életek dőlnek össze,

Mint kártyavár a konyhaasztalon,

Amikor a gyermek, egy ujjal

Bök bele halált, így vacsora előtt.

Mi is mint vadóc angyalok,

Őrizzük a látszatlét álmait,

Melyekre ráncokat varrunk

Az idő tűjével.

Foltozunk lyukakat,

Megannyi stoppolás a lét.

Fájdalmak árán tűzzük magunkra

Jelenünk kopottas gönceit,

Pedig már semmit sem ér.

 

Tékozló angyalok vagyunk.

Meztelenként félni jó.

Jókora álom-szőttes

Minden egyes szótakaró.

 

Jéghideg szavak

Vágják a csendet.

Ellep a hó, a véres hó.

Talán ha minden elfelejtek

Lenne nekem is, neked is jó.

 

Tudásunk nem elég.

Az érzés, mely maga a gyűlölet,

Ajtót nyit

A jó öreg házra,

Ahol már vár ránk

Mint mindig, a lánc.

Lélekbe, szívbe vágó.

Húsba és ínba rágó.

Éhesen és véresen

Keressük a nemlét

Boldog szomorúságát.

A szellem és test közös hiányát.

 

Kopott ruhánk, mint lelkünk,

Foltozott.

Egykor angyalok voltunk.

S ma, koldusok.

 

Pergamen szemek könnyezve sikoltják:

Nem találunk a romok között…

 

2009. november 25.