Tévúton?

jagosistvan•  2014. szeptember 4. 20:33

kerek

kerek

 

mondták menj és teremts

gyúrj és leheld meg őket

légy tükrük és ha kell repedj

lesz társad kit letaszítasz

nem jobb és szebb ahogy te sem

egy folyó két partja

építs majd rombolj

rombolj majd építs

így lesz kerek minden

 

2014. szeptember 4.

csütörtök  20:31

 

jagosistvan•  2014. augusztus 26. 10:07

Szégyen

Szégyen

 

Mindig az ágy jobb oldalán ébredek.

Talán, mert így esünk kézre egymásnak.

Az esténként duzzadó vérerek

hajnalra új trükköket próbálnak.

 

A lepedő olykor mosogatórongy.

Rajta, repedezett porcelántányér.

A kemikáliás óvszer ondót bont,

mint szerelmet a múltban rekedt árnyék.

 

A csípődre helyezem vélt sóhajom,

míg fogaimból vér-szerelem árad.

Az összenőtt húsok inas oltalom.

Szégyen. Minden harapásom kiálltad.

 

2014. augusztus 26.

kedd 10:04

jagosistvan•  2014. augusztus 21. 18:41

Volt ami, lesz ami

Volt ami, lesz ami

 

Megsárgult függöny: furcsa valami.

Sarokban dohos keszkenő dohog.

Egy műanyag baba ajka talmi

csókot rejt, műszíve halkan korog.

 

Rúzsnyomot leplez a por az arcon,

fenolköröm alatt kiszáradt nyál.

Vázában feszülő selyemvirág

elhervadt a szerelem rézkarcán

 

Szusszan az ördög, nyílik az ajtó,

csilingel a csengő, ez is szerelem.

Kirakatban egy lélekszakajtó

begyűjti az elárvult lelkeket.

 

A pult mögött egy tegnapi sóhaj,

a pult előtt meg egy tegnapi én.

Megrajzolt versen fakó paróka,

volt ami meghalt és lesz ami él.

 

2014. augusztus 21.

 

csütörtök  18:33

jagosistvan•  2014. augusztus 16. 07:27

mese

mese

 

szeretem a mesék irracionalitását

a sorokban elrejtett

szimbólumok mivoltát

a „soha semmiből nem tanulsz”

tanulságait

és  a sárkányok halálhörgését

 

2014. augusztus 16.

szombat  7:24

jagosistvan•  2014. július 24. 20:30

No name bárkája

No name bárkája

 

Nem voltak nagyratörő álmaim,

s asszonyok bokáját is csak messziről figyeltem,

s nem szegtem fel fejem, ha  közétek mentem.

Nevem, mint száz másé,

termetem épp hogy nem gúny tárgya,

arcom, akárcsak apámé

– semmitmondó egyveleg.

 

Elhordott ruhákban járok,

a cipőmet félretaposom,

s ujjaimat, mint a gyermekek,

a falakon húzom végig.

Nincsenek ékszereim,

szemem igencsak ritkán csillog,

s villanni sem villant már évek óta.

Hiszem Őt, de nem járok házába,

s csak esténként borulok felé

vályogomban.

 

Nem tudom, mi célból,

de építeni kezdtem.

Ma még csip-csup és törékeny,

de mire kell, állni fog,

mint a legnagyobb oltár

a ködös időben.
Mert láttam.

Láttam hatalmas házakat,

ahogy karcolják az eget

megbontva a mennyek ajtaját,

és halottak lesznek az élők,

és néma minden csecsemő,

és nem fogtok mind betérni hozzá,

mert szűkös az, amit soknak szánnak.

Én nem hívok senkit,

ám, ha erre tévedsz, velem tarthatsz.

Majd elmondom, hogy naponta csak egyszer,

vályogomban és könnyek között,

aludtam el jeleid hiánya által.

 

Ha jönnél, kopogj!

Bár nyitva lesz a retesz,

nem várt vendég lennél

asztalomnál,

ó, én Atyám.

 

2014. július 24.

péntek  20:07