Névtelenül egy üres lapon

Lonely_Wolf•  2020. február 20. 00:13  •  olvasva: 62

Van, hogy a túlélés egyetlen módja, ha magunkba zárjuk a fájdalmat.

Pierce Brown

 

Beléptem lelkem ajtaján...vagyis talán inkább csak volna, ha az ki nem lenne szakadva a helyéről.
Döbbenetes csend, ami fogad, ahogyan betekintek, majd belépek. Szanaszét hever minden, mintha bomba robbant volna egy szobában. Minden darabokban, ép helyet keresve sem nagyon találni...fájdalom ül meg minden pillanatban. Félelem reszket a levegőben, nehéz a lélegzetvétel. Hangtalanság. Néma, elfojtott emléktöredékek és foszlányok szerte a falakon. Érzelmek hamuja élettelen kupacokban. Felismerhetetlenségig kifacsart és eldeformálódott, ami benne volt.

Szelíden taposok át mindenen, ami elém kerül; már nem érdekel. Eljutottam arra a pontra, amikor már mindez nem zavar. Arcomon lecsorgó könnyeimet sem látja más, csak a megsárgultan sárga falakon terpeszkedő ócska fénypászmák. Lusta dallam kúszik fel, ahogyan intésemre minden formát ölt, ami előtte volt. Minden visszáll, minden visszatér; de valami mégis örökre elveszett. Minden halál után egyre fakóbb, vértelenebb.
Amikor már úgy érezni ez a határ,ahonnan nincs tovább: rá kell eszmélni, de már csak rezignáltan. Van még.
Kábán, félig süketen és harmadrészt vakon nézek, ám nem látok. Próbálom megragadni azt a parányi, már inkább csak gombostűfoknyi értelmet, amibe kapaszkodhatok és kivallassam: mi végre még?!
Ordítani szeretném, bele egyenesen a létezésbe a legalapvetőbb kérdést, ami eleme részecskékből is indulatosan törne elő: MIÉRT?

Hazug képzelgések sorozata, lélekevő másodpercek gyűrűjében. Nevezzük el csúfosan életnek....?
Akár.
Hazudj még, és én elhiszem, hogy élni szebben is lehet.

Hallom, ahogyan lüktet. Dobol monoton, mégis rendületlenül. Bezárva, eltemetve, rabságra ítéltetve. Megsimítom a mellkasát a testnek, melyben raboskodom; vezetem kezem félszegen. Karomba rejtem karom, reszket benne az értelmetlen értelem álmodta gondolat, amelyből nem akar felébredni vágyni.
Az ajtó pedig, mint névtelen és néma lakat, lassan ismét becsukódik, kulcsa pedig elvész.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Lonely_Wolf2020. augusztus 1. 12:24

@kisspatricia:
Ohh, akkor néha mégis sikerül. Ennek (is) akkor nagyon tudok örülni. :)

kisspatricia2020. július 30. 21:16

Ej de szépen leírtad, amit érzek. Mint aki gondolat olvasó 🙂 Köszönöm hogy kiírtad belőlem.

kicsisara2020. február 22. 08:52

@Lonely_Wolf: 😍 viszont kívánom! Köszönöm kedves soraid.. 😍😍😍
A célod célba talált, hiszen imádom olvasni azt amit írsz 😍
Csodákban gazdag napot 😍

Lonely_Wolf2020. február 20. 17:44

@kicsisara: Minden szép és jót! :)
Most is, csak úgy,mint elsőre: köszönöm és örülök, ha tetszik.
Talán nincs is más célja, csak ennyi. ;)

kicsisara2020. február 20. 05:59

Szépséges reggeltet! 😍
Egyszerűen tökéletes!
Minden sor összepasszol, követik egymást, nincs csapongás..
Van eleje, közepe ami tele van tűzzel, amit imádtam! és a befejezés eszméletlen!
"Hazudj még, és én elhiszem, hogy élni szebben is lehet."
Nem szoktam hazudni, de nem is kell, hiszen tudod Te ezt!
Szeretem ahogy írsz és azt is amit írsz!
😍😍😍
Szépséges napot! 😍😍😍 nekem ezzel azzá tetted!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom