Fájdalomból születő...?

Bárcsak azt mondhatnám, hogy elmúlik a fájdalom... de nem múlik el. Viszont könnyebb lesz. (...) Azt hiszem, mindig is fájni fog... de hogy őszinte legyek, nem akarom, hogy a gyász végleg eltűnjön. A fájdalom... azt jelzi, hogy emlékszem arra, akit szerettem. A gyász mutatja, hogy még érez a szívem, hogy szerettem, és ez csodálatos dolog.

J.R. Ward

Csendes pillanatok hömpölyögnek lustán. Nem sietnek, nem is késnek. Pont ott és pont akkor, amikor lenni kell.
Néha arra gondolok, hogy talán irígylem őket...de vajon kellene is? Vajon...tudattalanul és lelketlenül masíroznak valahonnan, tartva át és tova valahová?
Vagy ők is hasonlóak, mint mi..., emberek?
És ők pedig minket irígyelhetnének?