Everybody Wants to Rule the World

Lonely_Wolf•  2014. szeptember 26. 18:03

"Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.

Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.

Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.

Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.

Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.

Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.

Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat."

Szepesi Mária: Kértem Istent...

 

 

Való igaz: sokszor túl sokat kérünk.
Istentől, egymástól, a világtól, egy ház mellett lévő öreg fától, bárkitől...
Pedig sokszor nem kéne többet tenni, mint magunkba nézni, értékelni és várni. Várni arra, hogy megérjenek érzések, tapasztalatok és helyzetek.

Emlékszem, nagyon sokszor "lázadtam" sok minden ellen; nem tetszett ez-az-amaz, de... kértem, akartam. Sokszor törtem magam, hogy de az legyen, amit ÉN akarok.
*Mosoly*
És lőn: sok esetben meg is kaptam, pedig volt, hogy nem kellett volna. Ám szükségem volt erre is, arra is. Tapasztalnom kellett, átélnem és megtanulnom.
Holott esetlegesen elég lett volna 1 perc, 1 óra, 1 nap, 1 hét, 1 hónap, 1 év... és rájöttem volna "magamtól" is; de nem. Makrancos gyerek is voltam, lázadó, önfejű, türelmetlen.
Nem hittem el a sokat hangoztatott mondatot:"Idővel mindenkinek benő a feje lágya."
Igaz, nagyon is igaz. Legalábbis rám, esetemben. Másokról pedig nyilatkozzanak mások.
Tény, nem kell szeretni adott helyzeteket. Helyette elfogadni, hogy aktuálisan az "elérhető", ebből kell gazdálkodni, innen kell továbblépni.

Az is igaz, hogy mindenkinek a saját baja és fájdalma a legnagyobb.
Fura érzés rájönni, hogy minél többet "tudok", annál nagyobbnak érzem azt, amit nem.
Mennyivel másabbak a helyzetek egy adott kor, élethelyzet, döntés után... amikor megállok és visszanézek: ezt és ezt, itt és itt, vajon... miért?
Nem tudnék rá értelmesebb magyarázatot adni, mintsem hogy szükségszerű volt.
Meg kellett történnie, mert így kellett lenni.
Sors?
Talán.
Előre elrendeltség?
Nem.
Döntések hullámzása, amik mindig haladnak valamerre, csupán nem mindig látjuk át egészében és néha későn, túl későn döbbenünk rá, hogy éppen rossz elágazásnál fordultunk el.


"Sohasem késő semmit sem helyrehozni."
De, néha késő.
Néha nem lehet helyrehozni dolgokat, mert nemes egyszerűséggel vagy lehetetlen, vagy pedig sokkal több lenne a kár, mintsem a vele elérhető "haszon", így nézve pedig máris önzésről lehetne(?) beszélni.
Azt hiszem, vagyis inkább remélem, hogy eljutottam "oda", amikor már... nem is tudom, hogy mit reméljek. Szeretném hinni - nem csak a templomban - hogy képes vagyok észrevenni "jeleket".
Képes vagyok "látni" és nem csak nézni.
Képes vagyok...mindenre? Csak remélem.
Valamint valóban: néha nem kell villámcsapás, sem a fénye, hogy az ember megvilágosodjon, vagy éppen megérjen. Nem is kell hozzá megváltani a világot. Elég, ha "csak" megérint "egy pillanat". És mégegy, és mégegy. Minden szívdobbanásnyi pillanattal többek vagyunk, csak meg kell látni és elfogadni.
Elég, ha "megállunk", vagy éppen csak lassítunk kicsit a világon: mert vannak, amiket csak így lehet meglátni.
Kell, hogy lássuk, hogy lehet másképpen is élni.
A világon. A világot.A világban...

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

kicsisara2019. november 9. 03:35

@Lonely_Wolf: jó reggelt! :) igen, igen, addig olvaslak amíg látok! :) és addig írok amíg lesz mondanivalóm! :)

Lonely_Wolf2019. november 8. 22:33

@kicsisara: Nem tudom, hogy olvasta-e valaki, vagy sem.
De azt tudom, hogy egy ember mindenképpen: Te! :)
Köszönöm. :)

kicsisara2019. október 21. 11:10

Az első gondolatom, leszel a barátom?
A másik, hogy minden szavad egy tőrt döfött a szívembe, vagy annak a helyébe.
2x elolvastam azt amit Te írtál.. sírva fakadtam!
Gyönyörű! Tudom nem illő ezt írni.. a lelked tisztasága!

És basszus ezt senki nem olvasta! Szégyen!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom